Feladvány-sorozatunkban a helyes megoldás kizárólag azonos mássalhangzókat tartalmazhat.
Most egy 6 betűs melléknevet keresünk, amelynek a meghatározása:

Olyan, aki nagy buzgalommal, szívvel-lélekkel, lelkesen, önfeláldozással fáradozik.

   Rendhagyó feladvány-sorozatunkban a megoldás csak, és kizárólag “U” magánhangzókat tartalmazhat.

   A mostani egy főnév, melynek meghatározása:

A kéz melegen tartására használatos ruhadarab volt, amely melegen bélelt, szőrméből készült, és mind a két végén nyitott, hengeralakú volt.

Általános segítség az “u” betűs feladványokhoz

   Sorozatunk a közismert “Könnyű mint az ABC(DEF)” játék adaptálása a közkedvelt lakótelepes játékunk és a betűs latin négyzetek ötvözéséből.

    Ebben a fajta táblázatos fejtörőben az ábra mérete feladványonként lehet mindig más.
A feladat az ABC betűinek elhelyezése a táblázatba. Az ábrán kívül eső általunk megadott betűk mindenkor kivétel nélkül megmutatják, hogy mely betűk szerepelhetnek az ábrában, de azt is, hogy az adott irányból nézve az oszlopban vagy sorban melyik betű fog legelöl állni.
Kivétel nélkül minden ábra nagyobb méretű, mint amennyi betűt szükséges beleírni, de mivel látszólag ellentmondásosan a játék szabályai szerint mindegyik betű minden egyes sorban és oszlopban csak egyszer szerepelhet, ezért a maradék rubrikák üresen fognak maradni – mely üres kockák száma is játékonként változhat, de egy ábrán belül állandó -.

   Játékunk online megfejthetővé tételéig a hasonló játékainkhoz hasonlatosan az ábrának csak egy részét kérjük válaszban megküldeni.
Ebben a nehezebb (A, B, C betűkkel kitöltendő) feladványunkban az ábra (e célból beszínezett) legközépső rubrikájába kerülő karaktert várjuk beküldeni.

Felkészültél a játékra? 🙂

   Most pedig belesüppedünk a kandalló melletti kényelmes fotelbe, és onnan nézzük békésen heverészve a szoba melegéből a kinti hóesést… Khm… khm… Nem nagyon akarnánk téged most ebben a ténykedésedben nagyon megzavarni, de közben mit szólnál mégiscsak egy kis játékhoz? 🙂

   Na, nem a kinti hóemberépítésre vagy hócsatára gondoltunk, nem, nem. A fotellel és a heverészéssel játszanánk. Ugye, hogy felcsillant a szemed? Nos, meg tudnád-e mondani, hogy mi köze van a heverésnek a fotelhez? 🙂

  Egészen pontosan próbáld ki, neked hogyan sikerül (a játék szabályainak megtartása mellett) pontosan 6 lépésben a “FOTEL” szóból “HEVER” szót készíteni?

   (Megoldásként kérjük a lehetséges lépéseket elküldeni.)

Segítség a feladványhoz

Ebben a sorozatunkban egyes (esetenként összetett) szavakban rejlő másik szót keresünk. A megadott, hiányos, kiegészítendő szavakban az elrejtett szó pontos helyét nem ismerjük. A keresett szó önmagában is egy értelmes magyar szót alkot, mint ahogyan a helyesen kiegészített 6 szónak is minden esetben ragozatlan értelmes magyar szónak kell lennie. A hiányzó “elveszett” szó feladványokon belül kivétel nélkül (ékezethelyesen is) megegyezik.
A beküldendő mindössze az az elveszett szó. 🙂

Felkészültél? Mehet? 🙂

ARÁNY
FAKÓ
GESZ
RAJZ
REÁL