Képes feladványsorozatunkban mindig feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú képrészletet egy közismert festményből. Ebből a részletből kell a festményt felismerni. A mű címét és alkotója nevét várjuk megfejtésként.

  Mi más is lehetne ez az új feladványsorozat, mint egy Oscar-díjjal kapcsolatos játék.
A feladat pedig az, hogy egy adott filmet az Oscar-díj átadásának (és nem a jelölésének) az évéből, és ugyanennek a filmnek az egyik megnevezett főszereplőjéből kell kitalálni, hogy melyik volt ez a film, amire most gondoltunk, amely alkotás valamilyen szempontból annyira jóra sikerült, hogy még az Oscar-díjat is kiérdemelte.

   Kezdhetjük? Akkor nézzük azt a filmet!

2015

Jeff Goldblum

   Prémiumos sorozatunkban mindig egy-egy kvíz-szerű kérdésre kell a helyes választ megtalálni.
Íme a következő:

Mi annak a filmnek a címe, amelyet tegnap volt épp 25 éve, hogy hazánkban bemutattak, és egy olyan férfi életét mutatja be, aki nem tudja, hogy egy mesterségesen létrehozott valóságshow-szappanoperában él, melyet közben tévénézők milliói követnek?

1. Vak szerelem
2. Space Cadets (Űrkadétok)
3. A csillogás birodalma
4. A.I. – Mesterséges értelem
5. Truman Show
6. Győzike show

   Képes feladványsorozatunkban feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú arcképrészletet a világ valamely tájáról, egy közismert (élő avagy már elhunyt) személyiségről. Ebből a fotórészletből kell a személyt felismerni.
Megfejtésként kizárólag a személy teljes (polgári-, és ezen belül a családi- és kereszt) nevét várjuk beküldeni. Tehát, ha a feladvány például Gárdonyi Géza volna, akkor helyes a „Ziegler Géza” megoldás is, ám a „Gárdonyi”, a „Don Vigole”, vagy „az egri remete” nem, és ugyanígy a külföldiek esetében például ha „Sir Winston Leonard Spencer Churchill” volna a képen, akkor az iménti teljes nevén kívül a „Winston Churchill” megoldás is helyes lenne, ám a „Warden ezredes”, a „Charles Morin”, vagy csak „Churchill” nem.

   Felkészültél? Akkor lássuk a képet.
   Nos, szerinted ki van az alábbi fényképen?

A kép csak illusztráció!

   Sorozatunkban kirepülünk az űrbe a csillagok közé.

    Mostani játékunkban egy kérdésre keressük az alább felsorolt 6 közül az egyetlen helyes választ:

   Mi az, vagy ki az a Tarantula Nebula?


1.) Nicolas Louis de Lacaille francia csillagász álneve


2.) Alfa Centauri csillagrendszer más néven


3.) Diffúz gázköd az Aranyhal csillagképben


4.) Góliát madárpók


5.) Tejútrendszer

6.) Hans Christian Andersen meséje

   Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

A C E E G K L N O O R Z

   Anyanyelvi játéksorozatunkban már emberöltők óta elfeledett, vagy napjainkra már csak kizárólag el-elvétve, néhol, egy-egy tájegységben és idősektől hallható, a mindennapos beszédből már rég teljesen hiányzó magyar szavakkal játszunk.

   Ez a szavunk egy 7 betűs főnév. A meghatározása:

Darázs.

   A skandináv keresztrejtvényeket már nem kell senkinek sem bemutatni, ezek hasonlóak a hagyományos keresztrejtvényekhez, de itt a meghatározások az ábrán belül vannak, mindig közvetlenül a válaszként beírandó szó mellett, így a meghatározásokhoz nincs külön listára szükség.

   Jó fejtést kívánunk, a beküldendő mindig a megfejtés fő sora(i).

   Prémiumos sorozatunkban mindig egy-egy kvíz-szerű kérdésre kell a helyes választ megtalálni.
Íme a következő:

Ki az az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész, akinek ma ünnepeljük a születésnapját, és annak a filmnek a főszereplője, amely Muhammad Ali bokszoló életének tíz évét mutatja be 1964 és 1974 között?

1. Jamie Foxx
2. Tommy Lee Jones
3. Christopher Reeve
4. Willard Carroll „Will” Smith, Jr.
5. Jeffrey Lynn Goldblum
6. Mark Hamill