Ki ne emlékezne arra vissza szívesen a kisgyermekkorába, amikor minden évnek áldott húsvét hétfő reggelén a nagymamája titokzatos arccal azzal fogadta, hogy a kertjének harmatos füvében bizony körül kéne nézni, mert szerinte ha nem is épp a nyuszi, de valami lapul ott az ő kis unokája  számára… És te elindultál, és bár 1-2 év múltán már szinte mindig tudtad, hogy hová is szokta elrejteni a drága nagyi a hímes tojásokat, de ennek a keresésnek és játéknak az élménye és varázsa soha nem maradt el. Majd kipirosodva és lelkesen szaladtál hozzá kezeidben a sikeres expedíció eredményével – aminek aztán egy-két darab kárát is látta -.

   Nem vagyunk már rég kisgyerekek, és már a nagymamánk is csak a szívünkben és a szép emlékeinkben él. És ráadásul a Találd ki weboldalának kertje sincs, ahol bármit el lehetne egy érdekes keresőjáték céljából rejteni. Az ám, de van sok-sok játékunk az elmúlt közel 4 évből. Ezek lesznek most a mi fűcsomóink, virágosládáink és bokraink. 🙂 🙂

   Elrejtettünk valamit valahány eddig megjelent fejtörőink közé, kizárólag csak a mai napra, így azok csak a mai napon lesznek fellelhetőek, utána 24:00 után nyomtalanul el fognak tűnni, és bár ez a játék eltűnni ugyan nem fog, de többé segítség nélkül már nem lesz már megoldható. (Viszont a később érkező megfejtők számára a segítő szöveg használatával a feladvány továbbra is megfejthető marad.) A te feladatod most az lesz, mint mikor anno a kertben keresgéltük izgatottan az elrejtett dolgokat. Meg kell találni, hogy mi az, ami el lett rejtve, és megmondani azt is, hogy mennyi. Ez így elég nehéznek hangzik, mivel már közel háromezer feladványunk van, viszont egy kis logikával gyorsan rá lehet jönni, hogy mi az a valami amit elrejtettünk, és ezt követően viszonylag könnyen már azt is, hogy összesen mennyit.

   Az elrejtett valami megoldásként beküldött megnevezéséért jár a szokásos 1 Pont. Viszont további Bónusz Pontokat lehet szerezni azzal, ha a beküldött válasszal együtt azt is megírod, hogy hány darabot leltél fel belőle összesen. Tehát. Válaszként a valaminek a megnevezését várjuk, és ha csak azt küldöd be – és az helyes -, akkor jár az 1 Pont. És ha ezzel együtt még azt is megírod, hogy mennyit leltél fel belőle összesen, akkor minden egyes darabért 1-1 Bónusz Pont a megtalálónak járó jutalom. (Természetesen mi tudjuk, hogy pontosan mennyit rejtünk el, így ha valaki a sok Bónusz Pont reményében hasra ütés szerűen véletlenül egy magasabb darabszámot írna, mint amennyit mi ténylegesen elrejtettünk, akkor nem jár érte semennyi Bónusz Pont sem, hiszen nyilvánvalóan csak tippelés eredménye, és nincs mögötte a keresés és felfedezés izgalma.)

   Nos, felkészültetek? Akkor már csak egy van hátra:

Kincskeresésre fel! 🙂

   Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk…  🙂

   Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉

   Most a hídnak is, és amin átível, annak a nevét is várjuk megoldásként beküldeni.

   Merőben új játékunkban egy képet látsz. A képhez szorosan tartozik egy szöveges fejtörő, amely egy meséhez kapcsolódik. A furfangos találós kérdés értelmezését követően asszociálni szükséges, és annak megfelelően kell a képen valami elrejtett dolgo(ka)t megtalálni.

   Ha a fejtörőt jól oldod meg, és az asszociációd helyes, akkor hamar meg fogod találni a képen elrejtett részlete(ke)t is. A beküldendő megoldás most a mese címe.

Szeretném tovább olvasni

Nálunk már tavasz van!

A Találd ki virágoskertjét elárasztották a szebbnél szebb virágok, és mi ezt a szépséget meg kívántuk volna osztani veletek, ezért két képet is készítettünk a pompázó kertről. De lehet, hogy hiba csúszott a felvételbe.

Találd ki, összesen mennyi különbség van a két kép között. Kicsit segítünk kitalálni. 🙂

A) Nincs különbség

B) 1

C) 2

   Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk…  🙂

   Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉

   Most a hídnak, és amin átível, annak a nevét is várjuk megoldásként beküldeni.

   Ez a feladványunk egy asszociációs játék is. Felteszünk egy furfangos találós kérdést, amelyre asszociálva adandó válasz egyetlen egy, az alábbi képen elrejtett tárgy. Felkészültél?

A kérdés: A mámorító esték kulcsa.

Figyelem, figyelem a sok “M”-ek közt elveszett egy “N”! 🙂
Te megtalálod az ábrán belül az egyetlen “N”-t?

   Merőben új játékunkban egy képet látsz. A képhez szorosan tartozik egy szöveges fejtörő, amely egy meséhez kapcsolódik. A furfangos találós kérdés értelmezését követően asszociálni szükséges, és annak megfelelően kell a képen valami elrejtett dolgot megtalálni.

   Ha a fejtörőt jól oldod meg, és az asszociációd helyes, akkor hamar meg fogod találni a képen elrejtett részletet is. A beküldendő megoldás a tárgy megnevezése.

Szeretném tovább olvasni

   Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk…  🙂

   Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉

   Most a híd, és a város nevét is várjuk megoldásként.

   Figyelmeztetned kellene a zsiráfokat, mert veszély leselkedik rájuk. Milyen állat személyében?