Ebben a játékban hiányos szavakkal játszunk. Minden szónak hiányzik az első, vagy az utolsó szótagja, vagy mindkettő. Az első szónak az utolsó szótagja hiányzik, a közbensőknek mindkettő, míg az utolsónak csak az első szótagja hibádzik. A szavak a megfelelő sorrendben állnak, és az egymást követő szavak szomszédos, hiányzó szótagjai pontosan megegyeznek.

   A hiányzó közös szótagok összes betűinek felhasználásával 1 új értelmes (az általunk elfogadott magyar értelmező szótárak valamelyikében címszóként is megtalálható) szót kell képezni az anagramma szabályai szerint. Csupán azt az 1 összetett szót várjuk megoldásként.

BOLONDGOM    GOLYFIÓ    PUCÉDU    KÓHELY

Segítség a feladványhoz (Szóvarrás)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   E kissé nehezített játékban a következő szavakból sorrendileg is megegyezően ugyanaz a 2 magánhangzó hiányzik. Helyes kiegészítés után mely szavakat kapjuk? Megoldásként az így kapott szavakat várjuk.

NYGGY

TDS

BZGR

FTR

GLYS

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   A feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szó-kirakós játékot játszottak, és összesen 102 betű állt rendelkezésre. Ma az volt a feladat, hogy európai hegységek neveit rakják ki, az összes betű felhasználásával. Ismerjük – mint az már megszokott – a szavakból kialakított ábra alakját, és a táblán szereplő 13 hegység nevét, továbbá az összes felhasznált betűt is darabszám szerint. A mi feladatunk ma a hiányzó 14. hegység nevének megfejtése. Az ismert 13 hegység neve betűrendben: ALPOK; BEERENBERG; BISHORN; DINÁRI-HEGYSÉG; DOLOMITOK; FEKETE-ERDŐ; JURA; KŐSZEGI-HEGYSÉG; OLÜMPOSZ; PIRENEUSOK; RODOPE; SZUDÉTÁK; TÁTRA.

Segítség a játékhoz

Másik mássalhangzót keresünk.

Mindegyik szóban egy betűt másikra, de kivétel nélkül mindig ugyanazt, és mindig ugyanarra a másik mássalhangzóra kell lecserélni, hogy ismét értelmes magyar szavakat kapjunk.
Mely 4 új szó lesz ez?

BÁRKA

KÁPA

KÁR

LÉK