Legújabb sorozatunk debütál most, az Óceánia. Játékunkban a torpedó típusú játékokhoz hasonlóan játszunk, táblázatban, négyzetrácsokkal. Az egyik fő különbség a két játék közt, hogy itt nem hajókat keresünk, hanem szigeteket. A másik szembetűnő különbség, hogy egy több pontból álló szöveges feladvány is tartozik az ábrához. E megadott szöveg alapján lehet a szigetek pozícióját az ábra külső területén látható számok és betűk segítségével pozícionálni. Az ábra szélein még látható továbbá két égtáj megjelölése is, ami a játék megfejtéséhez és a tájékozódáshoz szükséges. A feladványok különbözőek, de a szabályok mindig ugyanazok maradnak.
A szabályok:
A szigetek között kell lennie mindig egy üres négyzetnek.
A szigetek a “sarkukkal” sem találkozhatnak.
A partszakaszok sem találkozhatnak a szigetekkel, azok között is lenni kell mindig legalább egy üres négyzetnek.
Az összes sziget egyforma nagy, mind csak egyetlen négyzeten belül terül el.
A megadott útvonalak minden szigetet csak egyszer érintenek, azaz egy szigetet tartalmazó négyzeten csak egyszer haladhatunk át.
A szövegben a négyzeteket egységnek nevezzük, ahol 1 egység mindig pontosan 1 db négyzetet jelent. A part is egységekből áll, noha a négyzetrács csak a “vízben” van ábrázolva. A partszakaszok szélessége mind a négy égtájon és a teljes hosszokon egységesen 1 egység (az öblöktől függetlenül).
Lássuk az első játékot. 🙂
Hajótörést szenvedtünk. Meg akarunk menekülni, és ezért szárazföldet keresünk. Fogalmunk sincs a pontos helyzetünkről, véletlenszerűen szeljük a habokat, ha nem is a biztos part, de legalább egy kis sziget reményében.
1. Azt remélve, hogy a katasztrófa előtt megfigyelt térképre, egy közeli partra, és az irányzékra is jól emlékszünk, keletnek vesszük az irányt, és 4 egységet haladunk előre.
2. Mivel nincs szerencsénk, és nem találunk még csak egy korallzátonyt sem, kimerülve elhatározzuk, hogy délfelé fordulva próbálkozunk tovább szilárd talajt elérni, annál is inkább, mivel már alkonyodik. 3 egységnyit haladunk délnek, amikor is nagy szerencsénkre egy csepp szigetet találunk. Kimerülve fekszünk el a homokos parton és hálát adunk, hogy itt vagyunk.
3. A nap forró sugarai keltenek fel a kimerült álmunkból, és a nap fényénél látjuk meg, hogy nincs értelme ezen a szigeten maradnunk, mivel itt semmi táplálékként megfelelő dolog nincs. A sziget tulajdonképpen egy homokzátony. Ezért a jobb szerencsénkben bízva ismét útnak kelünk, de akármerre is szerettünk volna tovább indulni, nem is tudtunk volna másképp, csak egyetlenegy irányban, mivel egy erős áramlat elkapott bennünket, és nyugat felé sodort 2 egységnyit.
4. Mikor az erős áramlat ellen dolgozva végül sikerült a sodrásából kikerülni, akkor északnak vettük az irányt, mivel arra nyugodtabbnak tűnt a vízfelület, és 5 egységet haladtunk abba az irányba. Szerencsénkre a sötétség beállta előtt itt egy szigetet leltünk. Erőtlen testünk sajogva omlik a homokba. Még elalvásba zuhanás előtt hallani véljük, hogy a szél leveleket susogtat.
5. Igen, felébredve látjuk, hogy bár ez a sziget is csak egy aprócska, de valóban vannak rajta fák – és nem csak a lidércek játszottak velünk – pontosabban pálmák. Pár datolyapálma áll az aprócska sziget közepén. Nincs is most másra szükségünk, csak annak az érett gyümölcsére, ezért mohón neki is esünk az energiánkat pótolni vele. A kimerültségtől ismét álomba zuhanunk, egy vad vihar ébreszt fel belőle bennünket, de a datolyapálmák kis fedezéket adnak. A vihar elmúltával ismét elalszunk, nem tudjuk mennyit, hány napot tartózkodunk ezen a szigeten, de jólesik a datolyapálmák adta üde gyümölcs és hűs árny. Mivel normális vizet nem kap egy ideje a szervezetünk, csak a sós vizet nyeljük, ezért érezzük, hogy tovább kell haladni, mert így előbb vagy utóbb ki fogunk száradni. Nem rostokolhatunk itt bármeddig egy mentőhajóra várva, bármennyire is ijesztő a messzi és tág, üres horizont, újra a vízbe kell ereszkednünk. Így aztán egy kósza megérzéstől vezérelve ismét elindulunk, most nyugatnak. 3 egységnyit haladunk arra.
6. Itt ismét egy erős áramlat ragad el magával bennünket, de ez szerencsére hamarabb elveszítette erejét, mint az ezt megelőző, ez 1 egységet sodor bennünket északra.
7. Elveszítve a borús időjárás és a sodró áramlat miatt a tájékozódási képességünket és minden irányzékot, keletnek vesszük az irányt, és hatalmas távot megtéve 6 egységet haladunk abba az irányba.
8. Ekkor sirályokat látunk meg dél felől repülni, így ismét reménykedve irányt változtatunk dél felé. 2 egységet haladunk arra, amikor az ezüstösen játszó holdfényben egy kisebb szigeten találjuk magunkat, a szigeten egy lagúnával, banán- datolya- és kókuszpálmákkal. Ismét öntudatlan alszunk valamennyit, majd pálmalevelekből kisebb menedéket tákolunk. A kókuszdiókkal nincs szerencsénk, semmi szilárd alkalmatosság nincs a szigeten azokat felnyitni. A lagúna vize viszont csak mérsékelten sós, végre kiszikkadt testünk kívül-belül kicsit regenerálódhat. Van pár más kisebb gyümölcsbokor is, és halak és rákok is a sekélyebb oldalán a szigetnek, de nem ismerjük őket, és tüzet rakni sem tudunk, így beérjük a banánnal, meg a datolyával, és a lagúna hűsítő vízével. Nem számoljuk, hányszor jön fel és megy le a nap, mire ismét erőt gyűjtünk ebből a cseppnyi földi paradicsomból ismét elindulni. De ismét útra kelünk, mert a látóhatár messze üres, remény sincs a megmenekítésünkre.
9. Délnek folytatjuk az irányt, azt remélve, hogy valamely partok közelében lehetünk. 3 egységet haladunk ebben az irányban. Nem leltünk sem partot, sem újabb szigetet, már kezdünk letörni, hogy nem találunk civilizációt.
10. Nem tudjuk, hány napja szenvedtük már el a hajótörést. Kezdünk reményvesztettek lenni. Ezért valami gondolattól vezérelve a lemenő nap irányába, nyugatnak vesszük az irányt, 4 egységet haladunk ebben az irányban, minden erőnket összeszedve. Ismét egy kis szigetecskét találunk, ahol ismét meg tudjuk megfáradt testünket-lelkünket pihentetni. A szigeten látszik, hogy már mások is jártak itt korábban, elkorhadt csónakmaradvány, kis bungaló-féleség, esővízgyűjtő, tűzrakóhely maradványai, egy-két szerszám, pár szőlőtő, amit itt találunk a pálmafák védelme és sűrűje alatt. Itt ismét nem tudjuk, mennyi napot időzünk, mivel a hely egész élhető, és már tüzet is tudunk rakni, és a kókuszdiókat is már fel tudjuk nyitni. Tudunk miből enni, inni. Örülünk, hogy elindultunk a másik szigetről, mert ez már némi megnyugvást és nem csak egyoldalú táplálékot is kínál. Tiszta mennyország.
11. De aztán valamennyi nap után csak újra összeszedjük magunkat. Hív a család aggódó hangja, a szárazföld és a kényelem utáni sóvárgás, a biztonság érzése. Haladni kell tovább. Magunkkal vinni innen semmit nem tudunk, ezért indulunk tovább, ahogyan ide is megérkeztünk. Szerencsétlenségünkre ismét egy áramlat fogjai lettünk, amely 1 egységnyit északra vet bennünket.
12. Szabadulásunkkor nyugat irányában a távolban cápának tűnő valamiket észleltünk, ezért amennyire lehet, olyan gyorsan kelet felé vesszük az irányt. 2 egységnyit haladunk ebbe az irányba, amikor szörnyű vihar támad, de szerencsénkre épp egy újabb kisebb szigetet találunk. Pálmafák ugyan nincsenek, de egy korhadt nagy ladik áll a szigeten. Alábújunk a vihar elől.
13. Pár órás tombolás után alábbhagy a vihar, kitisztul újra az ég, és egy pelikánraj húz el a fejünk fölött dél felé. Ezt jó jelnek vesszük, és bár kívül-belül kiégtünk, megpróbáljuk utolsó erőnket is összeszedni, és a röppályájukat lekövetve ismét a víznek hágunk. Most dél felé haladunk, a pelikáncsoport nyomában. És 4 egység múlva valóban partot is érünk. Part! Szárazföld! Fények, kikötő, házak! Ez nem csak egy kis sziget! Nem tudjuk, hol értünk partot, de végre emberek közt vagyunk! Biztonságban, civilizált körülmények közt! Megmenekültünk!
A kérdések a következők:
1.) Az ábrán hol helyezkednek el pontosan a fellelt szigetek (pl. B2, D5; tetszőleges sorrendben)?
2.) Melyik part melyik pontján értünk a megmenekülésünkkor partot (pl. Nyugati part 3, vagy Északi part C.)?
