Mesterelme 30.

   Mesterelme feladvány-sorozatunkban a szín-kitalálós (Mastermind) játék néven közismert táblás társasjátékot hozzuk nektek ide, saját köntösünkben.

   A feladat mindig változó, képi feladvány.

   Ebben a többek kérésére készített feladványunkban Endre és Zsolt játszik egymással. Mindketten – mint az már a feladványainkban szereplő játékosainktól megszokott – kiváló játékosok. Endre volt a kezdő – aki rakott -, és Zsoltnak kell kitalálnia a színeket, és helyüket.

   Zsolt ismerte a 16-féle színt (sorban: fehér, sárga, okker, sötétbarna, világoskék, világoszöld, rózsaszín, piros, sötétkék, sötétzöld, lila, fekete), amelyekből az Endre által kirakott bábuk közt a szabályok szerint akár ismétlődés is előfordulhat.

   A képen most mi sem látjuk, hogy Endre az alul látható 16-féle színből a játéktábla tetején mely bábukat rakta ki – ezek előttünk is teljesen fedve vannak. Zsombor mindössze ötször tippelt. Endre kirakta mellé a jelző bábukat, darabszám szerint, sorrendileg először a feketéket, majd a fehéreket, végül maradnak az üres helyek.

   A következő lépésben Zsolt kirakta a hatodik sor tippjét, és ezzel egyúttal helyes sorrendben az Endre által kitalált színeket is. Mely színeket, milyen sorrendben rakta ki a játék elején Endre?

Segítség a feladványhoz

Tetszett a feladat? Oszd meg: