Ennek a szólás-közmondásos játéknak a lényege, hogy az összetartozó mondatrészek elhagyták egymást, ezért ráncba kell őket szedni. A feladat: megkeresni a párját kivétel nélkül az összesnek (mind a hatnak), és az eltévedt mondatrész-párokat ahogy illik, egymáshoz párosítani.

   Ebben a játékunkban egy angol irodalmi párost kell meglelni, kik egy regényíró tollából pattantak ki.

   A pár egyikét szokás szerint az ábrában a színes kockából elindulva lóugrásban lehet megtalálni. Ha megtaláltad, már csak a párjának a nevén kell gondolkozz.
Megoldásként csak azt az egy nevet várjuk.

Segítség a feladványhoz

   Kitalálod, most mit vetítünk? 🙂

   Az apja halála után az örökséget megkaparintani akaró aranyifjú kihozza autista bátyját az intézetből, és csak az óhajtott pénz érdekében tölti vele az időt. De mind eközben megismeri, és meg is szereti a furcsa szokásokkal bíró bátyját, míg végül az örökségét sem akarja megszerezni már.

   (1988. amerikai kalandfilm)

   Válaszként a film címét várjuk.

   Képes feladványsorozatunkban mindig feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú képrészletet egy közismert festményből. Ebből a részletből kell a festményt felismerni. A mű címét és alkotója nevét várjuk megfejtésként.

… hogy április 11-én történt, hogy…

  • 1735-ben Ispánlakán megszületett Báróczi Sándor magyar író? (A)

  • 1871-ben Budapesten megszületett Kellner Gyula olimpiai bronzérmes atléta? (B)

  • 1900-ban Kassán megszületett Márai Sándor magyar író, költő, drámaíró, újságíró? (C)

  • 1901-ben Budapesten megszületett Árkay Bertalan, építész, festőművész, a modern magyar építészet egyik úttörője? (D)

  • 1905-ben Budapesten megszületett József Attila magyar költő, esztéta? (E)

  • 1924-ben Keszthelyen megszületett Horkai János Jászai-díjas magyar színész? (F)

  • 1926-ban Vésztőn megszületett Lakatos Menyhért magyar író? (G)

  • 1964 óta a Költészet napja? (H)

Szeretném tovább olvasni

   Bizonyára nem ismeretlen számodra az ezen a néven ismert társasági játék. 🙂

   Mi eme feladványsorozatunkban ezt az interaktív játékot kínáljuk fel nektek átdolgozva.

   Most ismét egy kevésbé ismert mesterség szerepel feladatunkban. Ebből a megadott 4 jellemző szóból kell kitaláljátok, hogy aktuálisan vajon melyik foglalkozásra gondoltunk.

Szeretném tovább olvasni

   Ebben a sorozatunkban zenélünk, illetve hangszereken játszunk, pontosabban, hangszerekkel játszunk. 🙂

   Egészen pontosan, mi leírjuk egy konkrét hangszernek pár jellemzőjét, és ki kell találni, mely hangszerre gondolunk.

   Akkor hát csapjunk a húrok közé! 😀 😀

   Ez a membranofon, vagy idiofon hangszer igen sokféle lehet működési elvében, méretében, anyagában is. Ami közös bennük, hogy ütéssel szólaltatják meg. Leggyakrabban kör keresztmetszetű üreges test, melynek végére – vagy végeire – bőr, vagy műanyag hártyát feszítenek. Ez a test anyagra nézve lehet kivájt fatörzs, hordószerűen összeillesztett dongák, rétegelt furnérlemez, fém – akár olajoshordó – , vagy kerámia, műanyag, és még sokféle más anyag. A formája lehet: hengeres, hordóformájú, üst, lapos, vagy épp csak egy keskeny keretre feszített bőr. Milyen hangszeren játszunk?