(Nem tévedés, a “Szombat esti láz” sorozatunk e 104. része nincs időszakosan lezárva, mivel ezzel lett a sorozat 2 éves.)

   Felbolydult az egész Akácos út és a környéke. Eltűnt a híres keramikus, Ker Ami Kusán féltve őrzött értékes kínai kerámia vázája.
Már folyik a nyomozás.
Éppen a keramikust és szomszédjait hallgatja meg a nagy hírű és nagy bajuszú nyomozó, Valós Ágost, a segédje pedig, a szótlan Ir Kálmán jegyzetel mindent, ami elhangzik.

Ker Ami Kusán ízlésesen megépített és szépen karbantartott nagy és magas családi háza közvetlenül a járda mentén, az Akácos út és a Zsák utca sarkán áll. A házhoz igényesen rendezett tágas hátsókert is tartozik, szinte egy egész liget. Hatalmas platán, gyönyörű páfrányfenyő, magas kőris, bálványfa, vörös tölgy, hárs és liliomfák szegélyezik a kis terméskőjárdácskákkal tagolt üde zöld pázsitot. Az ember teljesen egy arborétumban érezheti magát. Éppen csak a földbe leszúrt kis információs táblácskák hiányoznak a növények latin neveivel. A fák tövében gyönyörű dús lombozatú cserjék és futóborókák, és számtalan ezer színben pompázó virág. Hatalmas levelű páfrányok, hortenziák és liliomok, kankalinok, levendulák. Egy kertészetnek büszkeségére válna. A pázsit közepén kancsó alakú, homokszínű kerámiából csorog alá és szórja szét a közel méter magas kerti csobogó a páráját, és csillogtatja a kertbe beszűrődő napsugarakon virgoncan táncoló csillámló vízcseppjeit, mint apró kristályszemeket. A pázsit jobb szegletében kisebb téliesíthető stabil faszerkezetű pavilon áll szintén fa asztallal és székekkel, kerámia grillezővel, kenyérsütővel. Látszik, hogy saját készítésű, egyedi munka mindegyik. A pavilonnal ellentétes sarokban a telek hátsó kisebb bejárata, egy fekete kovácsoltvas kapu. Körötte és fölötte a kapu formáját követő ívben formára vágott kövér gyöngyvesszősövény.

Szeretném tovább olvasni

(Nem tévedés, a “Szombat esti láz” sorozatunk eme, 52. része nincsen időszakosan lezárva, mivel éppen ezzel lett a sorozat is 1 éves, és egyben az 1500. feladványunk is.)

I.

   Eleonóra mélán baktatott a kihalt bekötőúton a ház felé, hol már évtizedek óta él. Ropogtak mélyen süppedő léptei a szikrázó fehér hótakaróban, ahogy közeledett hazafelé. Kénytelen volt a házig begyalogolni, mert autójával nem tudott a bekötőútra a lehullott óriási hómennyiség miatt behajtani.
A sarkon, a bekötőút és az autóút kereszteződésében álló benzinkúton hagyta autóját. Már máskor is tett így, a benzinkút parkolója kamerás felügyelettel van ellátva, ezért nyugodt az autója felől. A töltőállomáson ismerik gyerekkoruk óta egymást a tulajdonossal. Meg is kérte – bár nem volt szükséges erre kérni -, hogy mint mindig, most is legyen olyan kedves a hómarójával még a sötét beállta előtt az ő bekötő útját is a hótól megtisztíttatni. A bekötőút nem vezet máshová, csak az ő birtokához, és ezért azt az utat más nem is használja. Így annak takarítása is csak az ő feladata – lenne. Szerencse, hogy a benzinkúton van hómaró, és számíthat rájuk, ha nagy hó esik. Nyitva hagyja neki majd a kétszárnyú, tágas, kovácsoltvas kaput, hogy egészen a házig be tudjon majd a gép jönni. És akkor ő holnap, ha már nem esik a hó tovább, el tudja hozni majd a benzinkút parkolójából az autóját. Olykor, ha ekkora hó esik, nem tud a postás sem behajtani a kapujáig sem. Meg is kérdezte ezért, hogy van-e véletlenül a kúton küldeménye leadva. Nem volt. Elindulta előtt elfogyasztott még egy mézes teát is a kút büféjében, amely most – ahogy lépteit szaporázni próbálja a szerencsére kevés és viszonylag könnyű útipoggyászaival a kezeiben – kellemesen melegíti, és átjárja őt ebben a hideg, óriási hópelyhekben szakadó hóesésben.

Szeretném tovább olvasni