Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
   Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

GYÖNGY

HÚR

LÉTRA

PER

SZEM

UGAR

   Lóugrásban haladva több, mint 23 szót tudsz az ábrában összeolvasni. A szó alkotását bárhol el lehet kezdeni. Ugyanarra a betűre 2 lépésen belül visszaugorni nem szabad. A szavaknak szerepelniük kell címszóként valamelyik általunk elfogadott nyomtatott vagy elektronikus magyar értelmező szótárban. Nem lehet így a talált szó ragozott, rövidítés, idegen- vagy mozaikszó.

   Fel tudsz sorolni legalább 20 olyan szót, amelyik megbújik az ábrában?

Segédlet /az általunk elfogadott magyar nyelvű értelmező szótárak listája/

Segítség a feladványhoz (és a lóugrás jelentése általánosságban)

   Nem kell elővenned a fiókodból a dobókockát, hogy dobj vele. Itt a mi kockánk, használd ezt. 🙂

   De nem dobni kell. Ki van terítve a mi képzeletbeli dobókockánk, és azt várjuk, hogy meg tudod-e mondani, az összehajtás után melyik számú kocka a mi kockánk képe?

   Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
   Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

ERŐ

FEKETE

GULYÁS

GYÜMÖLCS

NYAK

TYÚK

Ismét könyvet olvastunk. De már megint egyszerre nem egyet, hanem többet is, és mivel a könyvek lapjai olvasás közben széthullottak, a történetek ezért nagyon összekeveredtek. Meg tudod mondani, mennyi könyvet, illetve pontosabban azt is, hogy kiknek mely műveit olvastuk?

   A nagy rétség lapályán az alkony párái lengtek. A madarak egyenként hallgattak el, csak egy fácánkakas ijedezett kitartóan. Talán róka ijesztette meg, talán valami testes héja vadászott azon a tájon, a sarkantyús lovag mindenképpen ijedezik. Azt mondja: kakatt…kakatt… – s ebben minden benne van. Egyszerű nyelv a fácánnyelv, csak megérteni bajos.
   A magas fű alja már harmatos, de erre jó ez a gumicsizma. Valahányszor Gyula a csizmákra néz, először István bácsi, azután Matula jut eszébe. Vagy megfordítva, de mindig gondol arra, hogy Matulára hallgatni kell. Vagy ahogy ő mondja: “Jó a öreg a háznál” – jelezve, hogy a meggondolt bölcs tapasztalatok az öregeknél vannak.
   Gyulának ma messzebb kell menni tüzelőért, mert az ismerős fáról levagdosta már a száraz ágakat. Csikasz egy darabig ugrált előtte a töretlen fűben, aztán háta mögé állt a fiúnak. – Miért nem mégy előre? – Csikasz azonban kedélyesen magyarázta farkával, hogy így kényelmesebb, és nem is tudja Gyula célját. Egyébként pedig jobban szereti a kitaposott gyalogutat.
   A szúnyogűző olaj határozottan riasztotta a szúnyogok egy részét, de a megmaradt rész még mindig elegendő volt a dühös csapkodáshoz. Ezek a halálmegvető amazonok dalolva törtek át a citromolaj bűvkörén, és a legfurfangosabb helyekre szúrták szívókáikat.
   Ez bizony nagy erőpróbája annak, hogy ki az igazi férfi.
   Olykor sűrű zápor zuhogott naphosszat, és utána fuldoklott az ember a rothadt talaj súlyos gőzeitől. Elviselhetetlenül sajgott minden csontunk.
   De végre a Kongó sziklás partján kelet felé menetelve megpillantottuk a világ legelhagyatottabb táján alakult büntetőkolóniát: Igorit!
   Ahol a medrében vergődő vad folyam a legszeszélyesebb görbéit rajzolta, ott látszott egy viadukt, átszelve az egyik szakadékot. Sok apró pont nyüzsgött arrafelé, és kocsikat toltak egy iparvágányon.
   Maga Igori is látszott. Fehér fal, lőrésekkel és mellvédekkel. Magas őrhellyel, hogy a poszt messzire láthasson a rengetegből kivezető ösvényekre.
   Amikor az őrszem megpillantotta a közelgő csapatot, nyomban felharsant a kürt.
   De a sátorok már eltakarják a faházakat. Bőgő tehenek és röfögő disznók futnak az útra mindenünnen. Ostor pattog, és kürt rivog. A nap már aranynyilakat lő az égre, s nappallá változik a világ.
   Sohasem látom többé a házzá nagyított kalitkát s kirepülő fehér madárkáját. Soha, soha!…
Jó volna, ha a fejünkbe is lehetne zsilipet illeszteni. Hogy félre lehetne ereszteni a gondolatok patakját egypár hétre: ne forognának némely kerekek.

   Az én kerekeim, lám, azon forogtak, hogy Szabad-Görög is rabszolga volt, s nyomorultabb rabszolga nálamnál. Nekem van nyolc aranyam, és még ezenfelül száz. Szabad-Görögnek nem volt egy rézásza se. Nálamnál vénebb volt, ügyetlenebb, tanulatlanabb. De elment a csatába, és harcolt. Fölszabadították: gazdagságra kapott, és hun nőt szerzett feleségül, hun nőt!…
   Itt lett volna jó leereszteni a zsilipet!
   Nem volt énelőttem íze az ételnek s álma az ágynak, mióta hazaútra keltünk. De hogyan forduljak vissza? Hogyan váljak meg a gazdámtól? Megmondhatom-e neki, hogy egy olyan leányhoz térek vissza, aki bizonyára Atilla egyik fiának van nevelve?
   Arra gondoltam, hogy maradjon a száz aranyom Konstantinápolyban Priszkosz zacskójában: visszaszököm.
   Hiányát nem mindjárt vették észre. Föltehetően akkor szökött meg, amikor véget ért a munka, mindenki kimerülten támolygott ide-oda, s a szemüket is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták nyitva tartani. Távolléte azért sem szúrt szemet a többieknek, mert az egri Sanitas kötszergyár teherautója havonta csak egyszer járta be a vidéket, hogy összeszedje a kész árut. E látogatás még nem volt esedékes; Tótéknál tehát, különösen az új vágógép jóvoltából, nagy mennyiségű doboz gyűlt össze, hatalmas gúláik minden talpalatnyi helyet elfoglaltak. Még egy olyan nagydarab ember is, mint Tót, könnyen elveszhetett e dobozrengetegben.
   Egy idő múlva mégis föltűnt a házigazda távolléte. Szólongatni, majd keresni kezdték. Bejártak minden zugot, fölverték utána a szomszéd kerteket, aztán az egész falut, egészen a fűrésztelepig. A bartalaposi völgyet. A Bábony tisztásait. Tót sehol.
   Hová lett? És miért ment el? Talán megint fölütötte az orrát valamiért? Alig hihető. Hiszen olyan jól ment minden.
   Tomaji főtisztelendő úr e nap délutánján a hegymászástól kifáradva tért haza, miután az uradalmi főerdész anyósának föladta az utolsó szentséget. Azon porosan, reverendásan végigvetette magát a bevetett ágyon, és álmosan behunyta a szemét.
   Ekkor azonban hangos horkolás ütötte meg a fülét.
   Először azt hitte, már a saját horkolását hallja. Visszatartotta a lélegzetét, ámde a horkolás folytatódott. Néhány perc múlva, nagy erőlködéssel – ami nem tett jót neki, mert gyomorsérve volt – sikerült az ágy alól előráncigálni Tót Lajost. Még nehezebb volt őt felébresztenie. Még annál is nehezebb szóra bírnia.
   A vidéki papságot sokan félreismerték. Állítólag gépiesen látják el szent hivatásukat, régi prédikációikat ismételgetik, csak a has örömeinek élnek, eltunyulnak… Arról azonban nem beszél senki, hogy sokszor olyan csavaros lelki problémákkal kerülnek szembe, amelyek még egy főpásztornak is próbára tennék a képességeit.
   A mátraszentannai plébános hosszú évekig nyugodtan élte világát. De mostanában, jobban mondva, az utolsó héten, mintha meghőbörödtek volna a hívei. Tegnapelőtt azzal állított be egy fűrésztelepi munkás, hogy a saját árnyéka üldözi. Kint a napsütésben mindjárt meg is mutatta az árnyékát, mely valóban csendőregyenruhát viselt. Milyen tanácsot lehet ilyenkor adni? S mit mondhatott volna Tomaji főtisztelendő úr Leonhardt luxemburgi hercegnek, a hetvenezer holdas uradalmi erdők tulajdonosának, amikor a szikár aggastyán (akinek az ereiben angol királyi vér folyt) ugyanannak a napnak estéjén, a gyóntatószékben megvallotta neki, hogy meggyőződéses kommunistának érzi magát? Arra a kérdésre, hogy mit lehet ez ellen tenni, a plébános hústalan böjtöt javasolt.
   Már e kis ízelítőből sejteni lehet, hogy Tomaji vértezve volt a legbonyolultabb lelki nyavalyák ellen, Tót vallomása azonban még őt is megrendítette. Nem is lehet azt érzéketlenül végighallgatni, amikor egyházközségnek egyik tekintélyes, ép idegzetű, pompás egészségnek örvendő tagja megtört hangon kijelenti, hogy nincs hőbb vágya, mint bemászni valami alá.
   Hogy mi alá? Tótnak mindegy volt, mi alá. És hogy miért? Tót nem tudta, miért. Ő csak annyit tudott, hogy éppen lefekvéshez készülődött, már a cipőjét fűzte ki az ágya szélén, amikor egy belső hang parancsára fölkerekedett, idejött, bemászott az ablakon, és lefeküdt a plébános ágya alá.

   Vigyázat, hamiskodunk…! 🙂

   Sorozatunkban ismert festményeken követünk el galádságot. A festmény valamely részét „rosszul hamisítottuk”, ezért a festmény hibás.

   A festmény címét eláruljuk. Megfejtésként mindig az eredeti mű festőjének nevét, és az általunk a festményen elkövetett hiba megnevezését (rövid, pár szavas leírását) várjuk megfejtésként.

Szeretném tovább olvasni

   Képes feladványsorozatunkban mindig feltöltünk egy 200*200 pixeles nagyságú képrészletet egy közismert festményből. Ebből a részletből kell a festményt felismerni. A mű címét és alkotója nevét várjuk megfejtésként.

   Híres fizikusokkal és kémikusokkal való játéksorozatunkban a Találd ki, ki az játékunkhoz hasonlóan a feladvány szövege alapján kell kitalálni, vajon mely ismert, híres kémikusra, avagy fizikusra gondolunk.

   Csapjunk is bele a következőbe. 🙂

   Az első magyar származású Nobel-díjas tudós, aki korának egyik legkiválóbb kísérleti fizikusa is volt. Főleg Németországban munkálkodott, a katódsugarak tulajdonságait kutatta, de sajnálatosan élete második felében “átállt a sötét oldalra”, és idősebb korára a nemzetiszocialista rendszer aktív támogatója lett. Elveszítette időközben a kapcsolatát az új iránnyal, amelyet a fizika a XX. században vett, és már csak a nemzetiszocialista propagandagépezet szócsöve volt. Elmaradottságát a mások elleni vádaskodással próbálta ellensúlyozni, így komoly tudósi mivoltát is végképp elvesztette. Tevékenységével teljesen tönkretette a korábban világelső német fizikatudományt és -kutatást is. Utolsó éveit keserű elszigeteltségben töltötte, saját nagyszerű eredményei is feledésbe merültek.