Sorozatunk a Mesterelme játékunkhoz hasonló, de ebben nem színekkel játszunk, hanem betűkkel, szavakkal.

   Ahogy helyezkednek a másik játékban is a sorokban a színes bábuk, úgy helyezkednek itt is egymás mellett a sorokban a betűk. A két játék közti lényeges különbség nem csak az, hogy ebben betűkkel játszunk, hanem a betűk által kirakott ragozatlan szavakat az általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar értelmező szótárak valamelyikének tartalmaznia is kell. Ezen lényeges “verbális” különbségen kívül a játék hasonló, még annyi kivétellel, hogy a betűknek és azok sorrendjének a sorban elfoglalt pozícióját jelölni nem fekete-fehér jelzőbábuk hivatottak, hanem mindössze két szám. Az első helyen álló szám értéke azt jelenti, hogy a sorba rakott betűk közül mennyi az, amely jó, és jó helyen is áll, a második szám értéke azt takarja, hogy a sorban mennyi betűt sikerült eltalálni, ám a pozíciójuk nem helyes.

   A feladat, mint már több feladványunkban tőlünk megszoktátok, mindig változó, képi feladvány.

Szeretném tovább olvasni

   Vigyázat, hamiskodunk…! 🙂

   Sorozatunkban ismert festményeken követünk el galádságot. A festmény valamely részét „rosszul hamisítottuk”, ezért a festmény hibás.

   A festmény címét eláruljuk. Megfejtésként mindig az eredeti mű festőjének nevét, és az általunk a festményen elkövetett hiba megnevezését (rövid, pár szavas leírását) várjuk megfejtésként.

Szeretném tovább olvasni

E sokak által már valószínűleg ismert játékunkban bizonyos számú gyufaszálat kell elmozdítani, és új helyre tenni, hogy az eredmény helyes legyen. De vajon hova?

A mostani feladatnak több helyes megoldása is létezik, és most 1 gyufát kell áthelyeznünk.

Megfejtésként elfogadunk kész leírt eredményt (22-15=7), vagy akár magyarázatot is, hogy adott helyről adott helyre tettük a szálat.

Általános segítség a gyufarejtvényekhez

   Játéksorozatunkban madarakkal játszunk…  🙂

   Nincs más feladatod, mint a 200*200-as pixeles nagyságú képrészlet alapján megmondani, melyik madár bújt el kissé előlünk a képen.

   Nézzük a következőt. Melyik madárról készült szerinted ez a képrészlet?

   Találd ki, mennyi különbség van a két kép között. Mert ha jobban megnézed, a két kép nem egyforma. Mennyi különbséget találsz?

   Képes feladványsorozatunkban mindig feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú képrészletet egy ismert festményből. Ebből a részletből kell a festményt felismerni.

   A mű címét és alkotója nevét várjuk megfejtésként.

   Sorozatunkban a közismert kínai könyv apropóján készítünk képeket, amelyekben mindig színes pöttyökből kirakott számokat lehet kiolvasni.

   Ebben a képben egy kétjegyű számot találhattok.

   Képes feladványsorozatunkban feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú arcképrészletet a világ valamely tájáról, egy közismert (élő avagy már elhunyt) személyiségről. Ebből a fotórészletből kell a személyt felismerni.
Megfejtésként kizárólag a személy teljes (polgári-, és ezen belül a családi- és kereszt) nevét várjuk beküldeni. Tehát, ha a feladvány például Gárdonyi Géza volna, akkor helyes a „Ziegler Géza” megoldás is, ám a „Gárdonyi”, a „Don Vigole”, vagy „az egri remete” nem, és ugyanígy a külföldiek esetében például ha „Sir Winston Leonard Spencer Churchill” volna a képen, akkor az iménti teljes nevén kívül a „Winston Churchill” megoldás is helyes lenne, ám a „Warden ezredes”, a „Charles Morin”, vagy csak „Churchill” nem.

   Felkészültél? Akkor lássuk a képet.
   Nos, szerinted ki van az alábbi fényképen?

   Mesterelme feladvány-sorozatunkban a szín-kitalálós (Mastermind) játék néven közismert táblás társasjátékot hozzuk nektek ide, saját köntösünkben.

   A feladat mindig változó, képi feladvány.

Szeretném tovább olvasni

   Harmadik típusú torpedó játékunkban számok és logika segítségével találhatod meg a hajók helyzetét.
Itt is mindig az ábra alatt látható az abban fellelhető összes hajó, és megkülönböztethetőek a hajók közbenső, és szélső elemei. A kör alak továbbra is az egyes hajó, a lekerekített elemek pedig a kettős, vagy annál hosszabb hajók végeit jelképezik, míg a kockák a hármas, és annál nagyobb hajók közbenső elemeit.

   A szabályok:

  • A hajók sem oldalukkal se sarkukkal nem találkozhatnak.

  • A hajók alakja egyenes, és az ábra szélén is lehetnek.

  • Az ábra jobb oldalán található számok az adott sorban lévő összes hajórész számát jelzik.

  • Az ábra alatti sorban található számok pedig az adott oszlopban fellelhető hajórészek számát.

  • Az ábra alatt lévő hajók mindegyike el van rejtve a táblában, még hozzá pontosan egyszer.

Szeretném tovább olvasni