Tudod-e, ki volt az a botrányos életű színész, aki hedonistaként falta az életet, bolondultak érte a nők, színészi karrierje hat évtizeden át tartott, több színészóriás is őt tartotta példaképének, két Oscar-díjat és még egyéb más számtalan díjakat is besöpört, továbbá tizenegy gyermekéről tudni, míg végül 80 éves korában cukorbetegen és elhízva érte a halál?

Válaszként a színész nevét várjuk.

Tudod-e, melyik az a jelenleg hatemeletes, négycsillagos, három telekre épült exkluzív szálloda, amelyet két építész tervezett, és tegnap volt épp 111 éve, hogy a kapuit megnyitotta, majd pedig fontos történelmi események színhelyévé is lett, mint például az őszirózsás forradalom „hivatalos megnyitója” is történt; amely szállodának az egyemeletes elődje 90 évvel azelőtt nyílt meg (de azt 32 évre rá teljesen lebontották), de már az is a pesti irodalmi élet egyik központjává vált?
Válaszként a szálloda– és (ahol található) a város nevét is várjuk.

   Van három dobozunk. Az egyikben csak almák vannak, a másikban csak narancsok, a harmadikban pedig alma és narancs vegyesen. A dobozokon lévő feliratok a következők:

1. doboz: Csak almák
2. doboz: Csak narancsok
3. doboz: Almák és narancsok

Tudjuk azonban, hogy egyik felirat sem igaz.

   Ha csak egyetlen alkalommal és egyetlenegy darab gyümölcsöt vehetsz ki egyetlenegy dobozból, ahhoz, hogy megállapítsd, mi van a többi dobozban, melyik dobozt választanád?

   Egy gyümölcsösben alma és körte fák vannak. Az almafák száma a körték számának négyszerese. Ha 10 almafát kivágunk, akkor a fák száma összesen 80 lesz.
   Hány körtefa van a gyümölcsösben?

   Egy almát félbevágunk. Ezután az egyik felét megesszük, majd a másik felét négy egyenlő részre osztjuk. Ebből egy részt elajándékozunk, kettőt pedig megeszünk. Hányad része maradt meg az almának?

   Ki volt az a filmrendező, aki előtt ma a születésnapja alkalmából tisztelgünk, és aki hadirepülő, kerámiakészítő, újságíró, író is volt, és a színésznő felesége miatt került a filmes szakmába?