Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet modellezünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. Soronként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szintszámának megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes házak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jelzik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást eltakarhatják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a nehéz feladványban a házak 1 – 7 emelet magasak, és többet is az előttünk magasodó fáktól nem láthatunk.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

 Ebben a könnyű feladványban a házak 1 – 5 emelet magasak. 

 Ebben a nagyon nehéz feladványban a házak 1 – 9 emelet magasak, és többet is az előttünk magasodó fáktól nem láthatunk. A sorozat következő része egy könnyű feladvány lesz. 

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet modellezünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. Soronként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szintszámának megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes házak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jelzik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást eltakarhatják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a középnehéz feladványban a házak 1 – 6 emelet magasak, és többet is az előttünk magasodó fáktól nem láthatunk.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az oldalon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A kitöltés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

   A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen mindig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet modellezünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. Soronként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szintszámának megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes házak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jelzik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást eltakarhatják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a csak ránézésre nehéz feladványban a házak 1 – 5 emelet magasak, és többet is az előttünk magasodó fáktól nem láthatunk.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online szókereső feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, akár az online fejthető SUDOKU feladványainkat, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor egyszerűen, a közvetlenül alatta található „Válasz beküldése” gombra kattintva is el tudod az ábrában fellelhető megfejtést számunkra küldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Az ábra kitöltése egyszerű, egy-egy cellát, illetve a benne található betűt kell egyszeri rákattintással kijelölni. Az egér – vagy egyéb más kijelölő eszköz – használatával akár több cellát is, egész szavakat is ki lehet minden irányban jelölni. Az egyszeri kijelölés hatására a kockák zöldre színeződnek, de a betűk továbbra is láthatóak maradnak, hiszen a fejtés során még szükség lehet ezekre is. A kitöltés illetve kijelölés során a cellára való másodszori kattintás hatására a kijelölés minden esetben visszavonódik. Ügyelni kell ezért a kijelölések során, hogy ha egy betű több szó részét is képezi, akkor is csak egyszer kattintsunk rá, a cellát csak egyszer érintsük, másképpen a kijelölés törlődni fog.

Szeretném tovább olvasni