Mesterelme 39.

   Mesterelme feladvány-sorozatunkban a szín-kitalálós (Mastermind) játék néven közismert táblás társasjátékot hozzuk nektek ide, saját köntösünkben.

   A feladat mindig változó, képi feladvány.

   Ebben a feladványunkban Igor és Zsombor játszik egymással. Mindketten – mint az már a feladványainkban szereplő játékosainktól megszokott – kiváló játékosok. Igor volt a kezdő – aki rakott -, és Zsombornak kell kitalálnia a színeket, és helyüket.

   Zsombor ismerte a 12-féle színt (ezek a képen alul sorban: fehér, sárga, okker, sötétbarna, világoskék, világoszöld, rózsaszín, piros, sötétkék, sötétzöld, lila, fekete), amelyekből az Igor által kirakott bábuk közt a szabályok szerint akár ismétlődés is előfordulhat.

   A képen most mi sem látjuk, hogy Igor az alul látható 12-féle színből a játéktábla tetején mely bábukat rakta ki – ezek előttünk is teljesen fedve vannak. Zsombor hatszor tippelt. Igor kirakta mellé a jelző bábukat, darabszám szerint, sorrendileg először a feketéket, majd a fehéreket, végül maradnak az üres helyek.

   A következő lépésben Zsombor kirakta a hetedik sor tippjét, és ezzel egyúttal helyes sorrendben az Igor által kitalált színeket is. Mely színeket, milyen sorrendben rakta ki a játék elején Igor?

Segítség a feladványhoz


Tetszett a feladat? Oszd meg: