Mesterelme 3.

   Új, Mesterelme feladvány-sorozatunkban a szín-kitalálós játék néven közismert táblás társasjátékot hozzuk nektek ide, saját köntösünkben.

   A feladat, mint a Mikádó és Rablórömi feladványainkban is már tőlünk megszoktátok, azokhoz hasonlóan mindig változó, és képi feladvány.

   Ezen feladványunkban Sári és Ancsa játszik egymással. Mindketten – mint az már a feladványainkban szereplő játékosainktól megszokott – kiváló játékosok. Sári volt a kezdő – aki rakott -, és Ancsának kell kitalálnia a színeket, és helyüket.

   Ancsa annyit tudott a játék kezdetekor, hogy 4 bábut kell megtalálnia, és ismerte a 6 színt, melyekből a 4 kirakott bábu közt a szabályok szerint ismétlődés is előfordulhat.

   A képen most mi sem látjuk, hogy Sári az alul látható 6 féle színből a játéktábla tetején mely 4 db bábukat rakta ki – ezek teljesen fedve vannak. Ancsa négyszer tippelt. Sári pedig kirakta mellé a jelző bábukat, darabszám szerint, sorrendileg először a feketéket, majd a fehéreket, végül az üres helyek maradnak.

   Most következik az ötödik kör, amikor is Ancsa nyer.

   A kérdésünk, hogy mely színeket, és milyen sorrendben rakta ki?

Segítség a feladványhoz

Tetszett a feladat? Oszd meg: