Találd ki, ki az… (14)

   Sorozatunkban híres, közismert, történelmi személyiségeket kell kitalálni.

   Tehát, találd ki, ki az:

   Egy államférfi, aki hosszú élete alatt könyveket írt, ellenállási mozgalmat irányított, több háborúban részt vett – egyikben fogságba is esett -, dandár parancsnok volt, tábornok, majd honvédelmi miniszter, 10 éven át köztársasági elnök, és miniszterelnök is volt, aki hazájában alkotmányos reformot és erős államot teremtett, és mindezek után érdemei elismeréseként még életében több mint 20 különböző rangos díjban (becsületrend, és több más egyéb, több államtól is kiérdemelt magas kitüntetések) is részesült, és aki visszavonulásakor az őt megillető – egykori állami vezetőknek és visszavonult tábornokoknak járó – juttatásokat nem fogadta el, ezért élete végén majdnem hogy szűkös körülmények között kellett családjával élnie.

Tetszett a feladat? Oszd meg: