A jelenlegi helyszínünk egy rendkívül kiterjedt hálózat, amely összesen 111 önálló régészeti lelőhelyből áll. Ezt a kü­lön­le­ges, nagyrészt rejtőzködő együttest 2011-ben vette fel az UNESCO a világörökségi listájára. Az egymástól tá­vol eső helyszínek együttesen alig 2,7 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi területet tesznek ki, ám a felszín alatt egy hatalmas, szinte láthatatlan világot rejtenek a mocsarak, folyópartok és tavak mélyén. A maradványok egy hihetetlenül hosszú, csaknem 4500 éves időszakot (időszámításunk előtt 5000-től 500-ig) ölelnek fel, bepillantást engedve az első európai földművelők min­den­nap­ja­i­ba. A hálózat igazi nemzetközi összefogás eredménye, hiszen 6 különböző európai ország osztozik rajta, a helyszínek több mint fele – pontosan 56 darab – azonban e­gyet­len alpesi állam területén fekszik. A levegőtől elzárt, nedves iszapnak kö­szön­he­tő­en a fából és növényekből készült tárgyak elképesztő épségben maradtak meg, így a kutatók itt találták meg a kontinens legősibb textíliáit és keréklenyomatait is. Nap­ja­ink­ban a látogatók nagy része nem is sejti, hogy a lábuk alatt vagy a víz tükre alatt milyen felbecsülhetetlen értékű kincsek bújnak meg, amelyeket ma már modern ki­ál­lí­tá­so­kon és újjáépített szabadtéri falvakban mutatnak be.