Játékunkban most egy latin négyzetre emlékeztető 9*9 méretű ábrát láttok A, B, és C betűkkel töltve.

   Illetve csak részlegesen kitöltve, mert a feladat éppen ez lesz, az ábra kitöltése e három betűvel. Méghozzá olyan módon, hogy a teljes kitöltést követően az ábra minden sorában és oszlopában mind az A, B és a C betű ne csak egyszer szerepeljen – mint az egyébként a latin négyzetek sajátossága -, hanem most pontosan háromszor, viszont a vastag vonallal határolt négyzetekben csak egyszer álljanak. Továbbá az ábrában közvetlen egymás mellett nem állhatnak azonos betűk sem vízszintesen, sem függőlegesen sem.

Szeretném tovább olvasni

   Sorozatunk feladványa kevésbé ismert, az angol neve Cross Math.

   A Cross Math egy táblázatos matematikai- logikai rejtvény.

   A feladat ezekben a számrácsos játékokban mindig az 1-9 számjegyeket az üres fehér négyzetekbe úgy elhelyezni, hogy:
– végezetül egy üres négyzet sem maradhat;
– minden egyenlet, mind a három vízszintes- és függőleges igaz kell legyen (bár az egyenlőségjelet nem jelöljük, de az összegszámok az ábrán kívüli különálló kis négyzetecskékben állnak a sorok végén jobboldalt és az oszlopok alatt);
– az ábrában minden számjegyet pontosan egyszer használhatunk fel.

További szabályok:
– A rejtvény-világbajnokságok Cross Math feladványaiban az ábrában a számítások balról jobbra és fentről lefelé történnek, nincs operátori elsőbbség (azaz a 4+5×2=18 és nem pedig 14). A mi sorozatunk feladványai ezzel az eredeti játékszabállyal ellentétben betartják az operátori elsőbbség szabályát, az aritmetikai műveleteknek a sorrendjét. Tehát ha feladványunk ábrájában azonos szintű műveletek vannak (összeadás-kivonás, vagy szorzás-osztás), akkor szimplán balról jobbra haladunk, ha pedig vegyesen vannak, akkor a számolásban előbb a szorzás, osztás, majd ezt követően az összeadás és kivonás sorrendjében haladunk (tehát az előző példa szerint nálunk a 14 a helyes és nem a 18).
– Minden osztásnak egész számnak kell lennie, maradék nélkül.
– Ha egy közbenső eredmény negatív lenne, azt az adott feladathoz megadjuk.

   Az eddigi jól bevált gyakorlatnak megfelelően amíg ez a játék is online fejthető nem lesz, addig egy-egy kockáját az ábrának beszínezzük, és mindig csak azt a számot kell majd beküldeni, amelyik a helyes kitöltést követően a színezett kockában áll.

Felkészültél? 🙂

   A világoskékre színezett kockában álló számot várjuk beküldeni (az ábra egyik sorának részeredménye negatív).

   Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet modellezünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. Soronként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szintszámának megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes házak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jelzik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást eltakarhatják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ebben a nehéz feladványban a házak 1 – 6 emelet magasak, és többet is az előttünk magasodó fáktól nem látunk.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Egy gyárban egy gyártósoron 4 teljesen egyforma (egyformán és hibátlanul és egyazon a sebességen is működő) gép pontosan 40 másodpercenként 4 tökéletesen egyforma alkatrészt állít elő.

A kérdés: Mennyi darab alkatrészt állít elő ennek a gyártósornak 1 gépe pontosan 40 perc alatt?

E sokak által már valószínűleg ismert játékunkban bizonyos számú gyufaszálat kell elmozdítani, és új helyre tenni, hogy az eredmény helyes legyen. De vajon hova?

A mostani feladatnak több helyes megoldása is létezik, bármelyiket elfogadjuk, és most 1 gyufát kell átmozdítanunk.

Megfejtésként elfogadjuk a kész leírt eredményt (22-15=7), vagy a magyarázatot is, hogy adott hely(ek)ről adott hely(ek)re tettük a szálakat.

Általános segítség a gyufarejtvényekhez

   Új online sorozatunk feladványai különböző nagyságú latin négyzetek, és nagyon könnyűek, pusztán gyorsasági feladat a megoldásuk. Sorozatunk azok számára nagy segítség, akiknek nehezen megy az ilyen jellegű feladatok megoldása, de sikerélményre van szükségük. A többi online feladványhoz hasonlóan ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-4 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   A HITORI egy japán eredetű besatírozós táblázatos játék. A cél – akár a SUDOKU-nál -, hogy egy oszlopban illetve sorban egy szám csak egyszer forduljon elő, ezért az ott egynél többször előforduló számokat kell besatírozni, de a besatírozott számok négyzetei egymással csak sarkukkal érintkezhetnek. Helyes megoldáskor a világosan hagyott négyzeteknek egybefüggő területet kell alkotni.

   E jelenlegi pillekönnyű játékunkban megoldásként beküldeni mindössze az ábra helyes kitöltését követően a (kizárólag segítségképpen beszínezett) negyedik sor besatírozásra került számjegyeit várjuk.

Segítség a HITORI feladványokhoz (Súgó-Hitori)