Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk… 🙂
Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉
Most ebben a feladványban a város és a híd nevét is várjuk megoldásként.

Találd ki, most hol járunk! 🙂
Egy több mint 140 éves ívhídon sétálok át, melyet közel 80 éve a második világháborúban ért légitámadás miatt újra kellett építeni. Jelenleg egy kétsávos autóút – a gyalogos forgalom mellett – halad át rajta, melegebb évszakokban a híd oszlopai egynyári virágokkal teli kaspókkal is díszítettek. Ha figyelmesek vagyunk, a híd egyik végéből látni a város másik hidját is. Alattunk egy közel 1000 kilométer hosszú folyó hömpölyög tova lassan és csendesen. A hídról balra és jobbra nézve egyaránt kikötői pontonok illetve úszó mólók és különböző – kisebb – kiránduló és egyéb hajók láthatóak. Ahogy tovább sétálunk a hídon, kissé jobbra tekintve egy nagyon impozáns, és a híddal hasonló korú patinás neoklasszicista múzeumot láthatunk – a hídon tovább haladva a hídfő elhagyása után még közelebbről is megcsodálhatjuk a terén -, mely a századelő romantikáját idéző városképnek is egy meghatározó része. Ha pedig balra nézünk, akkor nem tudja a figyelmünket elkerülni a rakpart mögötti lakóházak tetői fölé magasodó három torony. Ezek közül az egyik a szecesszió egyik fellegvárának is nevezett ezen város legrégebbi, több mint 250 éves barokk-, copf-, és klasszicista stílusú templomának tornya, mely harangtorony szerényen magasodik a másik két 81 méter magas és díszes tornyok előtt, amelyek az előzőtől csak pár 10 méterre lévő neoromán stílusban épült közel 100 éves székesegyháznak a szépen díszített harang- és óratornyai.
Válaszként a város és a híd nevét is várjuk.
Ebben a sorozatunkban hegycsúcsokkal játszunk.
Játékainkban mindig a megadott leírás alapján a hegyre, pontosabban a hegycsúcsra kell ráismerni, és megnevezni azt.
Kezdhetjük? 🙂
Bizonyos szempontból én vagyok a világ legmagasabb hegysége, bár ezt a címet hivatalosan csak a 19. századig tarthattam meg. Azt azonban senki nem veheti el tőlem, hogy a magyar köznyelv részévé váltam. Vulkáni részem már több mint másfél évezrede inaktív, nincs mitől félnie a kedves túrázóknak. Fejtetőmet gleccserek fedik, a helyiek szoktak is vinni magukkal a helyi piacra jeget. 1880 elején sikerült engem először meghódítani és még ugyanabban az évben még egyszer megmászott az illető.
Országom címerén is szerepelek, ennél több büszkeségre nincs is szükségem
Rájöttél ki vagyok?
Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk… 🙂
Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉
Most ebben a feladványban a város és a híd nevét is várjuk megoldásként.

Találd ki, most ki beszél magáról! 🙂
Egy hatalmas sivatag vagyok. Végeláthatatlan homokdűnéim között tevék vándorolnak. Az éjszakai égboltom csillagos, és láthatom a Tejút fényét. A nap folyamán a levegő hőmérséklete itt nálam eléri az 50 fokot.
Válaszként a sivatag nevét várjuk.
… legalább is így reméljük. 🙂
Ebben a sorozatunkban mindig egy világörökségi helyszínre kell ráismerni.
A jelenlegi helyszínünk egy építmény, amely 2,2 hektárnyi területet foglal el, és helyén eredetileg egy erődítmény állt. Az építményt 2007-ben vette fel az UNESCO a világörökségi listájára. A tetőszerkezet 161 tonna súlyú – több mint egymillió tetőcserép burkolja -, és 65 méter magas. Az építmény 1956-ban megrendezett nemzetközi tervpályázatára 233 tervet adtak be, és egy dán építész lett a győztes. Az építkezésnek négy évig kellett volna tartania, az azonban tíz évvel tovább tartott. Az 1959-ben megkezdett munkában tízezer építőmunkás vett részt. Napjainkban évente közel 11 millió ember látogatja meg az építményt, melynek további érdekessége, hogy közvetlenül a kikötőből vett tengervízzel hűtik, a rendszer 35 kilométeres csöveken keresztül keringeti a kikötőből nyert hideg vizet, amivel az épület fűtését és hűtését is ellátja.
Mi a neve ennek a mostani világörökségi helyszínünknek?
Találd ki, most ki beszél magáról! 🙂
Híres vallási helyszín vagyok a Dunántúlon. Alapításomat a római korra datálják, habár csak István államalapítása után kezdtem el fejlődni. Hivatalosan 1805 óta vagyok zarándokhely és 1977-ig voltam önálló település. Rendelkezem szabadtéri oltárral, kegytemplommal és kálváriával is.
Válaszként az helység nevét várjuk.
Találd ki, hogy játéksorozatunkban melyik hídon, a világ mely részén járunk… 🙂
Válasz megoldásként mindig mást várunk. Hol csak földrész nevét, vagy pedig ami felett a híd átível, hol a híd nevét, vagy a várost – ahol található. Tehát ügyelni kell a válaszadással. 😉
Most a híd nevét várjuk megoldásként beküldeni.

Ebben a sorozatunkban hegycsúcsokkal játszunk.
Játékainkban mindig a megadott leírás alapján a hegyre, pontosabban a hegycsúcsra kell ráismerni, és megnevezni azt.
Kezdhetjük? 🙂
Két testvéremmel a Dolomitok részeként magasodunk ki az Alpokból. Annak ellenére nincsen magyar nevem, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia része voltam, őszintén az anyanyelvi megnevezésem sem túl különleges. Csak a hegymászók szoktak engem megkülönböztetni testvéreimtől, általánosságban közös nevünkön szólítanak minket, pedig én vagyok a legmagasabb. 1869 nyarán hódítottak meg. Déli mászóvonalaim egyszerűnek számítanak, ellenben az északiak között találni extrém nehézségűt is. Amikor legutóbb mértem magam, még nem értem el a 3000 métert.
Rájöttél ki vagyok?
Találd ki, most ki beszél magáról! 🙂
Fiatalkoromban jártam a brüsszeli világkiállításon, majd később a Budapesti Nemzetközi Vásáron is. 1967-ben kerültem állandó lakhelyemre, a Balaton déli partján csücsülök, nyugdíjas korú vagyok már. Életem során rengeteg program színhelyéül szolgáltam, de nem figyeltek oda rám és az ezredforduló környékén méltatlan állapotba kerültem. A második nagy világválságot követően karoltak fel, kaptam kalandparkot, éttermet és díszkivilágítást. Azóta sokaknak biztosítok utánozhatatlan látványt és élményt.
Válaszként az alkotás nevét várjuk.