Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot i­déz­zük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a regébe. 🙂


 András király pedig, aki ágyban fekvő be­teg volt, maga elé tette a koronát egy vörös kendőre, és melléje helyeztette a kardot, a­mely a hercegséget jelentette.
 Amíg ezt tárgyalták, azalatt Mik­lós, a hírvivők ispánja, aki az ajtót őrizte, és a kü­szöb­nél állott, mindent meghallott.
 Amikor a herceget a királyhoz be­hívták, és az ajtón belépett, gyorsan o­da­súg­ta neki az ispán:
 - Ha kedves az életed, válaszd a kardot!
 Ennél többet nem mond­hatott.
 Amikor a herceg belépett, és meglátta a koronát meg a kardot a király előtt, na­gyon elcsodálkozott.
 A herceg leült, a király pedig fel­emelkedett ágyában, és így szólt:
 - Herceg! Én megkoronáztam a fiamat, de nem nagyravágyásból, hanem az or­szág békessége kedvéért. De neked szabad akaratod van: ha akarod a ki­rály­sá­got, vedd a koronát, ha a hercegséget, vedd a kardot. Az egyiket engedd át a fiamnak, mert a korona igazság szerint a tiéd.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot i­déz­zük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a regébe. 🙂


 A diákok gerundiummal, a parasztok, a kéz­mű­ve­sek kaszával kopjával, karddal ro­han­tak a támadó labancokra, azok meg úgy meg­ijedtek a nem várt támadástól, hogy az első összecsapás után elfutottak.
 Dicsőséges volt ez a küzdelem, de nagy volt a veszteség is: harminc nagy­e­nye­di diák indult harcba a városért, a kollégiumért, és csak kettő maradt kö­zü­lük életben.
 A csata után a két diák hálát adott Istennek, hogy megtartotta őket, majd kö­zös akarattal a gerundiumot leszúrták a földbe a tövisi út mellett.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a regébe. 🙂

Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében – miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában – a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból ilyeténképpen: Ögyek fia Előd Szittyaországban Eunodubilia leánytól fiat nemzett, kinek neve lőn Álmos, annak okáért, mert anyjának álmában keselyűforma madár jelent meg, amikor terhes állapotban volt; méhéből rohanó víz fakadt, meggyarapodott, de nem a maga földjén; ebből azt jósolták, hogy ágyékából dicső királyok származnak.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   Isten egy éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta neki:
– Vedd íjadat és tegzedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned.
Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegzét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   Egyszer így jártában nagyon megszomjazott. Ledőlt egy bucka aljába, és frissítőt kért kísérőitől.
Futottak azok, ahányan voltak, annyifelé, de volt ott egy parasztlegény, s az mindegyiket megelőzte.
Odanyújtott a királynak egy fél tököt, és azt mondta:
– Használja felséged!
Szent László pedig jót húzott a hideg borból, mert az volt a tökben. Amikor szomjúságát elverte, azt mondta a legénynek:
– Be édes a béle ennek a töknek, megéri azt a pusztát, amelyiken vagyunk!
Azzal fényes jókedvében az egész pusztát a parasztlegénynek ajándékozta.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a magyarok nagy örömmel örvendeztek. Mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. Ezután közös határozattal Kusidot a fejedelemhez visszaküldték, és Szvatopluk fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát, arábiai arannyal aranyozott nyereggel, aranyos fékkel a földért elküldöttek.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   Volt egyszer egy szegény sváb varga.
Amint járkál ott víz mellett, meglátja, hogy egy róka lesi a halakat. Nézegette ott, hogy mi lesz. Hát látja, hogy egy nagy harcsa ott úszik, a róka utána kap, és a szájába harap. A csuka is a róka szájába, és nem tudták egymást elengedni.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   Történt egyszer, hogy az egyik hun pásztor észrevette: sántál, erősen sántít az egyik tinója. Megnézi a lábát, s hát véres seb van rajta. Ugyan mi sérthette meg?
Ahogy körülpillant, fényes lángnyelv villan fel előtte, s hát egy kard áll ki a földből, abból csapnak ki a lángok!
Odamerészkedik, kihúzza a kardot a földből, és futva fut vele Attila királyhoz.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   – Szabadíts meg, Uram, éretted harcoltam!
És íme, Isten meghallgatta imáját, csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnak a Veres-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak.
Rettenve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott.
A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra járóknak mindig mutogatták.

   Sorozatunkban a régi magyar mondavilágot idézzük fel. Egy részletet kiragadunk belőle, és ebből kell az ismert regére ráismerni. Válaszként azt várjuk, hogy megmondjátok, most miről is regélünk nektek.

   Bele is csapunk a rege közepébe. 🙂


   A magyarok valamennyien egy tálból esznek. A falatok kiszedésénél és a húsevésnél villát nem használnak, nem úgy, mint Itáliában szokásos. Minden magyar egy-egy szelet kenyeret tart a kezében, és arra veszi ki a közös tálból a megkívánt falatot. Ezt aztán darabokra szedi, és ujjával emeli a szájához.
A magyaroknál rendesen nem osztják szét előre az ételt. Ezért aztán alig akad vendég, aki a gazdagon megterített asztal mellett kezét vagy ruháját tisztán tudná megőrizni. Ugyanis a sáfrányos mártás le szokott csöpögni, és bepiszkítja a vendéget.
A magyarok sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot és a sok más fűszert használnak.