Ez egy 3*3 nagyságú (jelenleg még csak részlegesen kitöltött) bűvös négyzet, melynek kis kockáiban nem csak egy-egy betű, hanem szótagok állnak, melyek a helyes megfejtés után minden egyes soron és oszlopon belül értelmes szavakká állnak össze.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzetben elhelyezkedő 3 szó közül csak az utolsó sorban (illetve oszlopban) elhelyezkedő teljes (három szótagból álló) szót várjuk.

Segítség a feladványhoz (Bűvös négyzet)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Ez egy 3*3 nagyságú (jelenleg még csak részlegesen kitöltött) bűvös négyzet, melynek kis kockáiban nem csak egy-egy betű, hanem szótagok állnak, melyek a helyes megfejtés után minden egyes soron és oszlopon belül értelmes szavakká állnak össze.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzetben elhelyezkedő 3 szó közül csak az első sorban (illetve oszlopban) elhelyezkedő teljes (három szótagból álló) szót várjuk.

Segítség a feladványhoz (Bűvös négyzet)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Ez egy 3*3 nagyságú (jelenleg még csak részlegesen kitöltött) bűvös négyzet, melynek kis kockáiban nem csak egy-egy betű, hanem szótagok állnak, melyek a helyes megfejtés után minden egyes soron és oszlopon belül értelmes szavakká állnak össze.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzetben elhelyezkedő 3 szó közül csak a középen elhelyezkedő teljes (három szótagból álló) szót várjuk.

Segítség a feladványhoz (Bűvös négyzet)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Ez egy 3*3 nagyságú (jelenleg még csak részlegesen kitöltött) bűvös négyzet, melynek kis kockáiban nem csak egy-egy betű, hanem szótagok állnak, melyek a helyes megfejtés után minden egyes soron és oszlopon belül értelmes szavakká állnak össze.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzetben elhelyezkedő 3 szó közül csak a középső szót (melynek a jelenlegi ábrában csak a közbenső szótagja látszik) várjuk.

Segítség a feladványhoz (Bűvös négyzet)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Ez egy 3*3 nagyságú (jelenleg még csak részlegesen kitöltött) bűvös négyzet, melynek kis kockáiban nem csak egy-egy betű, hanem szótagok állnak, melyek a helyes megfejtés után minden egyes soron és oszlopon belül értelmes szavakká állnak össze.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzetben elhelyezkedő 3 szó közül csak a középső szót (melynek még minden egyes eleme hiányzik) várjuk.

   Ez egy 3*3 nagyságú, részlegesen töltött bűvös négyzet, melynek kis kockáiban most nem betűk, hanem szótagok állnak.

   Megoldásként a bűvös négyzet közepén elhelyezkedő egész szót várjuk.

Segítség a feladványhoz (Bűvös négyzet)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Ez egy 3*3 nagyságú, részlegesen töltött bűvös négyzet, melynek kis kockáiban most nem betűk, hanem szótagok állnak.

   Az ábrát a megszokott módon, a bűvös négyzet szabályainak megfelelően kell kitölteni, de ügyelve rá, hogy a szavakat a valamelyik általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárnak is tartalmaznia kell, és különösen ügyelni kell a helyes szótagolásukra.

   Megoldásként a bűvös négyzet középéről hiányzó szót várjuk.