Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

ÁCDÉKLOOS

   Találd ki, melyik filmet vetítjük most… 🙂

   A filmnek amit most nézünk, a főszereplője egy félárva ám de igen vagány kisfiú, aki legszívesebben csak a mozi világában él, ezért aztán még az iskolai tanítási órákat is ellógja. Az egyedüli barátja is egy nagypapája-korú jegyszedő-mozigépész. Leginkább csak egyetlen mozifilmsorozat érdekli és élteti a kisfiút. Az abban a filmben szereplő főhősnek – aki egy rendőrnyomozó – minden rezdülését és szófordulatát kívülről ismeri már. Nincs is olyan része e kedvenc sorozatának, amelyiket ne nézte volna vagy hatszor végig. Édesanyja óvása ellenére még a széria következő részének bemutató előtti éjféli próbavetítésére is ellóg a moziba otthonról, minden akadály és veszélyes körülmény dacára. Átszellemülése nem ismer határt, így mozis barátja, és egy kis varázslat segítségével véletlenül belecsöppen bálványozott főhősének filmjébe és ezzel együtt annak életébe is, és együtt élik át a további mozifilm- majd “valóságbéli” kalandokat is egymást partnerként segítve, nem kevés akcióval és lövöldözéssel, de igen sok humorral, és természetesen happy end-del.

   (1993. amerikai nagyjátékfilm)

   Válaszként csak a film címét várjuk.

   Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

AAÁILLMMOÓTSY

AAAÁBEEGIIIKMNPRRSYZ

AÁDGILORT

AÁBCGIKNNOÓRSUYY

   Találd ki, melyik filmet vetítjük most… 🙂

   A fiatal rockzenész sebezhetetlen élőhalottként tér vissza a világba, egy évvel azután, hogy brutálisan meggyilkolták őt és menyasszonyát. Főhősünk egyenként bosszút áll a gyilkosokon és végül vezetőjükön. A világon újra megadatott időt élő barátja segítésére használja fel, jutalmául megpihenhet szerelme mellett a túlvilágon.

   (1994, amerikai fantasy-akciófilm)

   Válaszként csak a film címét várjuk.

   Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

AAABEÉIJMNRRY

   Találd ki, melyik filmet vetítjük most… 🙂

   A féltve nevelt félárva gyermek első iskolanapján bajba kerül. Apja kétségbeesetten keresésére indul az óceánban és a kaland végén újra egymásra találnak. Az út során rájön, hogy fia egyedül is képes boldogulni a világban.

   (2003, amerikai animációs film)

AAACDHMPST