… hogy ettől a résztől kezdve kibővül és átalakul sorozatunk, és több információval látunk el az érintett témákban? 🙂 🙂 🙂

… és azt tudtad-e, hogy a mai napon, augusztus 09-én…

A) 1173-ban kezdődött el a pisai torony építése, amit nem terveztek ferdére?

Miután 1178-ban a torony harmadik emeletét is felhúzták, az épület olyannyira megsüllyedt, hogy a nagy riadalom miatt az építkezést azonnal leállították. Csak jó 100 év múlva láttak hozzá a további építkezésnek. Az 58 méter magas, hat emeletes szépség az itáliai román stílus gyöngyszeme.

B) 1648-ban Arnstadt városában megszületett Johann Michael Bach német zeneszerző, Heinrich Bach német orgonista és zeneszerző fiaként, és az első zenei leckéket is apjától kapta?

Munkássága alatt többnyire motettákat és kantátákat szerzett. Veje volt Johann Sebastian Bach, a barokk kori német zeneszerző, orgonista, és hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége.

C) 1783-ban Szentpéterváron megszületett Alekszandra Pavlovna, a Holstein–Gottorp–Romanov-házból származó orosz nagyhercegnő, I. Pál minden oroszok cárja és Marija Fjodorovna cárné legidősebb leánya?

A Habsburg–Lotaringiai József Antal főherceggel (József nádor) kötött házassága révén osztrák főhercegné, valamint magyar nádorispánné lett. Az ortodox vallású nádornét szeretettel fogadták a magyarok, aki hamar meg is kedvelte a magyar zenét és táncokat. Állítólag az ő javaslatára lett piros-fehér-zöld és trikolór a magyar zászló.

D) 1866-ban Xántus János természettudós közreműködésével és igazgatásával megnyílt a Budapesti Állat- és Növénykert, amely első állatkert volt Magyarországon?

Megnyitásakor a kertben közel 500 állatot láthatott a közönség, napjainkban több mint 850 állatfajjal ismerkedhetnek a látogatók. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1–1,1 millió látogatója van. A jelenlegi területet határoló utak közül az alapításakor csak az 1842-ben épített vasút volt meg, az összes többit már az állatkert megnyitása után, nagyrészt a kert területének rovására alakították ki. Az állatkertből hasítottak ki területet a Vidám Park egy részéhez, a Fővárosi Nagycirkuszhoz, és a két szomszédos étteremhez is. A területcsonkítások következtében az eredeti 18 hektáros területből 1912-re csak 11 hektár maradt, az 1950-es években további területvesztést okozott a Dózsa György út szélesítése, de a 2010-es években visszakapta a területeit, ismét 18 hektáron működik.

E) 1921-ben Kaposváron megszületett Hanák Péter, Deák Ferenc- és Széchenyi-díjas magyar történész, művelődéstörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja?

Neves kutatója volt a dualizmus korának, annak művelődés-, társadalom- és eszmetörténetének. Kutatásaival jelentős szerepet vállalt abban, hogy megváltozzon a szocialista Magyarország egyértelműen negatív dualizmus-képe.

F) 1932-ben Kaposváron megszületett Nádas Gábor magyar zeneszerző, zongorista, Nádas György humorista apja?

Musicaleket, zenés vígjátékokat (pl.: Potyautas, Imádok férjhez menni, A kaktusz virága, Charley nénje, Kisorsolt menyasszony, Nem vagyunk angyalok), táncdalokat szerzett (pl.: Jamaikai trombitás, Különös éjszaka volt, Kicsit szomorkás, Engem nem lehet elfelejteni). Több mint 400 táncdala jelent meg hanglemezen Magyarországon, Dániában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Finnországban. Zenés darabjait hazánk több színházában is bemutatták, de még Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában is.

G) 1974-ben Richard Nixon, az akkor 61 éves amerikai elnök 5 és fél év hivatalban eltöltött idő után lemond a Watergate-botrányban való érintettsége miatt?

1972. június 17-én öt férfit fogtak el a Washingtonban található Watergate-épületkomplexumban, akik éppen lehallgató berendezéseket helyeztek el, illetve iratokat fényképeztek a Demokrata Párt által bérelt irodákban. Később kiderült, hogy a betörők megbízói Richard Nixon újraválasztási kampányának szervezői közül kerültek ki, így a bűncselekmény szálai egészen a Fehér Házig, és a titkosszolgálatokig vezettek, a botrányba maga az elnök is belebukott. Nixon hogy megelőzze a leváltását célzó kongresszusi eljárást, jobbnak látta lemondani.

H) 2005 óta az állatkertek napja Magyarországon?

Az állatkertek népszerűsítésére tartják hazánkban az Állatkertek Napját. Manapság az Állatkertek éjszakája (ÉjszakáZOO) rendezvény tölti be ezt a népszerűsítő szerepet, amely viszont nem ugyanezen a napon, hanem pár héttel később, és változó időpontban van. Hazánk állatkertjei az idei, 2021-es évben augusztus 27-én várják az ÉjszakáZOO-n meghosszabbított nyitva tartással és helyszínenként különböző attrakciókkal a látogatókat.

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, június 23-án…

  • 1606-ban kötötték meg a bécsi békét II. Rudolf német-római császár és Bocskai István erdélyi fejedelem között, mely megállapodásban a Habsburgok biztosították Erdély önállóságát, a protestáns vallás szabadságát, és véget vetettek a felségsértési pereknek? (A)

  • 1873-ban Pápán megszületett Beck Ö. Fülöp magyar szobrász, éremművész? (B)

  • 1888-ban Budapesten megszületett Geyer Stefi magyar hegedűművésznő, a Zürichi Konzervatórium koncertszakának hegedűtanára, a Geyer Stefi-Kvartett és a Collegium Musicum Zürich alapítója, a Lucerni Fesztiválzenekar első hegedűszólamának tagja? (C)

  • 1905-ben Szombathelyen megszületett Iván István ötvös- és éremművész, az 1945-ös ötpengős és számos forintérme tervezője, aki emellett érmeket, plaketteket, kisplasztikákat is készített? (D)

  • 1912-ben Pozsonyban megszületett Martsa István kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész, érdemes művész? (E)

  • 1935-ben Budapesten megszületett Kárpáti György (Gyurika), a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző, minden idők legfiatalabb magyar vízilabdázó olimpiai bajnoka, aki az 1976-os montréali olimpián az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott segédedzőjeként vett részt, és akinek a sporton kívüli pályafutása és a feltételezett ügynökmúltja miatt vegyes a megítélése? (F)

  • 1956-ban Budapesten megszületett Kenéz György (Dzsaja) olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző, aki az 1975-ös évtől 1986-ig 128 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és az 1976. évi olimpián is a bajnoki címet nyert magyar csapatnak a tagja volt? (G)

  • van a Spam-ellenes világnap, amely minden évben június 23-án kerül megrendezésre, és 2003-ban a Yahoo nevezte ki ezt a napot arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a kéretlen üzenetek elleni védekezés fontosságának? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, május 10-én…

  • van a madarak és fák napja, amely a Föld napjának a testvérünnepe? Hogy 1902-ben, Párizsban az európai országok egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelmének érdekében, és az 1906. évi I. törvénycikk (a mezőgazdaságra hasznos madarak védelme végett Párizsban 1902. évi márczius hó 19-én kötött nemzetközi egyezmény, valamint az ennek függelékét képező két jegyzék beczikkelyezéséről) szerint minden év májusában egy napot az iskolákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a diákokat a hasznos madarakkal? (A)

  • 1753-ban született Komáromban Zay Sámuel magyar orvosdoktor és természettudós, a magyarországi felvilágosodás tudományos közéletének kiemelkedő alakja, az ásványtan nemzeti nyelven való kidolgozásának egyik úttörője? (B)

  • 1842-ben született a szlovákiai Zselízen Kherndl Antal mérnök, műegyetemi tanár, a MTA tagja? (C)

  • 1872-ben született a Verőce vármegyei Szlatinában Weszelszky Gyula kémikus, gyógyszerész, radiológus, a radioaktív sugárzás gyógyhatásának kutatója, a budapesti hévizek eredetének, összetételének elemzője és leírója? (D)

  • 1887-ben Kresz Géza magyar orvos, királyi tanácsos kezdeményezésére megalakul a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME)? (E)

  • 1908-ban először emlékeznek meg hivatalosan az Anyák napjáról az USA-ban? (F)

  • 1925-ben Budapesten született Kardos G. György, József Attila-díjas magyar író, újságíró, dramaturg? (G)

  • 1990-ben megalakul az Alba Kör, a katonai szolgálatot megtagadók érdekképviseleti szerve? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, április 30-án…

  • 1777-ben a németországi Braunschweigben született meg Carl Friedrich Gauss német matematikus, természettudós, csillagász, „a matematika fejedelme”? (A)

  • 1883-ban Prágában született meg Jaroslav Hašek cseh humorista és szatirikus író? (B)

  • 1916-ban Michigan állam Petoskey városában született meg Claude Shannon amerikai híradástechnikai mérnök és matematikus, az információelmélet megalapítója? (C)

  • 1929-ben a németországi Camminban született meg Klausjürgen Wussow német színész, aki a ZDF 70 részes sorozatában, “A klinika”-ban Brinkmann professzort alakította? (D)

  • 1945-ben a Pennsylvania állambéli Pittsburgh-ben született meg Annie Dillard amerikai, Pulitzer-díjas író, aki leginkább szépirodalmi és ismeretterjesztő elbeszélő prózájáról ismert? (E)

  • 1956-ban Koppenhágában született meg Lars von Trier dán filmrendező, a Dogma95 csoport (avantgárd filmes mozgalom) alapító tagja? (F)

  • van 1994 óta “A méhek napja” a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére, melynek a célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és megkedveltetése? (G)

  • van a Walpurgis-éj, Saint Walpurga angol keresztény misszionárius szentté avatásának dátumához (870. május 1.) kapcsolódva, és a germán mitológia szerint ezen a éjjelen a Brocken hegyen (a németországi Harz hegység legmagasabb pontja) találkoznak a boszorkányok? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, február 21-én…

  • 1440-ben a Szent Koronát a visegrádi vár kincseskamrájából kicsempészte Helene Kottannerin Luxemburgi Erzsébet magyar királyné megbízásából? (A)

  • 1893-ban Budapesten megszületett Honthy Hanna (születési nevén Hügel Hajnalka) Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, érdemes és kiváló művész? (B)

  • 1912-ben Budapesten megszületett Hajós György kétszeres Kossuth-díjas magyar matematikus, a geometria világhírű tudósa, kiváló előadó, egyetemi tanár, az MTA tagja? (C)

  • 1926-ban Szegeden megszületett Mucsi Sándor színművész, tenor énekes, aki három évtizeden át a Fővárosi Operettszínház tagja volt, és pályafutása alatt a klasszikus tenorbonviván-szerepek teljes sorát végigénekelte? (D)

  • 1929-ben Zalaegerszegen megszületett Izsák Imre Gyula magyar matematikus, fizikus, csillagász, égi mechanikus? (E)

  • 1948-ban Budapesten megszületett Laczkovich Miklós Széchenyi-díjas magyar matematikus, egyetemi tanár, az  MTA rendes tagja? (F)

  • van az Idegenvezetők nemzetközi napja (International Tourist Guide Day), melyet 1990-ben rendeztek meg először – akkor tizenöt ország részt vételével -, és azóta az idegenvezetők egyre több országban nyújtanak segítséget helyi közösségeknek, túrákat szerveznek fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű gyermekek, valamint a nagyközönség számára? (G)

  • van Az anyanyelv nemzetközi napja, melyet 2000 óta ünneplünk, és Banglades javaslatára nyilvánította 1999-ben a mai napon az UNESCO közgyűlése nemzetközi nappá – ami által is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére, és arra, hogy Földünkön több mint 6000 nyelvet beszélnek, melyeknek körülbelül a fele veszélyben van? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, január 22-én…

  • 1783-ban Kecskeméten megszületett Szlemenics Pál jogtudós, szakíró, az MTA tagja? (A)

  • 1788-ban Londonban megszületett George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead, az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője? (B)

  • 1800-ban Pozsonyban megszületett Királyfiai báró Jeszenák János, magyar politikus, kormánybiztos, főispán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja, evangélikus egyházkerületi felügyelő? (C)

  • 1849-ben Stockholmban megszületett Johann August Strindberg (régies magyar formában Strindberg Ágost) svéd dráma-, regény- és elbeszélésíró, festő, 58 dráma írója? (D)

  • 1876-ban Budapesten megszületett Baros Gyula középiskolai tanár, irodalomtörténész, 1927-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja? (E)

  • 1899-ben Budapesten megszületett Sárközi György magyar költő, prózaíró, folyóirat-szerkesztő, műfordító, magántisztviselő, a Márciusi Front egyik vezetője? (F)

  • 1925-ben A “Ma Este” nevű hetilapban megjelenik az első magyar „keresztszórejtvény”, melynek szerzője Kristóf Károly, Aranytoll díjas magyar újságíró, író, műfordító? (G)

  • van 1989 óta “A magyar kultúra napja”? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, december 16-án…

  • 1770-ben Bonnban megszületett Ludwig van Beethoven német zeneszerző? (A)

  • 1830-ban Geszt településen megszületett borosjenői és szegedi Tisza Kálmán, a Tisza családból való magyar nagybirtokos, politikus, a Képviselőház alelnöke, előbb magyar belügyminiszter a Wenckheim-kormányban, majd 1875-től 1890-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke? (B)

  • 1877-ben Bécsben bemutatják Joseph Anton Bruckner osztrák romantikus zeneszerző, kórusvezető és orgonaművész „3. szimfóniáját”? (C)

  • 1882-ben Kecskeméten megszületett Kodály Zoltán Vilmos, háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja (1946-tól 1949-ig elnöke is)? (D)

  • 1893-ban New Yorkban bemutatják Antonín Leopold Dvořák cseh klasszikus zeneszerző IX. szimfóniáját, “Az Újvilágból” címmel? (E)

  • 1912-ben Budapesten megszületett Delly Rózsi, szoprán magyar opera-énekesnő, érdemes- és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjének is birtokosa, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, aki nemzetközileg elismert Wagner-énekesnő volt? (F)

  • 1923-ban 50 évesen hunyt el Budapesten Dr. Marosséllyei Kacsóh Pongrác magyar zeneszerző, zenepedagógus, főreáliskolai igazgató-tanár, aki éveken át vezette a Székesfővárosi Énekkart, továbbá az Országos Dalosszövetség igazgatója, és az Országos Zenészszövetség elnöke is volt? (G)

  • van a “Magyar Kórusok Napja”, melyet 1991 óta rendeznek meg a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) és a Magyar Zenei Kamara védnökségével? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, december 01-én…

  • 1761-ben Strasbourgban megszületett Anna Maria Tussaud (született Grosholtz) svájci művész, aki viaszszobrairól és az általa alapított Madame Tussaud panoptikumról ismert? (A)

  • 1785-ben Somlószőlősön megszületett Hőgyészi Döbrentei Gábor költő, királyi tanácsos, az MTA tagja, a történelem szó megalkotója? (B)

  • 1800-ban Pusztanyéken megszületett Vörösmarty Mihály magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a MTA és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja? (C)

  • 1905-ben Budapesten megszületett Kellér Dezső magyar író, humorista, dramaturg, konferanszié? (D)

  • 1935-ben New York-ban megszületett Woody Allen, (született Allen Stewart Konigsberg) amerikai író, színész, humorista, Oscar-díjas filmrendező és filmproducer? (E)

  • 1942-ben Budapesten megszületett Pályi András író, újságíró, dramaturg, műfordító? (F)

  • 1948-ban Alfred Mosher Butts amerikai építész bejegyeztette szabadalmát a Scrabble nevű játékra? (G)

  • 1925-ben indult meg a magyarországi rendszeres rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel, és az óta az első magyar rádióadás emlékére ez a nap a Magyar Rádiózás Napja? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, szeptember 21-én…

  • 1791-ben Bécsben megszületett Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István politikus, valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, „a legnagyobb magyar”? (A)

  • 1892-ben Tiszadobon megszületett Gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Katinka, „a vörös grófnő”, Károlyi Mihálynak, a magyar népköztársaság első miniszterelnökének felesége, Andrássy Gyulának, a dualizmus első miniszterelnökének az unokája? (B)

  • 1894-ben Pécsett megszületett Péchy Blanka (született Greiner Blanka) SZOT-díjas színésznő, előadóművész, író, nyelvművelő, rádiós műsorvezető, a bécsi magyar nagykövetség kulturális attaséja, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, alapítványtévő és a Kazinczy-díj megalapítója, érdemes művész? (C)

  • 1902-ben a vajdasági Torontáltordán megszületett Fejes Teri magyar színésznő, énekesnő, komika? (D)

  • 1928-ban Budapesten megszületett Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész? (E)

  • 1929-ben Budapesten megszületett Kocsis Sándor – becenevén Kocka -, magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat kiemelkedő csatára? (F)

  • 1984 óta a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben ma ünnepeljük a Magyar Dráma Napját, Madách Imre “Az ember tragédiája” című drámája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójának tiszteletére? (G)

  • 1999 óta az ENSZ Béke napja? (H)

Szeretném tovább olvasni

… hogy a mai napon, július 07-én…

  • 1807-ben a Bihar megyei Csokaly faluban megszületett Fényes Elek magyar statisztikus, közgazdasági statisztikai és földrajzi író, a honismereti szemlélet és munkálkodás hazai megteremtője, a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője, a MTA tagja? (A)

  • 1834-ben az Eszék-Baranya megyei Kácsfalun megszületett Angster József magyar orgonakészítő mester és dinasztiaalapító, Európa egyik legnevesebb és Közép-Európa egyik legkeresettebb orgonagyártója, a magyar iparművészet kimagasló alakja? (B)

  • 1899-ben New York-ban megszületett George Cukor magyar származású amerikai filmrendező? (C)

  • 1907-ben Budapesten megszületett Tisza László magyar származású amerikai fizikus, a Massachusetts Institute of Technology professzor emeritusa? (D)

  • 1913-ban Budapesten megszületett Simor Erzsi (eredeti nevén Porteller Erzsébet Mária Terézia) magyar színésznő? (E)

  • 1926-ban Budapesten megszületett Balázs Nándor (eredeti nevén Balázs Nándor László) magyar fizikus, 1995-től a MTA külső tagja? (F)

  • 1940-ben Liverpool-ban megszületett Sir Ringo Starr (eredeti nevén Richard Starkey) brit zenész, egykor a Beatles együttes tagja? (G)

  • 1951-ben volt az első színes televízióadás az Egyesült Államokban? (H)

Szeretném tovább olvasni