A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok, ezen kívül minden sor és oszlop egyedi, nincs egy ábrán belül azonos sor vagy oszlop.

   Ebből a feladványból az ötödik oszlop (szokás szerint e célból beszínezett) kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (fentről lefele haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok, ezen kívül minden sor és oszlop egyedi, nincs egy ábrán belül azonos sor vagy oszlop.

   Ebből a feladványból a harmadik sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az oldalon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A kitöltés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

   A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen mindig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

   Jó szórakozást a kérésetekre készített alábbi online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.

   E jelenlegi, kérésetekre készített feladványban a megfejtést követően az ábra első sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz

   A KILLER SUDOKU egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amelynek a megszokott 3*3-as tagolású felosztásokon kívül további területi felosztásai is vannak. Az alapszabály ugyanaz, mint a SUDOKU-nál, hogy minden sorban, oszlopban és a 3*3-as blokkokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ebben a fajta feladványban az ábra további körülhatárolt területekre van osztva, amelyekre szintúgy a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket a területeket vagy a határukon húzott pontozott vonallal jelölik meg, vagy ezeknek a behatárolt területeknek egyedi színezésével. Mi feladványainkban a területek színezését választjuk.
Az ábrát megfejteni a színezett területek bal felső sarkában található számának a segítségével lehet. Ez a szám ugyanis az abban a behatárolt területben található számok összegét adja meg. Így ezekből az összegszámokból a területen álló lehetséges számok kikövetkeztetésével tudjuk megfejteni a teljes ábrát.

   E jelenlegi feladványban a megfejtést követően az ábra első sorának számsorát kérjük beküldeni.

Segítség a feladványhoz

   Új sorozatunk a KÁOSZ SUDOKU. Ez az új játék egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amely elvileg ugyanúgy működik, mint a normál SUDOKU, bár az egyes mezők nem négyzetesen, hanem eltérően vannak elrendezve. Az alapszabály viszont ugyanaz, mint a normál SUDOKU esetében, hogy minden sorban, oszlopban és az alakzatokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ahogy a neve is sugallja, ez az elrendezés kaotikus módon történik. A KÁOSZ SUDOKU-ban nincs négyzetes áttekintés, hanem az egyes számokat olyan alakzatokba kell helyezni, amelyek nagyon eltérők lehetnek, de az alakzatokon belül is a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket az eltérő alakzatokat a határukon húzott vonallal jelöljük meg.

   E jelenlegi, második feladványunkban a megfejtést követően az ábra (e célból kék színnel jelölt) 5. sorába kerülő számokat (balról jobbra haladó sorrendben) kérjük beküldeni.

Általános segítség a KÁOSZ SUDOKU feladványokhoz

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Ezt az ábrát 1-16 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   A BINÁRIS SUDOKU egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok, ezen kívül minden sor és oszlop egyedi, nincs egy ábrán belül azonos sor vagy oszlop.

   Ebből a feladványból az utolsóelőtti sor (szokás szerint e célból) beszínezett kockáiba kerülő számjegyeit kérjük (balról jobbra haladó sorrendben) beküldeni.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   Új sorozatunk a KÁOSZ SUDOKU. Ez az új játék egy olyan, a SUDOKU szabályaira épülő táblázatos logikai játék, amely elvileg ugyanúgy működik, mint a normál SUDOKU, bár az egyes mezők nem négyzetesen, hanem eltérően vannak elrendezve. Az alapszabály viszont ugyanaz, mint a normál SUDOKU esetében, hogy minden sorban, oszlopban és az alakzatokban is egy szám csak egyszer szerepelhet. Ahogy a neve is sugallja, ez az elrendezés kaotikus módon történik. A KÁOSZ SUDOKU-ban nincs négyzetes áttekintés, hanem az egyes számokat olyan alakzatokba kell helyezni, amelyek nagyon eltérők lehetnek, de az alakzatokon belül is a SUDOKU szabályai érvényesek. Ezeket az eltérő alakzatokat a határukon húzott vonallal jelöljük meg.

   E jelenlegi, első feladványunkban a megfejtést követően az ábra 4. sorának a kéken jelölt rubrikáiba kerülő számait (balról jobbra haladó sorrendben) kérjük beküldeni.