Sportoljunk 7.

   Gyertek, és sportoljunk egy kicsit! 🙂

   Találd ki, most melyik játékról beszélünk!

Ez egy technikai jellegű küzdősport. A 14 méter hosszú, 1,5 – 2 méter széles küzdőtéren két versenyző mérkőzik egymással. A küzdőteret a középvonal osztja ketté, mely vonaltól kezdéskor 2-2 méterre helyezkednek el a versenyzők. Ez a felállási vonal. A kieséses vagy körmérkőzéses rendszerű mérkőzések célja, hogy a versenyzők közül az egyik minél hamarabb elérje a megadott találatszámot, így megnyerve a mérkőzést, vagy több találatot érjen el az adott idő lejártáig, mint az ellenfele. Amikor két versenyző összeméri erejét, mindkettőnek az a célja, hogy találatot érjen el, ugyanakkor arra is törekednek, hogy az ellenfél ne érjen el találatot. Vitás esetekben a fennálló szabályok alapján egy érdek nélküli, semleges tagokból álló zsűri dönti el, hogy ki kapja az érvényes találatot. A mérkőzés kezdetekor az egymásnak tisztelgés, a végén pedig a kézfogás elmulasztása súlyos fegyelmi vétségnek számít. A felszerelésük (melynek jellemző részei például a kabát, nadrág, kesztyű, és a különleges, gömbölyített sarkú cipő) alapvetően fehér színű – történelmi hagyományok miatt -, amit ma már csak hagyománytiszteletből viselnek.


Tetszett a feladat? Oszd meg: