Ha majd Katinka kétszer annyi esztendős lesz mint amennyi most, és akkor pont négyszer annyi lesz mint amennyi most volt hat évvel ezelőtt, akkor pontosan hány éves is jelenleg Katinka?

   Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
   Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

DIFFERENCIÁL

ERNYŐ

LÁMPA

TÁVOLSÁG

KÖTŐ

NADRÁG

   Ez a feladványunk egy asszociációs játék is. Felteszünk egy furfangos találós kérdést, amelyre asszociálva adandó válasz egyetlen egy, az alábbi képen elrejtett valamely tárgy, vagy valami más egyéb (a kép éppen ezért nagyon nagy felbontású, így előfordulhat, hogy lassan töltődik be, viszont cserébe szépen nagyítható). Felkészültél?

A kérdés: Péter kedvenc hangszere.

Szeretném tovább olvasni

   Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

A E É I J L M Ó Ó R S Ú

   Bizonyára nem ismeretlen számodra az ezen a néven ismert társasági játék. 🙂

   Mi eme feladványsorozatunkban ezt az interaktív játékot kínáljuk fel nektek átdolgozva.

   Most egy, a napjainkra kihalt, az 1900-as években, de annak is inkább az elején űzött mesterség szerepel feladatunkban. Ebből a megadott pár jellemző szóból kell kitalálnotok, hogy aktuálisan vajon melyik foglalkozásra gondoltunk. Ez a szakma – és kellékei – a gépiesítés miatt az évszázadok alatt természetesen nagyon átalakult, a megadott szavaink a szakma hagyományos kifejezéseit – és kellékeit – tartalmazzák.

Szeretném tovább olvasni

   Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

BESZÉD

EGYHÁZ

ESTE

FAGYOS

FAZÉK

ÍRÁS

   Sorozatunkban játékonként mindig egy-egy mozifilm címe szakad szét alkotó betűire – ABC rendben.

   A filmekről nem tudunk semmit, sem filmtörténetileg, sem nyelvtanilag. A megoldáshoz mindössze a film címének betűi állnak rendelkezésünkre:

A B E E E E I K L M N Ö R Z

   Ez a feladványunk egy asszociációs játék is. Felteszünk egy furfangos találós kérdést, amelyre asszociálva adandó válasz egyetlen egy, az alábbi képen elrejtett valamely tárgy, vagy valami más egyéb (a kép éppen ezért nagyon nagy felbontású, így előfordulhat, hogy lassan töltődik be, viszont cserébe szépen nagyítható). Felkészültél?

A kérdés: Amikor leveszi a ruháját, mindenki szemébe könnyek szöknek.

Szeretném tovább olvasni

   Melyik önállóan is értelmes szót írhatjuk bele – vagy hozzá – ezekhez a szavakhoz, hogy ezzel az egy szóval kiegészítve ismét értelmes szavakat kapjunk?
   Melyek lesznek az így kapott új szavak?

   Válaszként a 6 új, képzett szót kérjük megküldeni.

GYÖNGY

HÚR

LÉTRA

PER

SZEM

UGAR

   Sorozatunkban furcsa nevű állatokkal játszunk, illetve az ő valamiért igen furcsa nevükkel.

   Ezekről a fura nevű (és kinézetű) lényekről – ha sosem hallottál még róluk – csupán csak a nevük hallatán úgy véled, hogy végképp nem tudod eldönteni, vajon mi az. Gondolhatsz mindenfélét: hogy ez állat, vagy még inkább, hogy növény, vagy földrajzi kifejezés is eszedbe juthat, mert ezek közül mind akad olyan, amelyikre ennek az állatkának a neve hangzásában nagyon is hasonlít. De pedig ez egy állatfajta. Mégpedig egy elég picike. De mivel ennyi információ is még eléggé gyér annak eldöntéséhez, hogy ez mi lehet, ezért leírunk pár jellemzőit. A zsákállatkák osztályába tartoznak, amely további három családra tagolódik, ezek közül pedig akad, amelyikeknek a teste mindössze pár milliméteres, de a legnagyobb sincs 15-20 cm-nél hosszabb. Planktonnal táplálkozó, tengeri, gyakorta átlátszó testű, szabadon úszó, hordó alakú, kar- és láb nélküli, hasznos élőlényekről van szó, amelyek rajonként naponta több ezer tonna szén-dioxidot távolítanak el a légkörből. Tudod már, hogy hívják?