Ebben a sorozatunkban egyes (esetenként összetett) szavakban rejlő másik szót keresünk. A megadott, hiányos, kiegészítendő szavakban az elrejtett szó pontos helyét nem ismerjük. A keresett szó önmagában is egy értelmes magyar szót alkot, mint ahogyan a helyesen kiegészített 6 szónak is minden esetben ragozatlan értelmes magyar szónak kell lennie. A hiányzó “elveszett” szó feladványokon belül kivétel nélkül (ékezethelyesen is) megegyezik.
A beküldendő mindössze az az elveszett szó. 🙂

Felkészültél? Mehet? 🙂

ARÁNY
FAKÓ
GESZ
RAJZ
REÁL

   Rendhagyó feladványunkban a megoldás kizárólag csak “Á” magánhangzókat tartalmazhat. A jelenlegi 5 betűs melléknévnek a meghatározása:

Olyan (leginkább gyümölcs), amely rendszerint a túlérettsége miatt szemcsésre, ikrásra puhult; olvadásban lévő, megereszkedett, szemcsésre lágyult (pl. hó, vagy jég).

Segítség a feladványhoz

Ebben a sorozatunkban – milyen hihetetlen – mindig magyar szót fogunk keresni. 🙂
A játék nem bonyolult, és még csak nem is nehéz. Megadjuk egy magyar szónak az egy- vagy több szóból álló pontos idegen megfelelőjét, és még azt is megjelöljük, hogy az általunk keresett magyar szó hány betűből (írásjegyből) áll.
A beküldendő tehát az az egy magyar szó.

Felkészültél? Mehet? 🙂

TAUTOLÓGIA

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

   A skandináv keresztrejtvényeket már nem kell senkinek sem bemutatni, ezek hasonlóak a hagyományos keresztrejtvényekhez, de itt a meghatározások az ábrán belül vannak, mindig közvetlenül a válaszként beírandó szó mellett, így a meghatározásokhoz nincs külön listára szükség.

   Jó fejtést kívánunk, a beküldendő mindig a megfejtés fő sora(i).

   A helyes megoldás kizárólag “E” magánhangzókat tartalmazhat.
Most egy versrészletet hoztunk, amelyből egy 6 betűs ige hiányzik. Beküldeni mindössze azt az 1 szót várjuk:

áll, de toporzékol, mint a csikó,
… és tülköl és ropog és zakatol
ez a gépbezárt nyugtalanság,

Segítség a feladványhoz

Segítség a feladványhoz (Szóvarrás)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

   Anyanyelvi játéksorozatunkban már emberöltők óta elfeledett, vagy napjainkra már csak kizárólag el-elvétve, néhol, egy-egy tájegységben és idősektől hallható, a mindennapos beszédből már rég teljesen hiányzó magyar szavakkal játszunk.

   Ez a szavunk egy 7 betűs főnév. A meghatározása:

Szándék; akarat.

   Szavakat keresünk, mely szavaknak az első és utolsó betűi lettek lehagyva. A szavakról azt tudjuk, hogy mindegyik szó elejéről ugyanaz a betű hiányzik, és ugyanígy az utolsó betűik is egyforma.

   Mely 5 szót keressük?

ELKAVAR
ELRAK
ELVÁG
ORDÍTHAT
OSZTOGAT