… hogy a mai napon, február 01-én…
A) Imbolc – télbúcsúztató, Brigid kelta istennő ünnepe van?
A kelta tradíció szerint imbolc a tavasz első napja, amikor a télre akolba zárt állatokat ismét kiengedték legelni a rétekre. Az imbolcot régtől fogva Brigid istennőhöz társították, aki a kelta főisten, Dagda leánya, a termékenység, a női foglalatosságok és mesterségek istennője (ebben hasonló a görög Hesztiához), az orvoslást, a földművelést, az ihletet, a tudást, a költészetet, a jövendőmondást, a látnoki képességeket, a kovácsmesterséget, az állattenyésztést, a szerelmet, a boszorkányságot és az okkult ismereteket is felügyelte, még a harcművészetek istennőjének is tartották, ő a druidák patrónusa, a gyermekáldás úrnője, és mind emellett a tűz istennője is (ezért a korai hagyományokban jellemző volt ekkor az örömtüzek gyújtása is). Brigid három arcát (az Ihlet Lángja – mint a költők istennője; a Tűzhely Lángja -mint a gyógyítás és a termékenység úrnője; a Kovából Kipattanó Szikra – mint a kovácsok és a harcművészetek istennője) olykor három istennőként szokták emlegetni, úgy mint Brigid a költészet istennője, és két nővére. Brigid szent szimbóluma a háromkarú spirál, mely a három világ (Alvilág, Föld és Isteni Világ) mellett Brigid három arcát is jelképezte. Az Excaliburt, Artúr kardját a mítosz szerint a Tó Hölgye kovácsolta, akit ebben az aspektusában szintén Brigiddel azonosítanak. Brigid szent napja az imbolc, a gyertyaszentelő, a megtisztulások és beavatások ősi ünnepe. A kelták hite szerint imbolc előestéjén a Tél Banyája elutazik a mágikus szigetre, melynek erdeiben található a Fiatalság Forrása. A hajnal első sugarakor iszik a forrásból, mely egy sziklából bugyog elő, és a szőke szűzzé, Brigiddé változik, aki a fehér pálcájával a földre mutat, mellyel elővarázsolja a zöldellő sarjakat. Imbolckor a ház úrnője dalokkal és kántálással hívta Brigidet, hogy őrizze és óvja a ház tüzét. Ugyancsak ilyenkor volt szokás, hogy éjszakára egy szelet kenyeret, egy csupor tejet és egy gyertyát helyeztek ki Brigidnek. A későbbi hagyományokban, a kereszténység elterjedése után Brigid keresztény megfelelője, Kildare-i Szent Brigitta lett az ünnep jelképe. Írországban február 1. Kildare-i Szent Brigitta ünnepnapja is. A kereszténység elterjedésével a pogány hagyományok nagy része már eltűnt az ünnepből. De ez a nap továbbra is előnyös a jövendőmondásra, időjóslásra. Párhuzam vonható ezen tradíció, és a Mormotafesztivál, valamint a magyar hagyomány, a barlangjából kijövő medve között is.
B) 1709-ben ezen a napon mentették meg Alexander Selkirk-et, azaz Robinson Crusoe-t?
Robinson Crusoe, azaz a valóságban Alexander Selkirk egy valóságos személy volt, csak a története hangzik máskép, mint ahogy Daniel Defoe a regényében megírta. Selkirk ugyanis nem hajótörés következtében került a Juan Fernandez-szigetcsoport egyik kis szigetére, a Más a Tierra-ra (ma: Robinson Crusoe-sziget). És a sziget a valóságban nem is a Karib-tengeren van, hanem a Csendes-óceánban. Alexander Selkirk skót tengerész, privatér (olyan magánszemély, akit egy adott állam által kibocsátott engedély felhatalmaz, hogy háborús időben a kibocsátó nemzet számára ellenséges hajókat megtámadhasson), a Brit Királyi Haditengerészet tisztje volt, aki egy cipész fiaként született 1676-ban. A spanyol örökösödési háború 1701-es kitörésére két évvel, 1703-ban csatlakozott William Dampier (angol felfedező, kalóz, magánember, navigátor és természettudós, az első angol, aki felfedezte a mai Ausztrália egyes részeit, és az első ember, aki háromszor megkerülte a világot) csapatába. Ott a hajón a kötekedő mivolta miatt többször is összetűzésbe került a tisztekkel és társaival. A Horn-fok-ot megkerülve épp a Csendes-óceánon hajóztak, mikor Alexander tengeribetegség és bezártságtól való félelme miatt arra kérte a kapitányt, hogy tegye ki egy közeli szigeten. A kapitány furcsállta a kérést, de adott neki egy puskát, magával vihette személyes felszerelését, valamennyi élelmet és lőszert. Miután kitették a szigeten, a hajó Afrika, majd India felé vette az irányt. Egy másik verzió szerint Dampier és Selkirk között súlyos konfliktus volt és Selkirk önként akart távozni a hajóról. Amikor pedig kitették, látván a lakatlan szigetet, Selkirk könyörögni kezdett Dampierhez, hogy vegye vissza, de az már nem akarta a fedélzeten látni. Mindenesetre akárhogy is, de Selkirk a Juan Fernández-szigetek egyikére, a Más a Tierra-szigetre került. Először azt várta, majd csak kiköt egy hajó, mivel a hajóknak gyakran van szükségük édesvízre. Ezalatt teknősöket fogdosott össze és azokat fogyasztotta, de idővel megundorodott a húsuktól, mivel hasmenést okoztak neki. Eztán kecskékre kezdett vadászni, de nem sokáig használhatta a puskáját, azt követően pedig már puszta kézzel indult elfogni őket. Rövidesen hosszabb időre rendezkedett be, és megtanult ezt-azt, a napjait halászattal, élelemszerzéssel és menedék készítésével töltötte. A szigeten töltött évek alatt két kunyhót is felépített szegfűbors-fából, amelyeket hegyesre faragott karókkal vett körül. Első kunyhóját egy spanyol hajó tengerészei pusztították el. Két ízben is találkozott spanyolokkal, mivel azonban a spanyolok az angol és a skót tengerészeket elfogták, ezért nem mert a közelükbe menni. Egyik nap mikor kecskére vadászott, leesett egy szikláról, amibe kis híján belehalt, ezért aztán utána már nem hajkurászta többé a kecskéket, hanem több vadkecskét befogott és szaporítani kezdte őket, majd húsukat megfüstölte, tejükből pedig sajtot készített. Nem csak haszonállatokat tartott a háza tájékán, hanem macskákat is, amiket az erdőben talált és úgy gondolta, hogy jók lesznek a patkányok ellen, amik éjszakánként akarták őt megtámadni. Amikor az évek során a ruhái elhasználódtak, a kecskéit levágta, a bőrüket lenyúzta és az állat körmeivel varrt belőlük magára ruhákat. Ezt a mesterséget még gyerekkorában tanulta ki az apjától. Cipőre nem volt szüksége, mert az évek alatt a lába úgy megkérgesedett, hogy már a köveken is képes volt járni. Amikor kitették a szigetre, néhány könyvet is adtak neki, köztük egy Jakab király bibliát. Ebből mindennap hangosan olvasott fel magának, nehogy elfelejtsen beszélni. Közben 1708-ban William Dampier vitorlamesterként csatlakozott a Duke nevű hajó legénységéhez, és a Horn-fok megkerülésével hajóztak. 1709 februárjában Juan Fernándeznél haladtak el, mikor megálltak, hogy vizet vegyenek fel. Miután a csónakkal a part közelébe értek, észrevettek egy embert, aki kiáltozott. Dampier felismerte a férfit. Alexander Selkirköt találták meg, akit négy éve tettek ki a lakatlan szigeten. Miután Alexander visszautazott Nagy-Britanniába, egy Richard Steele nevű újságíró cikket írt kalandjairól a The Englishman című lap számára.
C) 1801-ben Bolton-ban megszületett Thomas Cole amerikai festő, tájképfestő, a Hudson River School atyja?
Thomas Cole angol származású amerikai festő, tájképfestő; a 19. századi amerikai tájképfestészeti irányzat, a Hudson River School (19. század közepén egy amerikai művészeti mozgalom volt, amelyet tájfestők egy csoportja testesített meg, akiknek esztétikai látásmódját a romantika befolyásolta) művészeti mozgalom atyja. Cole-t széles körben az első jelentős amerikai tájfestőként tartják számon, romantikus tájképeiről és történelmi festményeiről volt ismert. Az európai festők hatására, de erős amerikai érzékenységgel alkotott. Pályája során termékeny volt, és elsősorban olajjal és vászonnal dolgozott. Festményei jellemzően allegorikusak, és gyakran kis alakokat vagy szerkezeteket ábrázolnak hangsúlyos természeti tájakkal szemben. Leghíresebb műve talán a The Course of Empire című ötrészes sorozat, amely ugyanazt a tájat mutatja be nemzedékeken át – a természet közeli állapotától a birodalom kiteljesedéséig, majd hanyatlásig és pusztulásig – . Ez utóbbinak két változata is létezik. Cole további híres munkái közé tartozik a The Oxbow, The Notch of the White Mountains, vagy a Daniel Boone at His Cabin at Great Osage Lake. Az Éden kertjét is megfestette, pazar részletekkel Ádámot és Évát vízesések, élénk növények és szarvasok között. 2014-ben Cole által díszített otthona falaira festett frízeket fedeztek fel. Cole hatással volt társaira a később Hudson River Schoolnak nevezett művészeti mozgalomban, különösen Asher B. Durandra és Frederic Edwin Churchre. Church 1844 és 1846 között tanult Cole-nál, ahol a természettől tanulta meg Cole vázlatos technikáját, majd később idealizált, kész kompozíciót dolgozott ki; Cole hatása különösen figyelemre méltó Church korai festményein.
D) 1889-ben Németbólyon megszületett Ripszám Henrik magyar festőművész, szobrászművész, tájfutó, maratoni futó, a magyar tájékozódási futás megteremtője?
A fiatal Ripszám a középiskoláit Pozsonyban és Budapesten végezte el, majd a budapesti Iparművészeti Iskolába került, ahol 1910-ben a díszítőfestő szakon fejezte be tanulmányait. Még abban az évben több európai országban tett tanulmányutat. Magyarországra visszaérkezve többek között kávéházak, színházak, templomok és budai villák díszítésének tervezésével, kivitelezésével foglalkozott. Az első olajképét 1910-ben a Műcsarnok 50 éves jubileumi kiállításán mutatta be. Ettől kezdve az 1926-os kivándorlásáig a Nemzeti Szalon rendszeres kiállítói közé tartozott. Mindeközben az MTE atlétikai szakosztályában sportolt, és 1911-ben hatalmas meglepetésre országos bajnokságot is nyert a 30 kilométeres gyaloglásban. 1912-ben a saját költségén kiutazott a stockholmi olimpiára, ahol két számban is rajthoz állt. 1915-ben bevonult katonának és a lengyelországi fronton még abban az évben fogságba esett. Innen 1922-ben – több hónapos vagy 1-2 éves svédországi tartózkodás után – került haza. A skandináviai tartózkodása alatt ismerkedett meg a tájfutással, amelynek a Magyarországra való visszatérése után fő propagátora lett. 1924-ben a Magyar Atlétikai Szövetség kiadta az ország első sportbélyegét: a Ripszám Henrik festőművész tervezte levélzáró bélyeget 1000 koronáért árulták, azzal a céllal, hogy: „atlétáink kultúránkhoz mérten tudjanak felvonulni a párizsi olimpián”. Minden segítséget megadott a jelenlegi kutatások szerinti első magyarországi verseny megrendezéséhez: ő rajzolta például az 1925 januári verseny térképét. 1926-ban aztán kivándorolt, és rövid svédországi tartózkodás után végül Angliában telepedett le. Itt eleinte szőnyegtervek, könyvborítók tervezésével, kivitelezésével foglalkozott, majd érdeklődése mindinkább a szobrászat felé fordult. A második világháború előtt az Oakwood Hill-i Futball Klub elnöke is volt. A háború után pedig a Faluház tanácsának tagja és a Krikett Klub alelnöke lett. Saját kezével építette újra műtermét, ami a II. világháború alatt leégett. Körülbelül harminc évnyi munkája veszett oda a tűzben, közülük sok azt a hét évet idézte vissza, amelyet egy szibériai börtöntáborban töltött. Sokoldalú művész volt, alkotott kényes, növényeket ábrázoló tollrajzoktól kezdve gyönyörűséges szőnyegekig és nagyméretű bronzokig. Nagyon élénk, ugyanakkor gyakorlatias fantáziája volt. Huszár Károly: Az égő Oroszország című könyvét Ripszám Henrik borítórajzával és 44 illusztrációjával jelentette meg.
E) 1912-ben Aradon megszületett Allodiatoris Irma, Allodiatorisz antropológus, tudománytörténész, bibliográfus?
1939 novemberében a Magyar Nemzeti Múzeum Állattára könyvtárába került, és itt működött 1945-ig, emellett részben Tihanyban, részben a budapesti tudományegyetem Embertani Intézetében végzett kutatásokat. 1945 után a Természettudományi Múzeum tudománytörténeti gyűjteményét gondozta és vezette haláláig. Az 1930-as években mint antropológus a középiskolások és egyetemi hallgatók magasság- és súlynövekedését vizsgálta, később érdeklődése a tudománytörténet felé fordult, és az antropológia és az állattan hazai történetének kiemelkedő kutatója, egyben nemzetközileg is elismert bibliográfusa lett. Technikai szerkesztője volt az Acta Botanica című periodikának és a Magyarország kultúrflórája című könyvsorozatnak. A Magyarhoni Földtani Társaság tudománytörténeti szakosztályának elnöke, és több tudományos társaság vezetőségi tagja volt. Nagyszámú szak- és ismeretterjesztő cikke jelent meg (például: A Kárpát-medence antropológiai bibliográfiája).
F) 1949-ben Battonyán megszületett Bélyácz Iván Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja?
A tőkefinanszírozás és az amortizáció kérdéskörének neves kutatója. Kutatási területe a befektetések tőkefinanszírozási és hatékonysági problémái, az amortizáció elmélete és gyakorlata, valamint a beruházások hatékonysága. Kezdetben az állóeszköz-állomány és az amortizáció kérdéseivel foglalkozott, később a tőkefinanszírozás és a privatizáció vállalati aspektusairól írt, amellyel megalapozta ennek magyarországi hátterét. Jelentős eredményeket ért el a beruházások döntési és finanszírozási problémáinak újszerű vizsgálatában. A pénzügyi gazdaságtan hazai kutatását nagyban segítették jelentősnek tekintett művei. Tanulmánya jelent meg a vállalati tőkestruktúráról, a külföldi működőtőke és a külső eladósodás kapcsolatáról, valamint a vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusairól. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán való állása mellett napjainkban is még a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is tanít magyar nemzetiségű közgazdászhallgatókat. 1993-ban Apáczai Csere János-díjban is részesült. Több mint hetven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője (például: Tulajdonreform (1992); Privatizáció (1993); Amortizációelmélet (1993); Tulajdon és gazdaság (1994); Tőkeberuházási és finanszírozási döntések (1995); Érték és tulajdon (1996)). Publikációit magyar és angol nyelven adja ki.
G) 1953-ban tengerár öntötte el Délnyugat-Hollandia nagy részét?
Az addigi háromszáz év legsúlyosabb árvíze volt Hollandiában 1953. január 31. – február 1. éjjel. 1836 halott; 72 ezer embert kellett evakuálni; 3000 házat és 300 farmot rombolt le a víz; 40 ezer ház és további 3000 farm károsodott; 200 ezer hektár termőterület került elöntésre; 200 ezer szarvasmarha veszett oda; 140 ezer szárnyas háziállat pusztult el; 139 km gát súlyosan károsodott; 64 helyen több mint 400 gátszakadás; több mint 1600 km hosszú partvonal sérült meg; a tengerparti gátak megnyílása következtében a hullámok erőssége miatt egy 1800 méter széles gátszakadást keletkezett. A gátak nem tudtak ellenállni a viharnak. Ez volt az utolsó tengeri árvíz, ami Hollandiát sújtotta, az összes szárazföldnek közel 8 %-a került elöntésre. A magas tavaszi dagály és a súlyos szélvihar kombinációja az északi-tengeri vízállást 3,36 m-es magasságig emelte, ami túlterhelte a tengerparti védelmet és nagyméretű árvizet okozott. A számos dűne és tengerparti gát összeomlása után a Hollandse IJssel mentén fekvő Schielandse Hoge Zeedijk gát volt az egyetlen, ami megvédett hárommillió embert Észak-Hollandiában az előre törő vihar pusztító hatásától. A későbbi hasonló eset elkerülése érdekében született meg a Delta-terv. A Delta-terv a világ legnagyobb vízvédelmi struktúrája, amely Hollandia területén és partjain található. Célja a tenger árvizei, különösen Zeeland (Hollandia délnyugatra fekvő tengeri tartománya), Dél-Hollandia és Észak-Brabant (a harmadik legnagyobb tartomány Hollandia déli részén) tartományok elleni küzdelem, és nem a polderek létrehozása (a polder a vízből visszanyert, mesterségesen kiterjedt földterület, amelynek szintje általában alacsonyabb, mint a tengeré, és a kialakítandó felületet először gátakkal veszik körül). A Delta-terv több évtized munkája volt, az eredeti terv 1986-ban készült el, de a kezdeti terv kiegészült egy új munkafázissal, amelyet Europoortkering néven ismertek, 1997-ben fejezték be. Ezen túlmenően az összes gát felemelése a megfelelőség érdekében 2010. augusztusig a holland normával folytatódott. A Delta-terv jelentősen javította a szigetekből álló Zeeland tartományhoz való hozzáférést is; ezek most mind a szárazföldhöz kapcsolódnak.
H) 2000 óta a Tisza élővilágának emléknapja?
Az Országgyűlés 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontja szerint február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén egy bányavállalat szennyvízzel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat Romániában. A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. A magyar országgyűlés erre emlékezve nyilvánította február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává. 2000. január 31-én a romániai Nagybányán az Aurul nevű román-ausztrál tulajdonú bányavállalat ülepítő tavának gátja átszakadt, és onnan cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz ömlött a Szamoson keresztül a Tiszába. A szennyezés hatalmas környezeti pusztítást hagyott maga után. Ez volt a hazánkban eddig regisztrált legsúlyosabb vízszennyezés, a környezeti katasztrófa a planktonikus élőlények, a vízi makroszkópikus gerinctelen élőlények és a halállomány tömeges pusztulását okozta. Ennek mértéke a Tisza felső és középső szakaszán 70-90 %-os, míg az alsó szakaszon 100%-os volt. A szennyezés levonulását követően a folyó csak lassan telt meg újra élettel, elsőként azok a fajok jelentek meg, melyeknek jobb volt az alkalmazkodóképessége. Azt mondhatjuk, hogy 2017-re regenerálódott csak a folyó élővilága. A nagyobb árvizek is elősegítették, hogy a Tisza „újjáéledhessen”. A Tisza egyik leglátványosabb jelensége a tiszavirágzás. A kérészek közé tartozó, törékeny testű, áttetsző szárnyú rovarok tömeges rajzása csodálatos természeti látványosság, amely nyaranta turisták és természetbúvárok ezreit vonzza a folyóhoz. A három évig fejlődő lárvák júniusban a vízfelszínre úsznak, és szárnyas rovarrá vedlenek. A nászrepülés és párzás során az állatok néhány kilométert a folyásiránnyal szemben tesznek meg, majd a víz felszínére ereszkedve rakják le petéiket. A vízpartok repülő különítményeként emlegetett szitakötők is jelentős számban képviseltetik magukat a folyó mentén. A Tisza otthont ad a védett és folyómederben fejlődő sárgás szitakötőnek, valamint a védett és Natura 2000-es tompa folyamkagylónak is. A halfajok közül nagy számban él a folyóban a széles durbincs, a bolgár csík, melyet először 1948-ban találtak meg a Közép-Tiszán, de a német és a magyar bucó halfaunisztikai értéke is nagyon jelentős.