Literatúra 27.

   Sorozatunk a Mesterelme játékunkhoz hasonló, de ebben nem színekkel játszunk, hanem betűkkel, szavakkal.

   Ahogy helyezkednek a másik játékban is a sorokban a színes bábuk, úgy he­lyez­ked­nek itt is egymás mellett a sorokban a betűk. A két játék közti lényeges kü­lönb­ség nem csak az, hogy ebben betűkkel játszunk, hanem a betűk által kirakott ra­go­zat­lan szavakat az általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar ér­tel­me­ző szótárak valamelyikének tartalmaznia is kell. Ezen lényeges “verbális” kü­lönb­sé­gen kívül a játék hasonló, még annyi kivétellel, hogy a betűknek és azok sor­rend­jé­nek a sorban elfoglalt pozícióját jelölni nem fekete-fehér jelzőbábuk hivatottak, ha­nem mindössze két szám. Az első helyen álló szám értéke azt jelenti, hogy a sorba ra­kott betűk közül mennyi az, amely jó, és jó helyen is áll, a második szám értéke azt takarja, hogy a sorban mennyi betűt sikerült eltalálni, ám a pozíciójuk nem helyes.

   A feladat, mint már több feladványunkban tőlünk megszoktátok, mindig változó, ké­pi feladvány.

   Húsvéti témájú játékunkban mi kigondoltunk egy szót, amit most senki nem lát­hat, a te dolgod kitalálni a helyes betűket, és ezáltal a kigondolt szót. Már nyolc tip­pet, azaz nyolc szót látsz a táblán.

   A kérdés, hogy mi lesz a 9. lépésed, kitalálod-e, mi az általunk kigondolt szó?

Segítség a feladványhoz (Literatúra)
Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/


Tetszett a feladat? Oszd meg: