Hibátlanul (14)

   Játékunkban nem kell mást tenned, mint figyelmesnek lenned, és vadásznod. Hogy mire? Ne aggódj, nem vadra. 🙂

   Helyesírási hibákra vadászunk a megadott szövegben. És ha ráleltél, kizárólag a hibát rejtő szavakat kérjük megküldeni megoldásként – természetesen kijavítva, a magyar helyesírás szabályainak megfelelően írva.

   Felkészültél a vadászatra? 🙂

   Ebben a “Jákob létrája” című iskolai dolgozatban most 9 súlyos magyar nyelvi helyesírási hibát kell megtalálni:

   A Biblia szerint „Jákob létrája”, vagy másképpen „Jákob lajtorjája” egy földtől az égig érő létra, melyet Jákob látott álmában, és amely álom Krisztus menybemenetelének előképe. Az álom képe áttételesen azt fejezi ki, hogy az ember akkor jut el Istenhez, ha Isten létrát készít számára.
   Fekszik az Atlanti-óceán déli részén egy sziget, Szent Ilona. Szent Ilona-sziget leginkább arról nevezetes, hogy itt élte utolsó éveit a brittek által ide száműzött Bonaparte Napóleon. Az eldugott kis sziget méretére jellemző, hogy területe a legnagyobb dunai szigetnek is csak a fele. A 17 kilométer hosszú, 10 kilométer széles (egyes források által még kissebbnek, 16*8 kilométeresként említett) sziget fővárosa Jamestown, mely települést az angol gyarmatosítók alapitották 1659-ben, és II. Jakab királyról nevezték el. Neve magyarra lefordítva is annyit tesz, hogy Jakab városa. A város zsúfoltnak és sűrűn lakottnak hat – habár 2016-os adatok alapján is mindössze 714 fő a lakosága -, mivel igen meredek sziklák által közrefogva, egy igen szűk, hosszúkás völgyben fekszik. Kétségkívül a város leghiresebb látnivalója az 1829-ben Charles Dallas kormányzó elképzelése és megbízatása alapján a St. Helena Railway Company által megépitett 700 lépcsős „Jákob létrája”. Az útvonal eredetileg a lent fekvő várost és a közvetlen mellette álló 300 méter magas hegynek a platóján álló Ladder Hill Fort nevű erődöt volt hivatott rövid úton összekötni. Még akkortájt megépítettek egy 281,6 méter hosszan futó és közvetlenül a lépcsők két oldalán, párhuzamos pályán működtetett hegyi vasutat is. Egyes leírások szerint a lépcsőt építették a hegyi vasút részeként, és nem pedig forditva. De ez mára már részletkérdés. A siklót eleinte öszvérekkel, majd később lovak által hajtották, és húzókötelekkel üzemeltették. Többek közt lőszereket, mezőgazdasági termékeket, állati trágyát szállítottak a kalodaszerű vasúti kocsikban, az eredeti tervek ellenére a rendszert biztonsági okokból személyek szállítására soha nem alkalmazták. 1871-re a sikló fenyőfából készült talpszerkezetét a termeszek olyan szinten megrongálták, hogy bár fel is újíthatták volna azt, de inkább a hegyi vasutat a teljes szerkezetével együtt eltávolították (vélhetőleg azért, mivel feljutva a hegyre a termeszek a plató termőföldjében is nagy károkat okoztak), és nem is építették azt többé újra. A vasút elbontását követően korlátot szereltek fel a lépcső teljes hosszán, annak mindkét oldalára, és 1 lépcsőfokot be kellett temessenek, így 699 fokos lett „Jákob létrája”, viszont máig is a gyalogosok rendelkezésére ott áll, és a legmagasabb műemlékvédelem alatt áll. 2000 májusának Szent Heléna napja óta a lépcsők kétoldali kivilágítást is kaptak, legutóbb pedig 2006-ban újították fel (2016. évi adat) a lépcsők nagy részét. Azt nem tudni egészen pontosan, hogy a közel 200 éves „Jákob létrája” mióta jelent a sportot kedvelők számára kihivást – egyes források ezt 1982-re datálják -, de napjainkra már mindig akad, akik versenyeznek rajta egymással a rengeteg lépcsőfokon való feljutásban – vagy a korlátjain való lecsúszásban -. Az viszont biztos, hogy a szigeten 2001 óta minden évben hagyományszerűen megrendezik a „St Helena Festival of Running” futóversenyt, és ennek keretén belül a „Jacob’s Ladder Challenge”-t, amire a nevezők a világ minden tájáról érkeznek. Napjainkig (2021. október) a legjobb mért időt 2013-ban érte el egy versenyző, az ideje 5 perc 16,78 másodperc volt (a korábbi 5 perc 17,46 másodperc volt, 2007-ben).
   Vannak, akik úgy vélik, hogy nem is a város nevéről kapta a lépcső a nevét, hanem a Bibliából. És van versenyző, aki arról számol be, hogy ha felér a csúcsra, a fájdalmai ellenére is a mennyekben érzi magát. Egy biztos: ami célt kitűztünk magunk elé, azt elérni bizony felszabadító, mennyei érzés.

Tetszett a feladat? Oszd meg: