Ismét könyvet olvastunk. De már megint egyszerre nem egyet, hanem többet is, és mivel a könyvek lapjai olvasás közben széthullottak, a történetek ezért nagyon összekeveredtek. Meg tudod mondani, mennyi könyvet, illetve pontosabban azt is, hogy kiknek mely műveit olvastuk?

Egy karácsony estén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezéséhez kellett.
– No, gyerekek: egy, kettő, három, négy, mind itt vagytok? Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsony estéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk valamennyien.
A gyerekek úgy örültek annak, hogy ma örülni kell, majd felvetették vele a házat.
Szereti, ha minden pont olyan, mint amikor tizenkét éves kisfiú volt és hazajött az ünnepekre. Elmosolyodott. Ugyanazok a régi dolgok, a karácsonyfa, a kandallóra akasztott, apró ajándékokkal teli harisnyák, a pulyka azaz két pulyka, az egyik főtt, a másik sült meg a karácsonyi puding, benne a gyűrűvel, az agglegénygombbal és minden egyébbel. Hatpennyst már nem lehet manapság belerejteni, mert már nem színezüstből készül. És a régimódi édességek: aszalt szilva, mandula, mazsola meg cukrozott gyümölcs és gyömbér. Úristen, úgy hangzik, mint egy áruházi katalógus! Madame, összefut a nyál a számban.
Kinéz. Hát egy rövidre nyírt tüskés fehérszakálú idegen vén kódus reszket a hóban; mondja kék ajakkal a miatyánkot. Rongyos bekecs rajta, szőrehagyott süveg a kezében; nyűtt vászontarisznya az oldalán, de lapos.
– Gyere be, – int a fejével András, – hát te ezen a szent ünnepen is…
Az asztal meg volt még terítve. Odaültette. Adott neki az ételmaradékból egy szelet fehér pecsenyét, kalácsot is. Még egy pohárnyi bort is töltött neki a maga poharába.
– Egyé, igyá, melegedj!
Már előbb meglátta, hogy a koldus lábán szakadozott a bocskor, de olyan szakadozott, hogy a ballába fejének a meztelenje is kivöröslik. Mingyárt arra gondolt, hogy odaadja neki az avult csizmáját. Elég őneki már az, amelyik a lábán van, elég holtáig. Nyolcvannégy esztendős ember nem nyű el már egy csizmánál többet.
Nem is szól, csak tipeg a kamrába. Ott lesz valahol az a csizma. Foltos az igaz, és a boka belső részén a folt is lefeslett, dehát a bocskornál mégiscsak sokkal jobb, különb ilyen télidőben.
A kamra sötét már: mécset kell gyujtania. Meg is találja végre a csizmát egy szegen, egy csomó rossz borjukötél alatt. Letörli róla a penészt. Viszi örömmel a szobába.
A koldusnak azonban hült helye immár:
– Ejnye hogy elment, – dünnyög az öreg, – azt se mondta “Isten áldásával”.