SCRABBLEVA 22.

SCRABBLEVA (avagy Scrabble Éva módra)

   A feladványhoz tartozó információk:

   Ketten szó-kirakós játékot játszottak, összesen 64 betű állt rendelkezésükre. Az volt a feladatuk, hogy az ABC összes betűit használják fel, ehhez mindkét játékos kapott minden betűből egyet-egyet.

   Ismerjük – mint mindig – a szavakból a kettejük által kialakított ábra alakját, és a táblán szereplő szavakat is 1 kivételével.

   A mi feladatunk a sárga színű kockákba kerülő hiányzó szó megfejtése.

   Az ismert szavak meghatározásait betűszámuk szerint, azon belül keverve közöljük.

  • Két betűsek: Ív alakban meghajlított, nyíl kiröpítésére használatos, vékony fából és megfeszíthető húrból álló fegyver; Szálas, keskeny levelű növény; Szilárd, tűzben el nem éghető, törhető ásvány.

  • Három betűsek: Levegőtől elzárt helyen lévő, penészgombáktól származó kellemetlen szag; Meghatározott színű, trikószerű felsőrészből és rövid nadrágból álló sportöltözet; Sokan hiszik, hogy a teve vizet tárol benne.

  • Négy betűsek: Kijelölt tér, ahol délelőtt háztartáshoz szükséges termékeket árusítanak; Beszédhangnak írásjegyből álló megformált képe; Végtagnak a térdízülettel kezdődő felső szakasza; Városnál kisebb zárt település, melynek lakói jobbára mezőgazdasággal foglalkoznak; Együvé terelt, együtt legelő juhok, kecskék csoportja; Építészetben használt tű alakú, hegyes, hosszúkás, kemény fémből készült eszköz, mely két vagy több test egymáshoz rögzítését szolgálja.

  • Öt betűs: Alkoholmentes ízesített folyadék.

  • Hat betűs: Fényforrás által megvilágított felület kevésbé megvilágított része, melyen a fényforrás sugarait valami elfogja; Útvonal, amerre a hajók haladni szoktak; Vágó, szúró fegyver tárolására való hosszúkás, lapos tok; Kötélszárral ellátott öv, melyet az úszni tanuló derekára kötnek, melynek szárát az úszómester tatja; Személy, aki hivatalos jellegű dolgának intézésében igénybe veszi közéleti személy vagy közérdekű intézmény szolgálatát.

Segítség a játékhoz

Tetszett a feladat? Oszd meg: