Sorozatunk a Mesterelme játékunkhoz hasonló, de ebben nem színekkel játszunk, hanem betűkkel, szavakkal.

   Ahogy helyezkednek a másik játékban is a sorokban a színes bábuk, úgy helyezkednek itt is egymás mellett a sorokban a betűk. A két játék közti lényeges különbség nem csak az, hogy ebben betűkkel játszunk, hanem a betűk által kirakott ragozatlan szavak az általunk elfogadott magyar értelmező szótárak valamelyikében címszóként is fellelhető kell legyen. Ezen lényeges “verbális” különbségen kívül a játék hasonló, még annyi kivétellel, hogy a betűknek és azok sorrendjének a sorban elfoglalt pozícióját jelölni nem fekete-fehér jelzőbábuk hivatottak, hanem mindössze két szám. Az első helyen álló szám értéke azt jelenti, hogy a sorba rakott betűk közül mennyi az, amely jó, és jó helyen is áll, a második szám értéke azt takarja, hogy a sorban mennyi betűt sikerült eltalálni, ám a pozíciójuk nem helyes.

   A feladat, mint már több feladványunkban tőlünk megszoktátok, mindig változó, képi feladvány.

Szeretném tovább olvasni

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   Feladványunk témája most a húsvét ünnepe.

   A feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szókirakós játékot játszottak, a mai feladat az volt, hogy a táblára a feltámadás ünnepének témaköréből merítve rakjanak ki szavakat. Amikor az egyik játékos nem tudott már több szót a táblára kirakni, a játék véget ért. A kirakott 21 szóhoz összesen 117 betűt használtak fel.

   Ismerjük – mint mindig – a szavakból kialakított ábra alakját, továbbá a táblán szereplő 21 szó közül 20-at, és az összes felhasznált betűt darabszám szerint.

   A mi feladatunk az ábrában annak a 6 betűs szónak a megfejtése, amelynek a pozícióját e célból az ünnep alkalmából halványzöld színűre festettük.

   Az ismert szavak a betűszámuk szerint és azon belül kevert betűrendben: HIT; IMA; MISE; ISTEN; ÁLDÁS; TOJÁS; TORMA; BARKA; TANÍTÓ; HÚSVÉT; KALÁCS; REMÉNY; MESSIÁS; TEMPLOM; BOLDOGSÁG; MEGVÁLTÁS; FELTÁMADÁS; KERESZTÉNY; TAVASZÜNNEP; TERMÉKENYSÉG.

Segítség a játékhoz

   Játékunkban most egy latin négyzetre emlékeztető 9*9 méretű ábrát láttok A, B, és C betűkkel töltve.

   Illetve csak részlegesen kitöltve, mert a feladat éppen ez lesz, az ábra kitöltése e három betűvel. Méghozzá olyan módon, hogy a teljes kitöltést követően az ábra minden sorában és oszlopában mind az A, B és a C betű ne csak egyszer szerepeljen – mint az egyébként a latin négyzetek sajátossága -, hanem most pontosan háromszor, viszont a vastag vonallal határolt négyzetekben csak egyszer álljanak. Továbbá az ábrában közvetlen egymás mellett nem állhatnak azonos betűk sem vízszintesen, sem függőlegesen sem.

Szeretném tovább olvasni

Ebben a sorozatunkban – milyen hihetetlen – mindig magyar szót fogunk keresni. 🙂
A játék nem bonyolult, és még csak nem is nehéz. Megadjuk egy magyar szónak az egy- vagy több szóból álló pontos idegen megfelelőjét, és még azt is megjelöljük, hogy az általunk keresett magyar szó hány betűből (írásjegyből) áll.
A beküldendő tehát az az egy magyar szó.

Felkészültél? Mehet? 🙂

PARAFÁL

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

   A helyes megoldás kizárólag “E” magánhangzókat tartalmazhat. Rendhagyó feladványunkban most egy 6 betűből álló melléknevet keresünk, melynek a meghatározása:

Nagy mellű, telt keblű, kövér (menyecske); tágas öblű (pl. korsó); hetykén rátarti (testtartás); büszke, kevély (személy).

Segítség a feladványhoz

   E leckeszedetben teneked nem kell “E”-vel fecsegned, de e nehezen jellemzett – esetlegesen cseles – jegyzetet neked meg kell eszesen, emellett rendes nyelven felelned. Nevezetesen, feleletednek rendre s rendesen tennen nyelveden egyetlenegy nyelvszerkezet-elem kell legyen.
Mehet? Jelenleg ennek egybevetve kettes meg kettes elem jele kell legyen:

Ez egy fedett veremben elhelyezett, esetlegesen egy terjedelmesebb szerkezet (lehet esetleg teher), mely fel s le megy. Embereket egy-egy emeleten enged be – meg elfele -. Egy ember befele menve kell egy csepp szerkezeten jelezzen, mely emeletre menne, melyhez emelkedve (esetleg lejtve) e szerkezet ezen embert elenged. E szerkezet erre lett berendezve; s ezzel nem kell nehezen felkecmeregned elernyedten egy-egy emelkedettebb emeletre. E szerkezetbe egy rendszer (mely rendszerhez ne tedd egyszer sem kezed, mert ez vezet, s ez veszedelmes, egyszerre tested s lelked elvesztheted) lett bevezetve. E szerkezethez elengedhetetlen e rendszer, reverz esetben nem megy, egy helyben vesztegel. 
Sejted, mely lehet e szerkezet?

   Feladvány-sorozatunkban a helyes megoldás kizárólag azonos mássalhangzókat tartalmazhat.
Most egy 4 betűs melléknevet (és főnevet) keresünk, amelynek a meghatározása:

Összetörő.