Ez a feladványsorozatunk a bűvös csiga, mely egy táblázatos matematikai-, logikai játék a latin négyzetek szabályai alapján.
Adott mindig egy feladványonként változó nagyságú tábla, rajta egy csigavonal és benne néhány szám. A feladat mindig úgy az ábrát 1-től kezdődően egész számokkal kitölteni, hogy a feladat végeztével az összes sorban és oszlopban minden szám pontosan csak egyszer szerepeljen, továbbá a bal felső nyitott sarokból elindulva, a csigavonalon haladva a számok kivétel nélkül mindig csak az 1−2−3−1−2−3−…3 sorrendben következhetnek egymás után.

   Ezt a 4*4-es ábrát 1-től 2-ig számokkal kell kitölteni a fent leírt szabályok alapján. Megoldásként az e célból kékre beszínezett kockában álló számot (ha a kocka nem tartalmazna számot, akkor egy “-” jelet, vagy “ÜRES” szót) várjuk beküldeni.

A bűvös csiga feladványok részletesebb ismertetése, és példa a megoldásukhoz

   Az alábbi képen minden gyümölcs más-más (pozitív egész) számjegyet takar.

   A kérdésünk, hogy milyen szám kerül a kérdőjel helyére?

  A KAKURO leginkább egy matematikai keresztrejtvény. A megadott ábra üres mezőit mindig 1-től 9-ig terjedő számokkal kell kitölteni. Azt, hogy éppen melyikkel, az ábra fekete mezőiben található összegszámok határozzák meg. Ugyanis az előre beírt számok a tőlük jobbra vízszintesen és az alattuk függőlegesen lefelé beírandó folyamatos számsorok pontos összegét mutatják mindig. Szabály, hogy az egyes összegszámokhoz tartozó folyamatos számsorokban a számjegyek nem ismétlődhetnek (például nem lehet 3+3+1=7, vagy 2+2+3=7, csak 1+2+4=7). A cél minden alkalommal az, hogy úgy töltsük ki az ábra összes üres mezőit, hogy a fekete mezőben megadott összegszámok mind pontosan egyezzenek a hozzájuk tartozó számsorok összegével.

   Az eddigi jól bevált gyakorlatnak megfelelően amíg ez a játék is online fejthető nem lesz, addig egy-egy kockáját az ábrának beszínezzük, és mindig csak azt a számot kell majd beküldeni, amelyik a helyes kitöltést követően a színezett kockában áll.

   Ez egy közepesen nehéz feladvány. A világoskékre színezett kockákban álló számokat (balról jobbra haladva) várjuk beküldeni.

Kakuro (Wikipédia)

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Online sorozatunk hasonlatos a szintén online tölthető, közkedvelt Lakótelep játékunkhoz. Ebben a játékban az ábrának mindegyik rubrikája (az ábra méretétől függetlenül) 1 és 9 közötti, egy-egy természetes egész számot tartalmaz. Szembetűnő különbség, hogy bár sem vízszintesen, sem függőlegesen nem állhat két egyforma szám közvetlenül egymás mellett, viszont egy sorban előfordulhatnak. Ha ez megtörténik az ábrán belül valahol, hogy valamelyik szám egynél többször szerepel egy adott sorban vagy oszlopban, akkor azt kivétel nélkül minden esetben jelezzük. A cél az ábra teljes és hibátlan kitöltése a vízszintes és a függőleges matematikai összefüggések – illetve meghatározások alapján.

   A feladvány meghatározásai:

Vízszintes

1. Egymás utáni számjegyek, de nem sorrendben. Az első kettő és az utolsó kettő számjegyek összege megegyezik, és ez a sorban a harmadik számjeggyel egyenlő.
2. Az első három számjegy páratlan, az utolsó két számjegy páros. Az öt számjegy összege 21.
3. A sor első három számjegyének összege megegyezik a negyedik és ötödik számjegyek összegével. Ebben a sorban található az ábra legnagyobb értékű számjegye.
4. A sor számjegyei a negyedik kivételével mind párosak. Az ábrában lévő három darab 6-osból kettő ebben a sorban van.
5. A sor első és utolsó számjegye páros szám, és az előbbi pont kétszer annyi, mint az utóbbi. Az öt számjegy összege 27.

Függőleges

1. Az oszlop első három számjegyének összege eggyel nagyobb, mint az ötödik számjegy maga. Itt található az ábrában lévő egyetlen 1-es.
2. A negyedik és ötödik számjegyek összege megegyezik a harmadik számjeggyel. Az öt számjegy összege 29.
3. Az első és harmadik, továbbá a második és negyedik számjegyek összege is megegyezik az ötödik számjeggyel. A második és harmadik számjegyeknek az összege pedig az első számjegy.
4. Az első és második számjegyek szorzata a harmadik számjegy. A negyedik és ötödik számjegyek összege kétszer annyi, mint a harmadik számjegy.
5. Az oszlop csak páros számjegyeket tartalmaz, melyek közül kettő darab 4-es.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-16 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   A HITORI egy japán eredetű besatírozós táblázatos játék. A cél – akár a SUDOKU-nál -, hogy egy oszlopban illetve sorban egy szám csak egyszer forduljon elő, ezért az ott egynél többször előforduló számokat kell besatírozni, de a besatírozott számok négyzetei egymással csak sarkukkal érintkezhetnek. Helyes megoldáskor a világosan hagyott négyzeteknek egybefüggő területet kell alkotni.

   E jelenlegi könnyebb játékunkban megoldásként beküldeni azt várjuk, hogy az ábra helyes kitöltését követően az e célból beszínezett középső (3. sor) számai közül melyikek kerülnek besatírozásra.

Segítség a HITORI feladványokhoz (Súgó-Hitori)

   Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az oldalon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A kitöltés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

   A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen mindig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

   Jó szórakozást az alábbi online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ez a feladványsorozatunk a bűvös csiga, mely egy táblázatos matematikai-, logikai játék a latin négyzetek szabályai alapján.
Adott mindig egy feladványonként változó nagyságú tábla, rajta egy csigavonal és benne néhány szám. A feladat mindig úgy az ábrát 1-től kezdődően egész számokkal kitölteni, hogy a feladat végeztével az összes sorban és oszlopban minden szám pontosan csak egyszer szerepeljen, továbbá a bal felső nyitott sarokból elindulva, a csigavonalon haladva a számok kivétel nélkül mindig csak az 1−2−3−1−2−3−…3 sorrendben következhetnek egymás után.

   Ezt a 6*6-os ábrát 1-től 3-ig számokkal kell kitölteni a fent leírt szabályok alapján. Megoldásként az e célból kékre beszínezett kockákban álló számokat (ha a kocka nem tartalmazna számot, akkor egy “-” jelet, vagy “ÜRES” szót) várjuk (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bűvös csiga feladványok részletesebb ismertetése, és példa a megoldásukhoz