Mesterelme feladvány-sorozatunkban a szín-kitalálós (Mastermind) játék néven közismert táblás társasjátékot hozzuk nektek ide, saját köntösünkben.
A feladat mindig változó, képi feladvány.
Ebben a feladványunkban Dániel és Gedeon játszik egymással. Mindketten – mint az már a feladványainkban szereplő játékosainktól megszokott – kiváló játékosok. Dániel volt a kezdő – aki rakott -, és Gedeonnak kell kitalálnia a színeket, és helyüket.
Gedeon ismerte a 8 színt, amelyekből a Dániel által kirakott bábuk közt a szabályok szerint akár ismétlődés is előfordulhat.
A képen most mi sem látjuk, hogy Dániel az alul látható 8-féle színből a játéktábla tetején mely bábukat rakta ki – ezek előttünk is teljesen fedve vannak. Gedeon hétszer tippelt. Dániel kirakta mellé a jelző bábukat, darabszám szerint, sorrendileg először a feketéket, majd a fehéreket, végül maradnak az üres helyek.
A következő lépésben Gedeon kirakta a nyolcadik sor tippjét, és ezzel egyúttal helyes sorrendben a Dániel által kitalált színeket is. Mely színeket, milyen sorrendben rakta ki a játék elején Dániel?