Ebben a sorozatunkban, az Óceániában a torpedó típusú játékokhoz hasonlóan ját­szunk, táb­lá­zat­ban, négyzetrácsokkal. Az egyik fő különbség a két játék közt, hogy itt nem hajókat keresünk, ha­nem szigeteket. A másik szembetűnő különbség, hogy egy több pontból álló szöveges feladvány is tartozik az ábrához. E megadott szöveg a­lap­ján lehet a szigetek pozícióját az ábra külső területén lát­ha­tó számok és betűk se­gít­sé­gé­vel pozícionálni. Az ábra szélein látható továbbá még két égtáj meg­je­lö­lé­se is, a­mi a játék megfejtéséhez és a tájékozódáshoz szükséges. A feladványok kü­lön­bö­ző­ek, de a szabályok mindig ugyanazok maradnak.

 A szabályok:

• A szigetek között kell lennie mindig egy üres négyzetnek.

• A szigetek a “sarkukkal” sem találkozhatnak.

• A partszakaszok sem találkozhatnak a szigetekkel, azok között is lenni kell min­dig legalább egy üres négyzetnek.

• Az összes sziget egyforma nagy, abban az értelemben, hogy mind csak egyetlen négyzeten be­lül terül el.

• A megadott útvonalak minden szigetet csak egyszer érintenek, azaz egy szi­ge­tet tartalmazó négyzeten csak egyszer haladhatunk át.

• A szövegben a négyzeteket egységnek nevezzük, ahol 1 egység mindig pontosan 1 db négyzetet jelent.

• A part is egységekből áll, még ha négyzetráccsal nincs is ábrázolva. A part­sza­ka­szok szé­les­sé­ge mind a négy égtájon és a teljes hosszokon egységesen 1 egy­ség (az öblöktől függetlenül).

• Minden partnak (homokszín, és nincs négyzetrácsozva) ott van a határa, ahol a víz (kékszínű és négyzetrácsozott) elkezdődik. Tehát amikor azt állítjuk, hogy egy egységnyit haladunk a Dé­li part “D” pontjából észak felé, akkor a D-8 me­ző­be értünk, nem pedig a D-7-be; vagy más­képp fogalmazva, ha azt mondjuk, hogy a Keleti partot elhagyva 9 egységet teszünk meg nyugat irányába, akkor biz­to­sak lehetünk abban, hogy átértünk a Nyugati partra.

• Noha a mi kis tengeri ábránk csak közel egy arasznyi, addig a játék képzeletbeli ten­ge­ré­nek egy-egy egysége lehet akár 10000- vagy akár 1000000 négy­zet­ki­lo­mé­ter területű is. Így for­dul­hat elő ez olykor, hogy bár azt gondolhatnánk, mind­járt szigetnek vagy partnak ütközünk, ám a játék szerint a következő négy­zet­rács­ban található tájegységek még bizony nagyon távol lehetnek tőlünk. 

  
  

 Lássuk a játékot. 🙂

   

 A Zöld Lagúna Café fülledt levegőjében órákon át böngésztük a tengerészeti arc­hí­vum­ból tegnap megszerzett régi naplót. Egy rejtélyes bejegyzésre bukkantunk ben­ne: „Ahol a tengeri áramlatok kör­be­ér­nek, a köd mélyén fekszik a fekete szikla, rajta a romos világítótorony. Ott rejtőzik a flotta a­ra­nya.” Hirtelen egy asztalunkhoz lépő, viharvert arcú öreg tengerész szakította meg a sut­to­gá­sun­kat. Elmondta, hogy na­gyon veszélyes vizekre vágyunk, de ha magunkkal visszük a kalandra, ak­kor nagy hasznunkra lesz, mert nem csak hogy egy jól felszerelt hajója van, hanem van egy rész­le­tes navigációs térképe is a területről. Így hamar alkut kötöttünk. Mivel a part menti rejtett zátonyok miatt az ő nagy kutatóhajója távol, kint a nyílt tengeren hor­gony­zott, az éj leple alatt kis evezős csó­na­kok­kal közelítettük meg a monstrumot. A­hogy mindannyian átszálltunk a fedélzetre, és eztán a ha­jó oldalára felerősítésre ke­rül­tek a csónakjaink, elindultunk. Csak pár csomóval haladtunk az éj­sza­ka égi fé­nye­i által vezérelve és megvilágítva a zátonyok közt óvatosan navigálva a sötét éj­sza­ká­ban, pár óra múlva napfelkeltekor elértük a navigáció szerinti kez­dő­po­zí­ci­ón­kat, amikor váratlanul sűrű, természetellenes köd telepedett ránk, és furcsa és ért­he­tet­len suttogásokat is hallottunk a tej­sze­rű ködben. Az iránytűnk is megbolondult. Az erős kötelekkel felerősített csónakjaink pedig han­gos robajjal mind egyszerre csa­pód­tak bele a nyílt víz habjaiba. Átjárt bennünket a köd fagyos nyir­kos­sá­ga. El­át­ko­zott területre értünk. A csónakjainkat elvesztettük, az iránytűinkre nem szá­mít­hat­tunk, csak a relatív távolságokra, és az újdonsült ismerősünk és a legénység ta­pasz­ta­la­tá­ra és ten­ge­rész­tu­dá­sá­ra hagyatkozhattunk. A kapitány, az újdonsült öreg tengerész ismerősünk nem tétovázott, azonnal riadót fújt, és a hajónk a lassú tem­pó­ból rögvest őrült tempóra váltott, és ment neki bátran és szilárdan a nagy és sűrű, át­ha­tol­ha­tat­lan­nak látszó ködnek, vadul szelte a hullámokat a hajó orra.

 1. A hajó minden erejét bevetve, elszántan próbáltunk kijutni a sűrű tejfehér köd fog­sá­gá­ból, e­zért keletnek fordulva 2 egységet haladtunk előre.

 2. A köd nem tágított, mintha csak ránk ült volna, és nekünk ma­gunk­kal vinnünk kellett volna azt. De hirtelen a sűrű tej­köd­ből egy zá­tony­ra futott, billegő, rég el­ha­gya­tott spanyol galeon roncsa buk­kant elő előttünk a széttört árbocaival és ronggyá foszlott zászlóival a sem­mi­ből. Nem tehettünk mást, egy vészfordulással gyorsan dél felé vet­tük az irányt, így csak centiken múlott, hogy nem mi is a zá­to­nyon végeztük, a galeon korhadó testébe belecsapódva-befúródva. 2 egy­sé­get tet­tünk meg így, amikor aztán egy árapály által mosott, kopár szik­laszigetbe majd­nem hogy beleütköztünk. Kikötöttünk a barátságtalan és üres kő­ren­ge­teg-szi­ge­ten, ahol legnagyobb meglepődésünkre napsütés fogadott ben­nün­ket. A part meredek sziklái között egy rozs­dás és mohával belepett spanyol ten­ge­rész-kar­dot találtunk, amelynek a pengéjébe durva vé­sés­sel egy titokzatos üzenetet kar­col­tak: „Az áramlat ellenében keresd az északi pálmákat!”. Ten­ge­ré­szünk csendes mor­gás­sal tudatta velünk, hogy a számításai szerint ahol most lehetünk, ott az ő tér­ké­pén bizony ez a sziget nincs feltüntetve. Ezen a ponton már kezdtünk neki hinni, hogy amire vál­lal­koz­tunk, az valóban egy veszélyes kaland.

 3. A kardtól kapott új nyomot követve indultunk volna ismét észak felé, de a ten­ge­ri áramlat sok­kal erősebb volt nálunk: a sodrás, akár egy kis könnyű fahasábot, fel­ka­pott bennünket, és el­len­áll­ha­tat­la­nul vitt minket nyugat irányába, épp 4 egy­ség­nyit.

 4. Miután hosszas küzdelem után nagy nehezen kiszabadultunk az áramlat fog­sá­gá­ból, a víz hir­te­len teljesen lecsendesedett. Ekkor a mi sokat tapasztalt kapitányunk habozás nélkül hamar é­szak fe­lé vette az irányt, és 3 egységet hajóztunk ebbe az i­rány­ba, amikor a sűrű fehér ködben egyszer csak egy pálmafás sziget sziluettje de­ren­gett fel. Óvatosan kikötöttünk, majd a partra evickéltünk. A kis sziget közepén a pálmafák rejtekében egy elhagyatott tábortűz parazsát találtuk – valaki nem is o­lyan rég itt járt.

 5. Mivel nem akartuk kockáztatni a találkozást semmiféle ismeretlennel, ezért ro­han­vást tértünk vissza a hajóra, és a gyors horgonyfelszedést követően irányt váltva a biztonság kedvéért most in­kább kelet felé haladtunk.

 6. Épp öt egységnyit haladtunk ebbe az irányba, amikor egy hirtelen jött, jéghideg é­sza­ki szél­vi­har a sűrű ködöt feloszlatva arrébb sodort minket: dél felé sodródtunk, a­kár egy könnyű játék pa­pír­csó­nak. Kapitányunk nem győzött folyamatosan újabb és újabb parancsokat osztani, hol vitorlákat bontottunk, hol bevontunk, de a süvítő szél kegyetlen volt, és nem engedte meg, hogy mi uraljuk a pillanatot, a vasmacskát kiengedni is értelmetlen lett volna, a süvöltő és tomboló vihar csak sodort, csak so­dort tovább, egész két egységnyit.

 7. Amikor a szél végre nem tombolt már, nem tépázott bennünket tovább, hirtelen nyugodt vizet ér­tünk. Ekkor a legénység a távolban egy madárrajt fedezett fel a szép tiszta kék nyugati égen. E­zért aztán egy közeli sziget reményében nyugat felé kor­má­nyoz­tunk, és 4 egységet tettünk meg, a­mi­kor a békés vízen, bálnák által kísérve egy gyönyörű, rejtett lagúnás szigetre érkezünk. Itt le­hor­go­nyoz­tunk, és pálmalevelekből eszkábált építményekben pár napot pihentünk az elmúlt napok ke­mény munkája és viszontagságai miatt. A sziget bőségesen ellátott volt gyümölcsökkel, homokban ter­mő zöldségekkel, az öböl pedig hallal etetett bennünket. A víz is édesvizű volt, így fel­tölt­het­tük a vízkészletünket is. A sziget körbejárásakor a homokban ehető gyö­ke­rek után kutatva egy palackot ta­lál­tunk, benne egy üzenettel: „A fény már nem vi­lá­gít, de a torony még áll. Keresd ott, ahol a ten­ge­ré­szek útja kelet felé indul.” Tehát is­mét egy újabb irány, ismét egy új rejtély, és ismét újabb ve­szé­lyek.

 8. A legénység még fáradt volt, ám ez a palacküzenet lázba hozott ismét min­den­kit. Kapitányunk tudni vélte a számításai után, továbbá a Nap állásából, és a csil­la­gok járásából, hogy merre le­he­tünk, és hogy a térképe alapján ez Rena szigete. Így ja­va­solta, hogy délnek vegyük az irányt, a rej­tel­mes iránymutatóink ellenére. Mivel az öreg tengeri medvében eddig sem csalódtunk a ki­vá­ló ten­ge­rész tapasztalatait il­le­tő­en, hisz a teljes legénység és mindenki épen van, sőt a hajó is, eddig csak a csó­na­ko­kat veszítettük el, és azt is csak az elátkozott köd miatt, így elfogadtuk az új i­rány­vál­tást, és abban a bizodalomban, hogy ez a sejtelmes torony egy délebbi szigeten fek­szik, elindultunk dél­nek. 3 egységnyit haladtunk ebbe az irányba, amikor ismét na­gyon sűrű köd telepedett ránk.

 9. Mivel a köd is gátolt ben­nün­ket a tisztánlátásban, és ennek be­tud­hatóan is semmit nem találtunk ezen a területen, így csalódottan ke­let­nek fordultunk, és két egy­sé­get hajóztunk, szinte teljesen va­kon, és lassan haladva, amikor a ha­jó orra hirtelen egy a ködből vá­rat­la­nul elő­buk­ka­nó fának ütközött, majd kifordította azt gyökerestől a talajból: egy sűrű mang­ro­ve-erdővel borított szigetet találtunk. Le­hor­go­nyoz­tunk és partra szálltunk. Mint­ha egy láthatatlan porszívóval szip­pan­tot­ták volna csak el, úgy illant el a köd. A fák között fecskék és ko­lib­ri­madarak rep­ked­tek és csiviteltek hangosan. Gyönyörű sziget. Kapitányunk azt mond­ta, ez a Spes-sziget. Láttunk dzsungelmacskát is, halászó flamingókat, és mang­ro­ve­almákat eszegettünk, míg a szigetet körbejártuk. Míg egyszer csak egy na­gyobb dombot megkerülve megpillantottuk a sziget túlsó sarkában a keresett, fekete sziklára épült, romos világítótornyot! És a torony pincéjében ott vártak ránk a ládák! Megtaláltuk a flotta aranyát!

 10. A kinccsel megrakodva indultunk volna megelégedve hajónkkal a szigetről, de a hor­gony fel­hú­zá­sát követően a sziget melletti örvény váratlanul megpörgette ha­tal­mas ha­jón­kat, kis­sé a sziget szikláihoz is vágva azt, majd északnak elsodort ben­nün­ket egy e­gész egységnyit.

 11. Menekülve a zátonyos területekről nyugatnak vettük az irányt, és három egy­sé­get haladtunk épp, amikor szerencsénkre megláttunk egy elhagyatott, a hullámok ál­tal ringatott, de még teljesen ép nagyobb mentőcsónakot. Átszálltunk és át­ra­kod­tunk rá, mert a nagy hajónk Spes-szigetén kapott ütéstől léket kapott, és a fenéktér már vészesen vizet kapott, nem volt elérhető a lék, így nem volt ja­vít­ha­tó, és nem győzték a szi­vattyúk sem a beáramló víz kipumpálását. Inkább magára hagytuk a nagy hajót, hogy magunkat mentsük. Sze­ren­csénk volt.

 12. Utolsó erőnkkel eveztünk dél felé, ahol 3 egységet húzva végre szá­raz­föl­det ér­tünk, és egy nyüzs­gő kikötőváros, és annak fényei fogadtak minket a Déli part B po­zí­ci­ó­já­ban. Hangos hurrában törtünk ki. Megmenekültünk!

 A kérdések a következők:
1.) Az ábrán hol helyezkednek el pontosan a fellelt szigetek (tetszőleges sorrendben)?
2.) Melyik mezőről (koordinátáról) indult el az expedíciónk az első köd beállta előtt (pl. A1)?

Általános segítség a torpedótípusú feladványokhoz