Összesen több mint 20 állat bújik meg a következő kis történetben. Meg tudsz nevezni legalább 20-at közülük?
A jó barátok hallották valahol, hogy kihagyhatatlan Badacsonytomaj omlós sügére a Camping éttermében, amit borkóstolással is egybekötnek, és ezért felkerekedtek kirándulni. Épp a megállóba megérkeztek, mikor jött egy busz, „Üljünk fel rá” – javasolta Tusika. Így aztán felszálltak, Ricsi rályukasztott még egyszer a menetjegyére véletlenül. Szóltak azonnal a sofőrnek, de a pasas csak legyintett egyet rá. Kérdezték aztán még, hogy mennyit kell, hogy utazzanak, de azt is csak foghegyről vetette oda, hogy „Kilenc percet”. Gabi meg Pistike, szegények már nem tudtak leülni, ők így óvatosan elhelyezkedtek a lépcsőn, de egész úton jól elszórakoztatták egymást. Később Ricsi aztán kérdezte: „Mondd csak, te vetted észre Gabika?” Mire ő zavartan csak annyit mondott, hogy „uhum”.
(A szövegben az egyik állat, amely a makrélafélék családjába tartozik rendszertanilag, nem a köznyelvben megszokott, hanem a rövidebb formájában szerepel.)