A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok, ezen kívül minden sor és oszlop egyedi, nincs egy ábrán belül azonos sor vagy oszlop.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az első sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   Ebből a könnyebb feladványból az első sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a nehezebb feladványból az ötödik sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a könnyebb feladványból az ötödik sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az első sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az utolsó oszlop (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (fentről lefele haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az utolsó sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az ötödik sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a kérésre készített, közepesen nehéz feladványból a második oszlop (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (fentről lefelé haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Ebből a közepesen nehéz feladványból az első oszlop (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (fentről lefelé haladó sorrendben) beküldeni.