Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet mo­del­le­zünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az e­red­ményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy ü­ze­ne­tet.

 Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. So­ron­ként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szint­szá­má­nak megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes há­zak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jel­zik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást el­ta­kar­hat­ják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

 Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből a­zon­nal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a feladványban a házak 1 – 6 emelet magasak, és mindet nem látjuk az e­lőt­tünk magasodó fáktól.

 Jó szórakozást az online játékhoz!
🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

 Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az ol­da­lon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A ki­töl­tés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

 Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen ki­töl­te­ned, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az áb­rád­ban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok sze­rint.

 A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen min­dig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

 Jó szórakozást ehhez a kérésetekre, karácsonyi ajándékként készített online játékhoz! 🎄🎁

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

 Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet mo­del­le­zünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az e­red­ményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy ü­ze­ne­tet.

 Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. So­ron­ként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szint­szá­má­nak megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes há­zak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jel­zik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást el­ta­kar­hat­ják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

 Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből a­zon­nal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a feladványban a házak 1 – 5 emelet magasak, és mindet nem látjuk az e­lőt­tünk magasodó fáktól.

 Jó szórakozást az online játékhoz!
🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

 Ezt az online szókereső feladványt ki tudod itt, az ol­da­lon is tölteni, akár az online fejthető fel­ad­vá­nya­in­kat, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra ki­töl­té­se helyes, akkor egyszerűen, a közvetlenül alatta található „Válasz beküldése” gombra kattintva is el tudod az ábrában fellelhető megfejtést számunkra kül­de­ni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

 Az ábra töltése, illetve a szavak kijelölése egyszerű. A manuális fejtéssel el­len­tét­ben, itt nem vonalakkal húzzuk ki a szavakat alkotó betűket, hanem kijelöljük őket. A kockákat, illetve az azokban elhelyezett betűket egyszeri rákattintással lehet ki­je­löl­ni, a másodszori kattintással lehet bármikor visszavonni a kijelölést. A kijelölés ha­tá­sá­ra a kocka zöldre színeződik, de a betű halványabban továbbra is látható ma­rad, hisz a fejtés során még szükség lehet rá. Értelemszerűen, ha egy betű nem csak egy szóhoz tartozik, hanem többnek is részét képezi, akkor is ugyanúgy, csak egyszer szükséges kijelölni.

Szeretném tovább olvasni

 Ezt az online táblázatos logikai feladványt, amelyben egy képzeletbeli lakótelepet mo­del­le­zünk le, ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az e­red­ményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy ü­ze­ne­tet.

 Minden egyes négyzetrácsban különböző szintű emeletes házakat találsz. So­ron­ként, és oszloponként viszont egy-egy fajta magasságú ház csak egyszer fordulhat elő (ebben megegyezik a SUDOKU szabályával). A házakat az emeleteik szint­szá­má­nak megfelelő számok jelzik. A te dolgod kitalálni, hogy a számok (az emeletes há­zak) a lakótelepen hogyan helyezkednek el. A segítségedre megadott számok azt jel­zik, hogy ha ott állsz a lakótelep szélén, és betekintesz az adott sorba, vagy oszlopba, akkor abból a pozícióból mennyi darab házat vagy képes látni (hiszen egymást el­ta­kar­hat­ják, ha közvetlen elől például egy 3 emeletes ház áll, a mögötte esetlegesen 1, vagy 2 emeletest nem láthatod, míg a 4 emeletest, vagy magasabbakat már igen).

 Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből a­zon­nal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

 Ebben a feladványban a házak 1 – 4 emelet magasak, és mindet nem látjuk az e­lőt­tünk magasodó fáktól.

 Ebben a feladványban a házak 1 – 8 emelet magasak, és mindet nem látjuk az előttünk magasodó fáktól.

 Jó szórakozást az online játékhoz!
🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

Segítség a feladványhoz

   Ezt az online szókereső feladványt ki tudod itt, az ol­da­lon is tölteni, akár az online fejthető SUDOKU fel­ad­vá­nya­inkat, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor egyszerűen, a közvetlenül a­lat­ta található „Válasz beküldése” gombra kattintva is el tudod az ábrában fellelhető megfejtést számunkra kül­de­ni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy ü­ze­ne­tet.

   Az ábra töltése, illetve a szavak kijelölése egyszerű. A manuális fejtéssel el­len­tét­ben, itt nem vonalakkal húzzuk ki a szavakat alkotó betűket, hanem ki­je­löl­jük őket. A kockákat, illetve az azokban elhelyezett betűket egyszeri rákattintással lehet ki­je­löl­ni, a másodszori kattintással lehet bármikor visszavonni a kijelölést. A kijelölés hatására a kocka zöldre színeződik, de a betű halványabban továbbra is látható ma­rad, hisz a fejtés során még szükség lehet rá. Értelemszerűen, ha egy betű nem csak egy szóhoz tartozik, hanem többnek is részét képezi, akkor is ugyanúgy, csak egyszer szükséges kijelölni.

Szeretném tovább olvasni

 Ezt az online táblázatos logikai feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni. És ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

 A feladvány betűkkel kitöltendő, táblázatos logikai feladvány, amelyekben az ál­ta­lá­nos kitöltési szabályoknak megfelelően minden sorban és minden oszlopban 1-1 be­tű pontosan csak egyszer fordulhat elő.