Ebben a játékunkban egy közelmúltból ismert párost kell meglelni.
A pár egyikét szokás szerint az ábrában a színes kockából elindulva lóugrásban lehet megtalálni. Ha megtaláltad, már csak a párjának a nevén kell gondolkozz.
Megoldásként csak azt az egy nevet várjuk.

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online szókereső feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, akár az online fejthető SUDOKU feladványainkat, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor egyszerűen, a közvetlenül alatta található „Válasz beküldése” gombra kattintva is el tudod az ábrában fellelhető megfejtést számunkra küldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Az ábra töltése, illetve a szavak kijelölése egyszerű. A manuális fejtéssel ellentétben, itt nem vonalakkal húzzuk ki a szavakat alkotó betűket, hanem kijelöljük őket. A kockákat, illetve az azokban elhelyezett betűket egyszeri rákattintással lehet kijelölni, a másodszori kattintással lehet bármikor visszavonni a kijelölést. A kijelölés hatására a kocka zöldre színeződik, de a betű halványabban továbbra is látható marad, hisz a fejtés során még szükség lehet rá. Értelemszerűen, ha egy betű nem csak egy szóhoz tartozik, hanem többnek is részét képezi, akkor is ugyanúgy, csak egyszer szükséges kijelölni.

Szeretném tovább olvasni

   Lóugrásban haladva legalább 8 szót tudsz az ábrában összeolvasni. A szó alkotását bárhol el lehet kezdeni. Ugyanarra a betűre 2 lépésen belül visszaugorni nem szabad. A szavaknak szerepelniük kell valamelyik általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar értelmező szótárban. Nem lehet így a talált szó ragozott, rövidítés, idegen- vagy mozaikszó.

   Fel tudsz sorolni 8 olyan szót, amelyik megbújik az ábrában?

Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

Segítség a feladványhoz (és a lóugrás jelentése általánosságban)

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   E nehezített feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szó-kirakós játékot játszottak, összesen 64 betű állt rendelkezésükre. Az volt a feladatuk, hogy az ABC összes betűit használják fel, ehhez mindkét játékos kapott minden betűből egyet-egyet.

   Ismerjük – mint mindig – a szavakból a kettejük által kialakított ábra alakját, és a táblán szereplő szavakat is 1 kivételével, továbbá a “C” betűk helyét.

   A mi feladatunk a sárga színű kockákba kerülő hiányzó szó megfejtése.

   Az ismert szavak meghatározásait betűszámuk szerint közöljük.

  • Két betűsek: Ív alakban meghajlított, nyíl kiröpítésére használatos, vékony fából és megfeszíthető húrból álló fegyver; Ponty nagyságú, szálkás húsú, ragadozó hal.

  • Három betűsek: A XII. századtól Magyarországon a nádoréhoz hasonló hatáskörrel felruházott legfőbb közigazgatási tisztviselője; … és bűnhődés; Tartózkodási helyet megjelölő adatok összessége; Valamely, ledőléssel fenyegető, megterhelt tárgynak a helyén maradását biztosító erős ék; A legnagyobb hazai bagoly; Nem így!; Egészséges, eleven, frissességet mutató; Intézkedést kívánó folyamat, elintézésre váró jogi kérdés; Valamely tevékenységet rendszeresen végző.

  • Négy betűsek: Szeszes ital mentes, ételt-italt árusító hely, ahol nincs asztaloknál történő rendelés és kiszolgálás, és a vendégek állva fogyasztanak; A tüdejéből kiszorított, kilökött levegőt a száján keresztül valamibe irányító; Töpörtő.

  • Öt betűs: Fiatal őz.

  • Hat betűs: Csinos, megnyerő arcú, tetszetős külsejű (férfi).

  • Kilenc betűs: Jogügylet, amellyel az egyik fél valami tulajdonát eladja valakinek, aki azt pénzért megveszi.

  • Tíz betűs: Az álmok jelentését babonásan magyarázó, álmokból jósló könyv.

Segítség a játékhoz

   Lóugrásban haladva több, mint 12 szót tudsz az ábrában összeolvasni. A szó alkotását bárhol el lehet kezdeni. Ugyanarra a betűre 2 lépésen belül visszaugorni nem szabad. A szavaknak szerepelniük kell valamelyik általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar értelmező szótárban. Nem lehet így a talált szó ragozott, rövidítés, idegen- vagy mozaikszó.

   Fel tudsz sorolni legalább 12 olyan szót, amelyik megbújik az ábrában?

Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

Segítség a feladványhoz (és a lóugrás jelentése általánosságban)

   Ezt az online szókereső feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, akár az online fejthető SUDOKU feladványainkat, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor egyszerűen, a közvetlenül alatta található „Válasz beküldése” gombra kattintva is el tudod az ábrában fellelhető megfejtést számunkra küldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Az ábra töltése, illetve a szavak kijelölése egyszerű. A manuális fejtéssel ellentétben, itt nem vonalakkal húzzuk ki a szavakat alkotó betűket, hanem kijelöljük őket. A kockákat, illetve az azokban elhelyezett betűket egyszeri rákattintással lehet kijelölni, a másodszori kattintással lehet bármikor visszavonni a kijelölést. A kijelölés hatására a kocka zöldre színeződik, de a betű halványabban továbbra is látható marad, hisz a fejtés során még szükség lehet rá. Értelemszerűen, ha egy betű nem csak egy szóhoz tartozik, hanem többnek is részét képezi, akkor is ugyanúgy, csak egyszer szükséges kijelölni.

Szeretném tovább olvasni

   Lóugrásban haladva 4 szót tudsz az ábrában összeolvasni. A szó alkotását bárhol el lehet kezdeni. Ugyanarra a betűre 2 lépésen belül visszaugorni nem szabad. A szavaknak szerepelniük kell valamelyik általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar értelmező szótárban. Nem lehet így a talált szó ragozott, rövidítés, idegen- vagy mozaikszó.

   Mely 4 szó bújik meg az ábrában?

Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

Segítség a feladványhoz (és a lóugrás jelentése általánosságban)

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   A feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szó-kirakós játékot játszottak, összesen 117 betűt használtak fel, és 18 szót raktak ki. A cél karácsonyi témájú szavak kirakása volt a megadott összes betűk felhasználásával.
Ismerjük a szavakból kialakított ábra alakját, és az összes felhasznált betűt darabszámra, továbbá egy híján az összes szót is. Ezek betűrendben: Alma; Angyal; Áhítat; Bejgli; Betlehem; Család; Csillagszóró; Dió; Girland; Gyertya; Mák; Meghittség; Mézeskalács; Szaloncukor; Szenteste; Szeretet; Ünnep.
   A mi feladatunk a Táblában az összes betűt helyesen elhelyezni, és végül a sárgára színezett kockákban álló, beküldendő szót megfejteni.

Szeretném tovább olvasni

   Ebben a játékunkban egy napjainkból ismert párost kell meglelni.
A pár egyikét szokás szerint az ábrában a színes kockából elindulva lóugrásban lehet megtalálni. Ha megtaláltad, már csak a párjának a nevén kell gondolkozz.
Megoldásként csak azt az egy nevet várjuk.

Segítség a feladványhoz

   Ebben a játékunkban egy filmből ismert, komolynak éppen nem mondható párost kell meglelni.