Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Ez a közel 3 millió fő lakosú település Kelet-Európa egyik legidősebb fővárosa, alapítása az 5. század környékén lehetett. Eredetileg a folyó keleti partján épült a város, csak a 20. században népesült be nyugati oldala is.
Rengeteg építészeti látnivalóval rendelkezik, szinte minden világvallás jelen van a városképben.
A városközpont megrongálódott a közelmúltban, de napjainkban már régi pompájában tündököl.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk!

A kb 1150 ezer fős lakosú főváros helyén egészen a XIX. századig egy kis halászfalu állt, kontinensének a legnyugatibb pontján. A fiatal fővárost mégis már világszerte ismerik, mert 1979 óta nevéhez egy évente megrendezett, sivatagi tereprali verseny kapcsolódik.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Ez a közel 900 ezer fős lakosú muzulmán település 1925 óta főváros. Hegy lábánál, folyók mentén fekszik. Óratorony, múzeumok, mecset, ortodox templom, katolikus templom, római katolikus főszékesegyház, türbe várják a kíváncsi turistákat.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Ez a 2015-ben több, mint 2 800 ezer fő lakosú település 1960 óta főváros, és felülről nézve alakja pillangó, vagy repülőgép alakot formáz, körötte szatellitvárosokkal. Ezek a környező szatellitvárosok a candango-k miatt kezdtek el épülni. A főváros – melynek az alapkövét is csak pár évvel korábban, 1922-ben rakták le – a modern, tudatos városrendezés példaképe. Lakossága jellemzően a közép- és felső osztályhoz tartozik. A mesterséges tó partján fekvő, gyalog bejárásra nem ajánlott, közel 6 ezer km² területű fiatal főváros ingyen látogatható látnivalókkal bír: modern Katedrális, paloták, múzeumok, sugárút, emlékművek, parkok várják a kíváncsi turistákat.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Több mint 2 millió ember lakik ezen az óceán-parti településen, melyet a spanyolok alapítottak a 16. században. Mindig a térség gazdasági és kulturális központja volt, elhelyezkedésének köszönhetően. A turisták számára is kedvelt célpont. A 20. század elején az alkoholtilalom miatt, napjainkban az óvárost tekintik meg – melyet az UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánított – és jelentős az egészségügyi látogatók száma is a kiemelkedő képességű sebészeik miatt. Több híres film készült itt a hely hangulata és történelme miatt, illetve szerepel videojátékban és dalt is írtak e fővárosról.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Alig több mint százezer ember lakik ezen az óceán-parti településen, ez mégis kiteszi az ország népességének harmadát. Szinte nem használnak tömegközlekedési eszközöket, több mint a fele népesség rendelkezik személygépkocsival, bár az utóbbi időben kezd elterjedni a kerékpár is. Európa legbiztonságosabb fővárosában a fűtés 90%-át geotermikus energiával biztosítják. Rendkívül népszerű sportok számukra a labdarúgás, jégkorong, kézilabda, illetve a sakk.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Több mint 2 millió ember lakik a “szerelmesek városában”, melyet egy folyó szel ketté. A világ legnépszerűbb turista úti célja évi 30 millió látogatóval. A legfontosabb világvárosok egyike, több nemzetközi szervezet központjául szolgál. Temérdek látnivalóval szolgál a művészetek kedvelőinek, a világ leghíresebb és leglátogatottabb múzeumaival rendelkezik. Történelme során többször is tüntetéshullámok gyújtópontja volt, ami kikezdte szépségét, jelenleg sem mondhatjuk a legbékésebb városnak.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Több mint 2 és fél millió ember választotta a 7 dombra épült várost lakhelyéül. Területén megtalálható egy másik állam is. Az egyik leggazdagabb történelmű város a világon. Az EU 3. leglátogatottabb települése, számtalan látnivalóval rendelkezik. Alapítása óta szinte folyamatosan hatalmi központ.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Ez egy közel háromszázezer fős település, melynek  különböző pontjai között 500 méter magasságkülönbség is előfordul. A modern kori történelem egyik legjelentősebb városa, Európa Jeruzsálemének is nevezik. A világ 3 legelterjedtebb vallását aktívan gyakorolják a városban, itt zsinagóga, templom és mecset is található. Fénykorában még téli olimpiai játékokat is tartottak itt.

(Válaszként a város nevét várjuk.)

Találd ki, most melyik fővárosban járunk! 🙂

Ez egy több mint másfél millió fős, egy folyó két partján elhelyezkedő település. Főnixmadárnak is becézik, mert bár számtalan támadás érte, mindig újjáépítették. A hableány városa sokszínű építészettel büszkélkedhet, jól megférnek egymás mellett a barokk templomok és a modern üzleti épületek is. Érdekessége, hogy sok közterületnek van magyar névadója. Erdős Pál matematikus itt hunyta le utoljára szemét.

(Válaszként a város nevét várjuk.)