Találd ki, ki az… (13)

   Sorozatunkban híres, közismert, történelmi személyiségeket kell kitalálni.

   Tehát, találd ki, ki az:

   Gyerekkorában lustának találták, pedig ő csak olvasni szeretett volna. Majd fiatalkorában igen magasra serdült és dolgossá vált, vakmerő, erős legény lett belőle, aki kemény munkával, favágással kereste meg jövedelmét. Hivatalosan keveset járt iskolába, autodidakta módon képezte magát, sokat olvasott. Ennek eredményeképp 27-28 évesen ügyvédként kezdett el dolgozni, és ügyvédi irodát is nyitott. Sikeres ügyvédnek tartották. Szerelmi életében a 33 éves korában megkötött házasságáig sok csalódás érte. Életét sok gyász és tragédia kísérte, nem is lehetett véletlen, hogy depresszióra hajlamos volt egész életében. Mégis egy gazdag életutat tudhatott magáénak. Élete nagy részében az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra való törekvéshez való jogokat hangoztatta, 4 évig egy állam elnöke is volt. Elnökségének és életének meggyilkolása vetett véget. Bár politikájának nem mindenki örvendett, milliók gyűlölték ezért, halála után mégis legendás személyiséggé vált.

Tetszett a feladat? Oszd meg: