Ez a játék a rejtvényfejtő újságokból közismert „Számozott betűk” nevű játéknak az adaptálása, egy betűkkel és számokkal való összetett logikai játék. A játék végén egy idézet lesz a megoldás. Ehhez az idézethez csak úgy jutunk, ha a számok mögé bújt betűket megtaláljuk.

   A játékban a magyar ábécének a felső táblázatban feltüntetett 34 betűjét használjuk csak fel, mely minden egyes betű egy-egy szám mögé bújt 1-től 34-ig, más szóval minden egyes betűnek 1-34-ig terjedően egy-egy szám felel meg. A felső táblázat után találhatóak azok a szavak, amelyek segítségével a számok felfedhetőek annak segítségével, hogy a szavak után látható egyenlőségjel után álló számok mindenkor a szóban álló egyes betűknek megfelelő számok összegével egyenlők. A különböző szavak betűit pedig, és a végösszegüket figyelembe véve a megadott szavakból mindig kikövetkeztethető lesz, hogy mely betű melyik szám mögé bújt el előlünk. Így a megtalált betűk segítségével az idézet már könnyedén megfejthető és „beírható” lesz az alul látható kis táblázatban, mely azokat a számokat tartalmazza, melyek az idézethez az imént fellelt betűket rejtik.

   Felkészültél? Akkor lássuk a feladványt. 🙂

   Ez a feladványsorozatunk a bűvös csiga, mely egy táblázatos matematikai-, logikai játék a latin négyzetek szabályai alapján.

   Adott mindig egy feladványonként változó nagyságú tábla, rajta egy csigavonal és benne néhány szám. A feladat mindig úgy az ábrát 1-től kezdődően egész számokkal kitölteni, hogy a feladat végeztével az összes sorban és oszlopban minden szám pontosan csak egyszer szerepeljen, továbbá a bal felső nyitott sarokból elindulva, a csigavonalon haladva a számok kivétel nélkül mindig csak az 1−2−3−1−2−3−…3 sorrendben következhetnek egymás után.

   Ezt a 7*7-es ábrát 1-től 4-ig számokkal kell kitölteni a fent leírt szabályok alapján. Megoldásként mindössze az e célból halványan beszínezett kockában álló számot (ha a kocka nem tartalmazna számot, akkor egy “-” jelet, vagy “ÜRES” szót) várjuk beküldeni.

A bűvös csiga feladványok részletesebb ismertetése, és példa a megoldásukhoz

   Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
   Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

CSERZ

ESZTERGA

HEGY

KONYHA

KÖR

SZAVAZ

   Játékunkban most egy latin négyzetre emlékeztető 9*9méretű ábrát láttok A, B, és C betűkkel töltve.

   Illetve csak részlegesen kitöltve, mert a feladat éppen ez lesz, az ábra kitöltése e három betűvel. Méghozzá olyan módon, hogy a teljes kitöltést követően az ábra minden sorában és oszlopában mind az A, B és a C betű ne csak egyszer szerepeljen – mint az egyébként a latin négyzetek sajátossága -, hanem most pontosan háromszor, viszont a vastag vonallal határolt négyzetekben csak egyszer álljanak. Továbbá az ábrában közvetlen egymás mellett nem állhatnak azonos betűk sem vízszintesen, sem függőlegesen sem.

Szeretném tovább olvasni

Az alábbi történet alapján 5 választ várok az alábbi kérdésekre:

1. Ki beszél?
2. Milyen irodalmi formát használtam neve elrejtéséhez? (egy szó)
3. Melyik szó illik a szöveg kipontozott helyére?
4. Mi annak az olasz szerzőnek a teljes neve, aki az alaptörténet nyomán operát komponált?
5. Hogy hívják az említett operában a címszereplőt?

Hiába dacoltam kapott családtagjaimmal
Annyi Szkülla és Kharübdis között,
Mindannyiszor falba ütköztem.
Ugyanis nem voltam képes
Percenként megrázni magam,
Ittam egyet, és folytattam a rám rótt feladatokat.
Persze végeztem ezeket látástól-vakulásig, mígnem
Ő jelent meg egy emlékezetes alkalommal, majd
Kézbe vette elhagyott ruhadarabomat, s
Engem talált meg végül-, hisz rám illett az…

   Gyerekek, fantasztikus helyeken jártam Európában!
Néhány ország hegyeit és hegységét látogattuk meg pár haverommal.

   Jártunk például a mészkő alkotta szilicium+foszfor+litium hegységben. Megcsodáltuk cirkónium+argon+oxigén tetejéről a panorámát, viszont majdnem fejbevágott egy leomló kődarab. El ne felejtsem megemlíteni a tantál+rádium hegyen lévő Nemzeti Parkot. Józsi majdnem leesett a kripton+bárium+oxigén 2700 méter feletti csúcsáról. Anitáék gyönyörű képeket készítettek a molibdén+ozmium tetején található kilátótoronyból. Nekem pedig sikerült kis híján eltévednem a ködben, a lantán+iridium egyik csúcsán. A helyi lakosok borral kínáltak a germánium+rénium+jód lábánál található hegyi vasút állomásán. Utolsó napra hagytuk az egyik legszeszélyesebbet, az aluminium+hélium+kálium-ot.

   Na, kitaláljátok melyik hegyekben járt a kémikusunk?

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   A mostani, kérésetekre készült feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szó-kirakós játékot játszottak, összesen 64 betű állt rendelkezésükre. Az volt a feladatuk, hogy az ABC összes betűit használják fel, ehhez mindkét játékos kapott minden betűből egyet-egyet.
Ismerjük – mint mindig – a szavakból a kettejük által kialakított ábra alakját, és a táblán szereplő szavakat is 1 kivételével.

   A mi feladatunk az ábrába kerülő 4 betűs hiányzó szó megfejtése.

   A – hiányzó szó nélküli – beírandó szavakat jelenleg is a betűszámuk szerint növekvő- és azon belül ábécé sorrendben adjuk meg, de most meghatározásokkal:  Csermelynél is kisebb folyóvíz;  A nyelv érzete;  Nem be!;  Mesterséges;  Siettet, cselekvésre késztet;  Lovagi módon fegyverrel mérkőzik;  Törvény megsértése, mulasztás;  Mesterszakács;  Kidomborodás, domborulat;  Gyermekesen hiszékeny, kissé könnyelmű;  A víz felszínén lebegő, lehorgonyzott és feltűnő színűre festett üres test;  Lekvárral fogyasztott, kelt tésztából készített, zsírban kisütött tészta;  Formálható anyagot nyomkodva tömörít, egységes masszává alakít;  Szénának való, lekaszálásra váró fű valamely területen;  Gyepes mezők föld alatti üregeiben élő, fürge mozgású, téli álmot alvó rágcsáló állat;  Régen fadongákból, ma fémből készített fedeles edény pépszerű élelmiszer tárolására;  Kristályos, fehér, könnyen oldódó anyag, amelyet ételek és italok édesítésére használnak;  Szövegről az eredetivel egyező másik példányt készít;  Nyögés szerűen hallatott mély, elnyújtott be- és kilélegzés;  Nyaraló, villa;  Munkagép hengerébe pontosan illeszkedő, ide-oda járó alkatrész;  A helyes gondolkodás szabályaival meg nem egyező, az igazságtól eltérő gondolat.

Segítség a játékhoz

Tudod mi lesz a következő számpár?

5 – 13,   11 – 19,   101 – 109,   191 – 199,   821 – 829,   1481 – 1489,   ? – ?

   Játékunkban most egy latin négyzetre emlékeztető 15*15 méretű ábrát láttok A, B, és C betűkkel töltve.

   Illetve csak részlegesen kitöltve, mert a feladat éppen ez lesz, az ábra kitöltése e három betűvel. Méghozzá olyan módon, hogy a teljes kitöltést követően az ábra minden sorában és oszlopában mind az A, B és a C betű ne csak egyszer szerepeljen – mint az egyébként a latin négyzetek sajátossága -, hanem most pontosan ötször, viszont a vastag vonallal határolt négyzetekben csak egyszer álljanak. Továbbá az ábrában közvetlen egymás mellett nem állhatnak azonos betűk sem vízszintesen, sem függőlegesen sem.

Szeretném tovább olvasni

Kinek, melyik versére asszociálhatsz az alábbi szavakból?

Uram, kalkuláció, farkas, évszak, bölcsődal, sokaság.

(A beküldendő mindössze egy verscím)