Kategória: KILLER SUDOKU
Táblázatos logikai játék, a SUDOKU szabályai szerint. Az ábra a megszokott 3×3-as felosztásokon kívül további körülhatárolt területekre van tagolva, a megadott számok az ezekben a területekben található számok összegét mutatják.
A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.
E jelenlegi, a játékosaink kérésére készült feladványban a megfejtést követően az ábra első sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz
A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.
Feladványunkban a megfejtést követően jelen esetben az ábra utolsó sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz
A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.
Feladványunkban – mely többetek kérésére készült – a megfejtést követően jelen esetben az ábra legelső sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz
A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.
Feladványunkban a megfejtést követően jelen esetben az ábra legelső sorának számsorát kérjük beküldeni.

Közkívánatra kért feladványunkban a megfejtést követően jelen esetben az ábra utolsó sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz
A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.
Feladványunkban megfejtést követően az ábra első sorának számsorát kérjük beküldeni.

Feladványunkban most is a legalsó sor számsorát kérjük beküldeni.

Feladványunkban a legalsó sor számsorát kérjük beküldeni.