Ez a játék a vadonatúj játéksorozatunknak, a bináris SUDOKU fejtörők harmadik része. Ez egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   E nehézségét tekintve pillekönnyű harmadik feladványnak kivételesen minden pár sora és oszlopa azonos. Beküldeni a harmadik oszlop (mely oszlopot segítségképpen kék színnel jelöltünk) négy számjegyeit kérjük sorban, felülről lefelé haladva.

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az oldalon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A kitöltés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

   A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen mindig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ezt az online SUDOKU feladványt ki tudod itt, az oldalon is tölteni, és ha úgy érzed, elkészültél vele, az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod az eredményt számunkra elküldeni, és annak helyességéről azonnal kapsz is egy üzenetet.

Ezt az ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ez a játék a vadonatúj játéksorozatunknak, a bináris SUDOKU fejtörők második része. Ez egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Új játékunk igen érdekes, várakozásunk szerint ezt a fajta feladványt a számokhoz kevésbé értők is a kitöltés és a szabályok egyszerűsége miatt kedvelni fogják. 🙂

   Második feladványunknak kivételesen pár sora és oszlopa azonos, de ez a fejtést nem gátolja. Beküldeni az utolsó oszlop hat számjegyeit kérjük (melyből az utolsó előtti szám, a 0 már meg is van adva).

A bináris sudoku szabályai és általános fejtési segédlet

   Ezt az online SUDOKU X feladványt ki tudod itt az oldalon tölteni. Ha elkészültél vele, és úgy érzed, hogy az ábra kitöltése helyes, akkor alatta a „Válasz beküldése” gombra kattintva tudod a kész ábrát számunkra elküldeni. A kitöltés helyességéről azonnal kapsz egy üzenetet.

   Ha az ábrát nem sikerült volna mégsem helyesen kitöltened, a kapott üzenetből azonnal megtudhatod, mennyi szám nem stimmelt az ábrádban, és a többi feladathoz hasonlóan van javítási és beküldési lehetőséged, amíg csak a hibátlan kitöltést el nem éred.

   Ezt a SUDOKU X ábrát 1-9 számokkal kell kitölteni az ismert SUDOKU szabályok szerint.

   A SUDOKU X annyiban tér el a normál SUDOKU-tól, hogy a (segítségképpen mindig besötétített) átlókat is a szabályoknak megfelelően kell kitölteni.

   Jó szórakozást az online játékhoz! 🙂

Válasz beküldéséhez jelentkezz be!

   Ez a játék a vadonatúj játéksorozatunknak, a bináris SUDOKU fejtörőknek első része. Ez egy négyzet alakú táblázatos logikai játék, aminek a celláiban csak 0-ák és 1-ek szerepelhetnek. A feladat mindenkor a táblázat összes celláját úgy a 0 és az 1 számjegyekkel kitölteni, hogy a kockákban soronként és oszloponként is azonos számú 0 és 1 számjegyek álljanak, továbbá a játék speciális hármas szabálya szerint az egymást egy vonalban követő három szomszédos cellában soha nem állhatnak azonos számok.

   Új játékunk igen érdekes, várakozásunk szerint ezt a fajta feladványt a számokhoz kevésbé értők is a kitöltés és a szabályok egyszerűsége miatt kedvelni fogják. 🙂

   Lássuk akkor az első feladványt, melyből beküldeni az utolsó sor hat számjegyeit kérjük (melyből az utolsó szám, a 0 már meg is van adva).