A keresztrejtvény gyökerei a 19. századi Angliába nyúlnak vissza. Kristóf Károly újságíró, aki az angol Daily Mail-ben bukkant rá a különös játékfajtára, úgy gondolta, hogy a magyar olvasók is szívesen fejtenék meg ezeket a trükkös rejtvényeket. Az angol mintát követve elkészítette az első magyar keresztrejtvényt, amelyet a legenda szerint először József Attilának mutatott be. A költő azonban nem lelkesedett az új játék iránt, mondván, hogy az életében eleve elég sok rejtvény van.
Az első magyar keresztszórejtvény az egyik magyar képes hetilap 43. oldalán, egy 10-szer 10-es mezőben 17 fekete négyzettel, 25 vízszintes és 18 függőleges, számmal jelzett feladvánnyal jelent meg. Minden számjelzésnél új szó kezdődött, amely az első fekete kockáig tartott.
A rejtvénynek sok változata ismeretes, vannak olyanok például, ahol a kérdések jó része egy bizonyos témakörre korlátozódik. Mások megfejtése után a rejtvény egyes válaszai egy híres mondást eredményeznek. A játék elsődleges célja a szórakoztatás, időtöltés. Ugyanakkor a jó rejtvény ismereteket is közöl, vagy a fő sorok nyújtanak új információt valamilyen életbölcsesség, ismert emberek nevei vagy másmilyen érdekes információ formájában. Végül, de nem utolsósorban, egy jó feladvány fejleszti a szókincset és a kifejezőkészséget is a meghatározások és a beírt szavakon keresztül. Bármi is az ok, amiért egy jó keresztrejtvényt előveszünk várakozás közben, vagy utazás során, az biztos, hogy nélkülük sivárabb lenne az élet. 🙂
E neves alkalomból a mai napra a “Találd Ki” rejtvényfejtő weboldalunkon egy egyébként csak kizárólag a Prémium módban elérhető skandináv keresztrejtvényt állítottunk nektek össze. 🙂
Ezeket a keresztrejtvényeket már nem kell senkinek sem bemutatni, ezek hasonlóak a hagyományos keresztrejtvényekhez, de itt a meghatározások az ábrán belül vannak, mindig közvetlenül a válaszként beírandó szó mellett, így a meghatározásokhoz nincs külön listára szükség.
Jó fejtést kívánunk, a beküldendő a megfejtés fő sorai, ahol is az lesz kiolvasható, hogy melyik újságban jelent meg az első magyar keresztrejtvény, és mi volt a fő díj, mely a helyes megfejtők közt akkor kisorsolásra került.